Korwin-Mikke: Még a tampont se a nők találták fel!

2017. március 09. 09:15

A lengyel EP-képviselőnek a Szejm folyosóján kellett magyarázkodnia nőellenes kijelentései miatt. Szerinte a nők egy dolgot nem találtak fel, Marie Curie pedig a férjének köszönhet mindent.

2017. március 09. 09:15

A Mandiner is megírta, hogy Janusz Korwin-Mikke lengyel EP-képviselő kiállt március elején a női egyenjogúság ellen az Európai Parlamentben. A politikus szerint még szép, hogy kevesebbet keresnek a férfiak, mint a nők. „Mert gyengébbek, kisebbek és kevésbé intelligensek, mint a férfiak” – magyarázza Korwin-Mikke az egyik ülésen. Majd mindezt alátámasztva bedobta azt is, hogy női sakkmestereket se nagyon ismer. Antonio Tajani, az EP néppárti elnöke ezt követően kivizsgálást indított a lengyel képviselővel szemben a szexista kijelentései okán gyűlöletbeszéd miatt.

A Korwin-Mikke beszéde körüli vita a Szejm folyosóján folytatódott, ahol lengyel nők kérték számon rajta álláspontját, köztük egy lengyel politikus, Joanna Scheuring-Wielgus: „Több a nő, mint a férfi Lengyelországban. Jobb oktatást kaptunk, és nem fogom hagyni, hogy rátámadjon a lengyel, az európai és a világ nőire. Szégyen!” Az EP-képviselő erre úgy válaszolt: „Ahelyett hogy beszélgetnénk, ön szlogeneket szállít nekem. Fejezzük ezt be. Az egy 21. századi sztereotípia, hogy a nőknek ugyanolyan intellektuális potenciálja van, mint a férfiaknak. Ezt le kell rombolni, hiszen nem igaz.” A vita hevében valaki bedobta, hogy igen, a nők okosabbak, mint a férfiak.

Korwin-Mikke erre úgy válaszolt: „Csak egy dolgot mondjon, amit nő fedezett fel. Csak egyet!” Valaki itt felhozta a lengyel nemzeti hősnek számító Maria Skłodowska-Curie nevét, mire Korwin-Mikke úgy replikázott, hogy még véletlenül sem az amúgy kétszeres Nobel-díjjal kitüntetett tudós, hanem férje, Pierre Curie volt az igazi feltaláló. Majd így folytatta: „Hadd említsek meg három dolgot, amit férfi talált fel, és önök ezt talán nem tudták eddig. A felmosórongy, amit férfi talált fel, egy fekete, amúgy. A tampont szintén férfi találta fel, ahogy a feminizmust is!”

Összesen 249 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
duzur
2017. március 11. 12:28
Lysistraté
csurcsányi
2017. március 10. 22:31
Azért meg csak NŐK tudják,hogy egy FÉRFIT,hogy lehet nagyon boldoggá tenni!!Na ezért a FÉRFIAK mindent feltalálnak NŐKNEK és ebből lesz a HARMÓNIA közöttük!
atila68
2017. március 09. 22:32
Mi ez a náci tempó, héló! A vélemény szabad.
sittes
2017. március 09. 21:48
Igazából ez a vita is csak a vélemény-szabadságról szól. Az illető úrnak megvan a joga arra, hogy akár tévedjen is... Nem gyalázta ezzel a nőket szerintem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!