Nemzeti gyásznapot tart Belgium az ítéletidő áldozatainak emlékére

2021. július 20. 12:41

Az áradások következtében harmincegyen meghaltak, legalább hetven embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

2021. július 20. 12:41
null

Alexander De Croo belga miniszterelnök a múlt hét végén tartott sajtótájékoztatóján katasztrófának nevezte a helyzetet, amelyet az ország történelmének legsúlyosabb árvize okozott, és keddre országos gyásznapot hirdetett.

A nemzeti gyásznapon délben az ország egy perc csenddel tisztelgett a halálos áldozatok előtt, a zászlókat félárbócra eresztették, a templomok harangjai megszólaltak, megállt a tömegközlekedés. A csendes emlékezés végét a rendőrség, a tűzoltóság és a mentőszolgálatok szirénái jelezték. A nap folyamán elmaradnak a zenés rendezvények, és nem tartják meg a Belgium július 21-i nemzeti ünnepének előestéjére szervezett ünnepségeket sem. Alexander De Croo kormányfő és Fülöp király az árvíz sújtotta délkelet-belgiumi régió vezetőinek társaságában a Meuse egyik mellékfolyója, a Vesdre völgyében található Verviers-be látogatott, ahol a legtöbb, 23 holttestet emelték ki a megáradt vízből és a romok alól.

Katasztrofális állapotok

A szerdán kezdődött, Nyugat-Európát sújtó heves esőzések okozta áradások Belgiumban 112, főként az ország keleti és déli felében fekvő települést érintettek. A hirtelen kialakult árhullám autókat sodort el, házakat döntött össze, a hömpölygő sárlavina utcákat borított el. Több mint 41 ezer háztartás napokig elektromos áram nélkül maradt, néhány településen a vezetékes víz továbbra sem iható. Megkezdték az utcák és a házak takarítását, noha több épület összeomlással fenyeget. Mivel a statikai felmérések hosszú ideig eltarthatnak, a kitelepített lakók közül többeknek az átmeneti szállásokon kell maradnia.

Megerősített információk szerint az áradásnak legkevesebb 31 halálos áldozata van, az illetékes hatóságok arra figyelmeztettek, hogy az összeomlott épületek azonban további áldozatokat rejthetnek. legkevesebb hetven embert továbbra is keresnek. A belga miniszterelnök nyílt levelet tett közzé kedden, amelyben arról biztosította a károsultakat, hogy a belga kormány nem hagyja magára a rendkívüli időjárás által érintett családokat és közösségeket. A kormány támogatást nyújt azok számára, akiket biztosításaik nem kártalanítalak elégségesen – tette hozzá De Croo.

(MTI)

Nyitókép: François Walschaerts / AFP

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemecsekerno_007
2021. július 20. 19:47
Küldjünk pár szivárványos zászlót?!?!?
Mátyás01
2021. július 20. 16:56
Nálunk a római part van veszélyben, mert 10 éve akadályozzák civil szervezetek és baloldali aktivisták a mobilgát megépítését.
mandiner71
2021. július 20. 14:41
A jólét és technikába vetett vakhit elaltatja a veszélyérzetet. Az emberi tényezőről meg nem is beszélünk...
artfx
2021. július 20. 13:22
Remélem ünnepi beszédet mond Jurák (Isten tolmácsa) Kata....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!