Rittenhouse-ítélet: újra forrong Amerika

2021. november 25. 12:01

Bűnösnek bélyegezték, ártatlanként mentették fel: a Kyle Rittenhouse-ügyben született ítéletet követően forrongani kezdett az amerikai közvélemény és média – de miért mentették fel a fiút, és lehet-e egyáltalán „jó” ítéletet hozni ebben az ügyben? Írásunk az amerikai valóságnak tükröt mutató Rittenhouse-sztoriról!

2021. november 25. 12:01
null
Greczula Levente László

Amióta Kyle Rittenhouse-t felmentették, az Egyesült Államok jobboldali sajtója ünnepel, a baloldali viszont fortyog.

A tavaly augusztus végi kenoshai lázongások kapcsán lefolytatott per világszerte komoly médiafigyelem mellett zajlott, ami nem is meglepő, elvégre

a Rittenhouse-ügy önmagán túlmutató, szimbolikus jelentőséggel bír.

A – balos – média által az egekig magasztalt Black Lives Matter-mozgalomhoz kötődő zavargáson, amelyen per definitionem nem lehet jogtalan erőszak, nem kívánatos erőszak történt, amit a saját védelmében követett el egy szabadon tartott fegyverrel egy fiatal, fehér fiú. Az erőszakoskodás az ilyen alkalmakon csak a zavargások résztvevői részéről lehet elfogadható, hiszen őket a feketék évszázados, rendszerszerű elnyomása felett érzet düh fűti, ami per definitionem jogos – legalábbis így szól az uralkodó narratíva, amit a fősodratú balos média szorgalmasan terjesztett és terjeszt világszerte. Egy ilyen ügyben lehetetlen olyan ítéletet hozni, ami további társadalmi ellentétek szítása helyett a megbékélést segíti elő.

Kyle Rittenhouse-ról a tavaly nyár végi zavargások kapcsán érintőlegesen már írtunk. Az akkor tizenhét éves Rittenhouse elmondása szerint azért ment 2020. augusztus 25-én illinois-i otthonából a wisconsini Kenoshába, hogy segédkezzen egy iskola graffitiktől való megtisztításában.

A fiú otthonosan mozgott a városban,

mert az édesapja, a nagymamája és még néhány rokona Kenoshában laknak.

Rittenhouse az AR–15-ös fegyverén kívül egy elsősegély-felszerelést is magával vitt, hogy segíthessen a zavargások során megsérült embereknek. Erre minden bizonnyal képes is lett volna, mivel hivatalos életmentő vizsgával is rendelkezik. A városban aztán találkozott egy kifosztott és megrongált autókereskedés tulajdonosaival, és felajánlotta nekik a segítségét. Ők kérték meg arra, hogy másokkal együtt segítsen az üzlet őrzésében.

Kyle Rittenhouse fegyvere

Ott állt tehát a tizenhét éves Rittenhouse az autókereskedés mellett, kezében a félautomata fegyverrel. A fiú elítéléséért szurkolók számára ez a tényállás nagy bizakodásra adott okot, hiszen szabad fegyvertartás ide vagy oda, AR–15-ösökkel azért nem lehet csak úgy rohangálni az utcán – főleg, ha az ember kiskorú. Kyle Rittenhouse védői azonban találtak egy kitételt a vonatkozó fegyvertartási törvényben, ami kiskorúak számára is lehetővé teszi a fegyvertartást, feltéve, hogy a fegyver csöve nem rövidebb tizenhat hüvelyknél. Mivel a Rittenhouse által használt AR–15-ös csöve hosszabb volt ennél,

a bíróságon végül komolyabban fel sem merült, hogy megvizsgálják a tiltott fegyverbirtoklás tényének fennállását.

A döntést kritizálók arra hívják fel a figyelmet, hogy ez a kitétel nem is annyira a kiskorúakra vonatkozik, inkább azt tiltja általánosságban, hogy az emberek 16 hüvelyknél rövidebb csövű fegyvert tartsanak.

Végső soron persze nem is a fegyver az érdekes, hanem az, amire használták – a tiltott fegyverbirtoklásért egyébként is enyhébb büntetés jár Wisconsinban. A tény az, hogy Rittenhouse ezzel a fegyverrel megölt két embert, egy harmadikat pedig megsebesített. A fiú és védői természetesen arra hivatkoztak, hogy Kyle Rittenhouse önvédelemből ölt. Ehhez viszont bizonyítaniuk kellett azt, hogy máskülönben súlyos, akár halálos sérüléseket szerzett volna Rittenhouse.

