Gigabüntetést kapott egy amerikai gyógyszergyártó

2019. augusztus 27. 07:56

Perre ment Oklahoma szövetségi állam a Johnson & Johnson vegyipari konszernnel azért, mert az általa forgalmazott készítményeket is felelősnek tartották az opioid krízis nagyságáért.

2019. augusztus 27. 07:56

Első fokon elvesztette a pert a Johnson & Johnson (J&J), ha elutasítják a fellebbezését, akkor 572 millió dollárt kell fizetnie a szövetségi államnak – közölte a BBC magyar idő szerint kedd kora reggel.

Mint írják, ez volt az első bíróság ügy azok közül közül, amelyet a szövetségi állam indított: korábban két gyógyszergyártóval – a Purdue Pharmával és a TEVA Pharmaceuticallal – peren kívüli megállapodást kötött a szövetségi állam kormánya. Előbbi 270 millió dollárt, míg utóbbi 85 milliót volt kénytelen fizetni.

Egyedül a J&J-vel nem tudott megegyezni Oklahoma City, így került sor a tárgyalási szakaszra. A per során Thad Balkman, az ügy bírája szerint a vád képviselői bebizonyították, hogy közháborítás történt, amikor a cég elítélhető módon reklámozta az igen addiktív fájdalomcsillapítóit. Mint fogalmazott, a cég viselkedése „oklahomaiak ezreinek az egészségét és biztonságát veszélyeztette”.

Az elsőfokú, tehát nem jogerős ítélet szerint a pénzt az opioid krízis áldozatainak kezelésére és gondozására fogják alkalmazni.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tapeino
2019. augusztus 27. 10:40
Szerinte most már nem büntetés kellene, hanem be kellene záratni az ilyen gyárakat, és fel kellene számoltatni az ilyen cégeket!
n0ri68
2019. augusztus 27. 09:51
Milyen gyógyszerről van szó? Hogyan lehetett hozzájutni?
Starlord
2019. augusztus 27. 08:38
Röhögve kifizetik, ugyanis több tízmilliárdos nyereségük volt ezeken a drogokon. Egykor mindenki attól félt, hogy a gyerekét az iskola környékén megkínálja valami díler, aztán kiderült, hogy mégsem ott van a legnagyobb veszélyben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!