Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Arra kérik az Európai Bizottságot, tegyen jogi lépéseket a magyar pedofiltörvény kapcsán.
13 európai uniós állam, közöttük Németország és Franciaország ítélte el a pedofiltörvényt egy kedden elfogadott nyilatkozatban és arra kérték az Európai Bizottságot, hogy kezdeményezzen jogi lépéseket a magyar kormánnyal szemben – adta hírül a HVG.
A nyilatkozattevők az Európai Bizottságot arra kérték, hogy „használja ki a rendelkezésére álló eszközöket az uniós jogrend védelmében, beleértve azt is, hogy az Európai Unió Bírósága elé viszi az ügyet”. A aláíró kormányok a múlt héten elfogadott törvénymódosításokat a
„hátrányos megkülönböztetés egy súlyos formájának” nevezik, amely „a szexuális irányultságot, a gender-identitást és azok szabad kifejezését célozza”, ezért elítélendő.
A dokumentum szerint „a magyar törvény korlátozza a szólásszabadságot”, és kifejti, hogy „az LMBTQI-emberek megbélyegzése súlyosan sérti a méltósághoz való alapjogot, ami az EU Alapjogi Chartájában és a nemzetközi jogban is szerepel. Minden uniós állampolgár jogaiért kiállunk” – zárják a nyilatkozatukat.
A memorandumhoz Belgium, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Írország, Litvánia, Luxemburg, Hollandia, Spanyolország, Svédország, és Lettország csatlakoztak. A HVG megemlíti, hogy a tanácsülésre érkező Michel Roth német és Clément Beaune francia államtitkárok már korábban kifejtették, hogy szerintük a magyar törvény „sérti az uniós értékeket és jogot”.