Rittenhouse azt vallotta, hogy Joseph Rosenbaum, az első ember, akit lelőtt, többször is megfenyegette őt az este során, mielőtt a halálos kimenetelű találkozóra sor került volna közöttük. Rosenbaum – előéletét tekintve többszörösen büntetett gyermekmolesztáló – Rittenhouse elmondása szerint Rosenbaum egy lánccal a kezében járta az utcákat, egy alkalommal pedig azt ordította a fiúnak, hogy „kivágom a kurva szívedet és megöllek”. Rittenhouse és Rosenbaum között akkor történt fizikai konfrontáció, amikor a fiú egy tűzoltó készülékkel igyekezett megfékezni a tüzet egy autókereskedésnél, amit a tüntetők szétvertek. A férfi ekkor előugrott egy autó mögül és üldözőbe vette Rittenhouse-t, s eközben hozzávágott egy zsákot. A fiú a vallomása szerint erről azt hitte, hogy a korábban látott lánc az, ezért

Rosenbaumra fogta a fegyverét, s miután az nem állt meg, sőt, megragadta a fegyver csövét, Rittenhouse lőtt.

Kyle Rittenhouse-t Joseph – hollywoodi barátoknak: JoJo – Rosenbaum megöléséért gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták, s mivel egy tévériporter is a tűzvonalban tartózkodott, a vád gondatlan veszélyeztetéssel is kiegészült. (Rosenbaumot egyébiránt aznap engedték ki egy milwaukee-i kórház pszichiátriai osztályáról, mert öngyilkosságot kísérelt meg. A Rittenhouse-hoz vágott zsákban a kórházból hozott tárgyai voltak. A férfi bipoláris személyiségzavara miatt gyógyszeres kezelés alatt állt, de a halála előtti néhány napban nem tudta bevenni a gyógyszereit, mert a patikát, ahová rendszeresen járt, szétverték a zavargások során.)

Anthony Huber gördeszkája

A fiút ezt követően egy kisebb tömeg kezdte üldözni. Egy ismeretlen férfi ráugrott Rittenhouse-ra, és arra készült, hogy megrugdossa, amire válaszul a fiú ismét tüzelni kezdett, de nem talált el senkit. Ez mindössze másodpercekkel azt megelőzően történt, hogy Anthony Huber, a második férfi, akit Kyle Rittenhouse lelőtt, odaért a fiúhoz.

Huber, aki korábban azért ült börtönben, mert kést rántott a testvérére és fojtogatta őt,

egy gördeszkával akart lesújtani Rittenhouse-ra. A fiú szerint Huber a nyakára célzott a deszkával, miközben a másik kezével a fegyver csöve után nyúlt – habár a DNS-ét nem tudták kimutatni rajta. A földön fekvő Rittenhouse Huber mellkasára lőtt, amivel a férfi halálát okozta. A rugdosódó férfira lövés miatt gondatlan veszélyeztetésért, Huber lelövése miatt pedig szándékos emberölésért helyezték vád alá Rittenhouse-t, amit – hasonlóan az előző két vádponthoz – az is súlyosbított, hogy a fiú veszélyes fegyvert használt.

Kyle Rittenhouse (k), miután mellkason lőtte Anthony Hubert (j) 2020 augusztusában, Kenoshában. Feltartott kézzel a bal oldalon Gaige Grosskreutz áll. Fotó: Tayfun Coskun / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
Kyle Rittenhouse (k), miután mellkason lőtte Anthony Hubert (j) 2020 augusztusában, Kenoshában. Feltartott kézzel a bal oldalon Gaige Grosskreutz áll. Fotó: Tayfun Coskun / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

 

Néhány pillanattal Huber után újabb férfi támadt Rittenhouse-ra. Gaige Grosskreutz, aki állítása szerint szintén azért érkezett aznap Kenoshába, hogy a zavargások áldozatainak segítsen elsősegélynyújtóként, a gézen és a jódon kívül – biztos, ami biztos – egy pisztolyt is magával vitt az estére.

Ez a pisztoly is előkerült, amikor Grosskreutz a még mindig a földön fekvő Rittenhouse közelébe ért. A férfi feltartott kezekkel közelített a fiúhoz, de a kezében tartotta a pisztolyát, amit később rá is fogott Rittenhouse-ra. Kyle Rittenhouse válaszul lőni kezdett, így megsebesítette Grosskreutzot, de nem ölte meg. A fiút ezért szándékos emberölés kísérletével vádolták meg, amihez súlyosbító körülményként jött az AR–15-ös használata.

