Régészeti szenzációra bukkantak Egyiptomban

2019. március 29. 11:14

II. Ramszesz templomához kapcsolódó királyi csarnokot fedeztek fel.

2019. március 29. 11:14

II. Ramszesz ókori egyiptomi fáraó egykori templomához kapcsolódó királyi csarnokot fedeztek fel egy ásatáson a New York-i Egyetem kutatói Egyiptom déli részén, Abüdoszban. Az egyetem régészei a templom alapköveit és festményeket is feltárták.

„II. Ramszesz templomát 160 éve fedezték fel. Azóta először kell változtatni az eddigi térképén” – hangsúlyozta a felfedezés jelentőségét Musztafa Vaziri, az egyiptomi legfelsőbb Régészeti Tanács főtitkára. Vaziri rámutatott, hogy a templom tervezése és melléképületei, ideértve a palotát és a királyi csarnokot, hasonlóak I. Széthi fáraó, II. Ramszesz apjának 300 kilométerrel délebbre található templomának felépítéséhez. Mint hozzátette: a felfedezés révén új információkhoz juthatnak a tudósok az ókori Egyiptom 19. dinasztiájának uralkodása alatt épült templomokról és azok melléképületeiről.

A feltárt királyi csarnok falai mészkőből épültek, padlóját mészkőcsempék borítják. A kutatók megtalálták egy homokkőoszlop alapjait és homokkő lépcsőfokokat is felfedeztek, amelyen szerepelt II. Ramszesz neve. Előkerültek az egykori csarnok plafonjának darabjai is, amelyen csillagok rajzainak maradványaira bukkantak.

II. Ramszesz a 19. dinasztia harmadik fáraója, az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb uralkodója volt, mintegy 3300 évvel ezelőtt uralkodott. Nevéhez fűződik többek között az Abu Szimbel-i két monumentális templom építtetése.

(MTI) 

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nibiru
2019. március 29. 17:38
Azért csak motoszkál bennem, hogy mi mindet tudtak ezek alig kilépve a kőkorszakból.....
I_Isti
2019. március 29. 14:54
"amelyen csillagok rajzainak maradványaira bukkantak." nahát, ezek tudtak valamit az ókori Egyiptomban, ha a csillagok is tudtak rajzolni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!