Moszkva visszautasította Biden bírálatát: nemcsak a tundra ég, hanem a kaliforniai erdő is

2021. november 03. 14:47

A Kreml szóvívője szerint Oroszország klímával kapcsolatos cselekedetei következetesek és nagyon komoly, átgondolt természetűek.

2021. november 03. 14:47
null

Moszkva elutasította szerdán Joe Biden Vlagyimir Putyinnak címzett előző napi bírálatát, amelyben az amerikai elnök azt kifogásolta, hogy orosz kollégája nem jelent meg a glasgow-i klímacsúcson, és országa nem járult hozzá kellőképpen a nemzetközi konferencia sikeréhez.

„Mi az ilyen kérdésfeltevéssel nem értünk egyet. Nem az a célja Oroszország klímával kapcsolatos intézkedéseinek, hogy valamilyen rendezvényhez időzítve hozzuk meg őket. Természetesen nem szeretnénk csökkenteni a glasgow-i rendezvény fontosságát, de Oroszország klímával kapcsolatos cselekedetei következetesek és nagyon komoly, átgondolt természetűek” – mondta sajtótájékoztatóján Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Biden szerint Oroszország és Kína nagy hibát követett el

Joe Biden, az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye Glasgow-ban zajló 26. ülésének (COP26) második napján azt mondta, Kína nagy hibát követett el azzal, hogy nem vett részt csúcsszinten a rendezvényen. Hozzátette, hogy ugyanezt elmondhatja Oroszországról is.

„A tundra ég, a szó szoros értelmében ég. Náluk komoly, nagyon komoly éghajlatváltozási probléma van, de ők hallgatnak, amikor szóba kerül, hogy ezzel valamit tenni kell” – így Biden. Az Interfax szerint Peszkov erre reagálva megjegyezte, hogy nemcsak a tundra ég, erdőtüzek vannak Kaliforniában, Törökországban és más országokban is, és mindez ugyanannak a klímaváltozásnak a következménye, amellyel Oroszország szembesül. 

A Downing Street tájékoztatása szerint Putyin sajnálkozásának kifejezést adva közölte Boris Johnsonnal, a vendéglátó brit miniszterelnökkel, hogy az oroszországi koronavírus-helyzet miatt nem tud személyesen jelen lenni a glasgow-i klímacsúcson. Putyin októberben jelentette be, hogy Oroszország 2060-ra tervezi elérni a karbonsemlegességet.

(MTI)

Fotó: Alexei Druzhinin / Sputnik / Sputnik via AFP

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csapláros
2021. november 06. 08:54
Eddig, mondjuk a glasgowi klímacsúcs sem hozott olyan határozatot egy az amerikai, az amazonasi, a görög erdőtüzek, a tundratüzek, az ausztráliai bozóttüzek esetén felszabadítható pénzalapról, amely egy ilyenkor azonnal közbeavatkozó nemzetközi szervezetmozgósítással járna, vagyis a más országokban készenlétben álló eszközök bevetéséről gondoskodna a helyi erők mellett, lerövidítve a tűzek pusztításának az idejét és elejét vetve annak kiterjedésének.
formaegy
2021. november 04. 09:50
Biden álmából felriadt, és azt hitte az égő tundra közepén rekedt. Sajnos csak álmodta. Hihetetlen egy aljas vén debil féreg.
Armageddon
2021. november 03. 19:26
És a tundrán/ tajgán is mecsoda pazar épületeket fenyeget a tűz:))) Muzsik faház kéregtetővel.
Rocktoberi
2021. november 03. 18:38
Az is égés, ahogy ez a vén, szenilis csinovnyik elnök lett. Pofátlan választási csalássorozattal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!