Gaige Grosskreutz vallomása

Az ügyben az amerikai közvélemény jelentős része egyértelműen elmarasztaló ítéletet várt. Rittenhouse védőinek annyiból könnyű dolga volt az önvédelemre való hivatkozással, hogy ez esetben a wisconsini jog szerint

azt kellett volna minden kétséget kizáróan bizonyítania a vád képviselőinek, hogy a fiút más szándék vezérelte, amikor lőtt

– ezt azonban a rendelkezésre álló videófelvételek nem feltétlenül támasztják alá.

Előfordult azonban, hogy éppen a vád képviselői vétettek olyan hibát, ami a védők kezére játszott: Rosenbaum mentális problémái például ki sem derültek volna, ha az ügyész nem hozza őket szóba, így viszont a védők érvelhettek azzal, hogy a férfi potenciális veszélyt jelenthetett a fiúra.

Szintén súlyos csapást jelentett a vádra Gaige Grosskreutz vallomása is. A Rittenhouse által megsebesített férfi

a meghallgatáson beismerte, hogy fegyvert fogott Rittenhouse-ra,

s a videós bizonyítékok alapján ő is megerősítette, hogy a fiú csak akkor nyitott rá tüzet, amikor a férfi már rászegezte a pisztolyát. Az e kijelentést követően készült kép, ami a vád egyik képviselőjét ábrázolja, ahogy a fejét fogja, az egész per egyik leghíresebb fotója lett.


Grosskreutz meghallgatása videón

 

Kyle Rittenhouse-t az esküdtszék tehát nem találta bűnösnek egyik vádpontban sem, ami borítékolható módon nem nyerte el a közízlést nagyban meghatározó balos médiumok és influenszerek tetszését. Több lap is tematizálta az esküdtszék összetételét, kiemelve, hogy egy férfi többségű, túlnyomórészt fehér tagokból álló grémium állt össze (a tudósítások egyébként azt is rendre kihangsúlyozták, hogy mind Rittenhouse, mind a három meglőtt férfi fehérek voltak, mintha a bőrszínnek ebben az esetben valami különleges jelentősége lenne).

Nem tett szert osztatlan népszerűségre a tárgyalást vezető bíró, Bruce Schroeder sem.

Schroeder, Wisconsin leghosszabb ideje szolgáló büntetőbírója már jóval a per kezdete előtt megtiltotta az ügyészeknek, hogy a meglőtt és lelőtt férfiakat „áldozatnak” nevezzék, de a „fosztogatók” és a „lázongók” kifejezések használatát megengedte a tüntetőket illetően. Schroeder, aki kemény és határozott bíró hírében áll, a tárgyalások során sem hazudtolta meg magát. Néhány lap megpróbálta ráhúzni, hogy az ázsiaiakra nézve lekicsinylő megjegyzést tett egy ebédszünet előtt, a Guardian pedig azon rugózott egy darabig, hogy Schroeder csengőhangja az a God Bless the USA című hazafias dal, amit Donald Trump kampányrendezvényein is használtak bevonulózeneként. A lap szerint ez arra enged következtetni, hogy a bíró nem volt egészen pártatlan az ügyben. A bíró részrehajlását mások attól látják bizonyítottnak, hogy az ügyészség által relevánsnak vélt bizonyítékok egy részét Schroeder nem engedte bemutatni a tárgyaláson.

A hős áldozatok és a gonosz Rittenhouse

Mindezzel párhuzamosan

a Rittenhouse által lelőtt férfiak ismételt heroizálása (szerecsenmosdatása?) is megkezdődött,

méghozzá igen nagy lendülettel.

A pedofil bűncselekmények miatt elítélt Joseph Rosenbaumot a Washington Post szánni való, depressziós, hajléktalan és magányos emberként jellemzi (bár ez utóbbi kijelentést árnyalja, hogy Rosenbaum akkori barátnőjét a bíróság tanúként hallgatta ki – akitől a férfi egyébként akkor el volt tiltva, mivel egyszer összeverte), aki csak a bipoláris személyiségzavara miatt molesztált öt, tízévesnél is fiatalabb kisfiút tizennyolc éves kora előtt.

