Kollai István: Színes értékkoalíció segítette Čaputovát a győzelemhez

2019. március 31. 10:36

Kormányellenes, unióbarát, sőt konzervatív erők is támogatják az új szlovák elnököt – hangzott el a közmédiában.

2019. március 31. 10:36

Kollai István az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában azt mondta: a szlovák kampányt a kormány körüli korrupció határozta meg. A kormányellenes erők már korábban felsorakoztak Caputová mögé, de támogatják az unióbarát erők, sőt konzervatívok is – tette hozzá.

A magyarok helyzetét érintően Kollai István azt mondta: a szlovák liberalizmus emberi jogi szempontból támogatja a különböző közösségeket, de az autonómia-építés már nem szokott terítékre kerülni. Ugyanakkor megjegyezte azt is, Caputová körül vannak olyan magyar értelmiségiek, akik hatással lehetnek a gondolkodására.

Zuzana Caputová, az ellenzéki liberális pártok jelöltje a szavazatok 97 százalékos feldolgozottsága alapján jelentős előnnyel megnyerte az ötödik közvetlen szlovák elnökválasztás szombati, második, döntő fordulóját.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolka50.50
2019. március 31. 12:35
Libsikék, számoljatok. A nő a választásra jogosultak szavazatainak csak kb. 25 százalékát kapta. Most akkor mi van?
Rasdi
2019. március 31. 12:27
Ez a "színes ellenzéki koalíció" végeredményben annak a "civil szervezeti" hálózatnak a fedőneve, amit a hazai kommunikációban szeretnek "Soros hálózatnak" nevezni. Egy korábbi írásban (nem szoktam regisztrálni és menteni az egyes cikkeket) ismertették, ahogy egy még mérete sincs pártocskának egyik vezetőjéből "megcsinálták" államfő jelöltnek a különböző civil szervezetek segítségével. Mindenesetre a V4 számára nem túl előnyös (hogy finoman fejezzem ki magam), hogy vele Mr. Soros keményen "betette ide a tappancsát". Szerintem érdemes lesz ebből a szempontból is figyelni a tevékenységét.
kortárs
2019. március 31. 10:59
Soros koccint: A szlávokat néhány rafkós, mindig meg tudja bolondítani szép szavakka. Ezért is a nevük: szláv.
krakken96
2019. március 31. 10:41
Totál lecsó!:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!