Anthony Huberről szólva a Democracy Now egyenesen heroizmust emleget. A férfit az NPR a kenoshai gördeszkás közösség lelkeként írja le, akire a hősiesség mellett a művészi hajlamok is jellemzők voltak. Grosskreutzot elsősorban az elsősegélynyújtó tevékenysége miatt méltatják, nem különösebben firtatva azt a kérdést, hogy a sebek kezeléséhez miért van szükség pisztolyra is.

Kyle Rittenhouse-nak eközben változatos, sokszor elég kreatív gyanúsításokkal kell szembenéznie.

A Business Insider kiemeli, hogy két videófelvétel is nyilvánosságra került a fiúról a lövöldözés előtti időszakból – az egyiken Rittenhouse egy lányt üt meg, a másikon egy gyógyszertárat kifosztó alakokra mondja azt elméletileg, hogy „Tesó, bárcsak itt lenne a kurva AR-om, úgy közéjük lőnék”. Ugyanez a lap korábban azzal is megvádolta Rittenhouse-t, hogy a fehér felsőbbrendűség híveinek kézjelét mutogatta egy egy kocsmában (ezt a kézjel korábban még azt jelentette, hogy „oké”), ahol elvileg a Proud Boys nevű radikális jobbos szervezet két tagja és az édesanyja társaságában tartózkodott.

A Rittenhouse-ítélet ellen tüntet egy nő Minneapolisban. Fotó: KEREM YUCEL / AFP
A Rittenhouse-ítélet ellen tüntet egy nő Minneapolisban. Fotó: KEREM YUCEL / AFP

A Rittenhouse-ügyben született ítélet a bemutatott bizonyítékok alapján nem tűnik megalapozatlannak, de egy olyan, erős érzelmekkel átitatott ügyet zár le, aminek ezzel az ítélethirdetéssel még biztosan nincs vége. Az ítélet kihirdetése után

az USA több nagyvárosában is voltak tiltakozó megmozdulások, zavargások és fosztogatások,

ami jól példázza nem csak az ítélettel való elégedetlenséget, hanem az Egyesült Államok igazságszolgáltatási rendszerével szembeni, egyre szélesebb körű bizalmatlanságot is – és úgy általában az Amerikát sújtó, általános társadalmi széthullást.

 

A nyitóképen: Kyle Rittenhouse. Fotó: MTI/AP/The Kenosha News/Sean Krajacic

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kiss.istvan770
2021. november 25. 19:44
A "BLM tüntetésen" 3 db. hófehér köztörvényes bűnöző (pedofil, fegyveres rabló, betörő) támadt egy 17 éves gyerekre, aki azért ment oda, hogy a barátja apjának autókereskedését megvédje a gyújtogató anarchistáktól. Előző nap már több autóját felgyújtották. Sok videó készült az esetről, mindegyikből egyértelmű, hogy önvédelemből lőtt a srác, a helyi törvényeket maradéktalanul betartva. Az egyik köztörvényes pisztollyal, a másik késsel támadt rá közelről, a harmadik gördeszkával verte fejbe, majd amikor a pisztolyáért nyúlt, a srác kilyukasztotta. A libbant mainstream média, köztük a "magyar" libbantak is önbíráskodást hazudnak. KI az a marha aki nem lövi le aki pisztolyt fog rá, vagy le akarja szúrni? Fehér felsőbrendűséggel és más aljas rágalmakkal is vádolták a srácot, amiről a bíróságon egyértelműen kiderült, hogy hazugság. A riportból és a bevágott videókból 100%-ig egyértelmű a védekezés: https://youtu.be/do7sbWaZstQ
figyelő4322
2021. november 25. 18:36
Csak szeretném némileg eloszlatni a zavart az USA mértékegységek ügyében. 1 hüvelyk (inch) 2.5 cm 1 arasz (foot) 30.5 cm 1 arasz (foot) 12 hüvelyk (inch) Tehát 16 hüvelyk (inch) hosszú cső= 40.64 cm Tehát Rittenhouse fegyvere csöve egy kicsivel nagyobb volt a törvényes minimumnál. Ezért is adta fel ezt a vádpontot az ügyész, és a bíró kidobta azt.
kulalak
2021. november 25. 15:34
ügyben az amerikai közvélemény jelentős része egyértelműen felmentő ítéletet várt.
Karvaly
2021. november 25. 15:24
Még mindig ott tartok, hogy remélem, az erőszakot éltető újságírókhoz is el fog jutni az, amit annyira bátorítanak. Egyszerűen nem hiszem el, hogy épelméjű ember tapsol a társadalom széthullásának.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!