Nem foglalkozik a lengyelországi helyzettel az Európai Tanács

2016. január 18. 18:13

Az uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács februári napirendjén nem fog szerepelni a lengyelországi helyzet – közölte hétfőn Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, korábbi lengyel miniszterelnök. Tusk nem támogatja azt sem, hogy a Bizottság megindította az úgynevezett jogállamiság-mechanizmust Lengyelországgal szemben.

2016. január 18. 18:13

A lengyelországi helyzet kérdése nem fog szerepelni az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács februári csúcstalálkozójának napirendjén - közölte Donald Tusk, a tanács elnöke hétfőn Brüsszelben, miután megbeszélést folytatott Andrzej Duda lengyel államfővel. „Nem tartom jó ötletnek a lengyelországi helyzet kérdésének megvitatását az Európai Tanácsban” – hangsúlyozta a közös sajtótájékoztatón a volt lengyel kormányfő.

Tusk kiemelte, nem támogatja az Európai Bizottság által a jogállamisági mechanizmus keretében Lengyelország ellen megindított előzetes vizsgálatot. Mint mondta, a bizottság jóhiszeműen cselekedett, és nem akarja megbélyegezni Lengyelországot, de más módja is lett volna a brüsszeli testületnek céljai elérésére. Tusk óva intett a hisztériakeltéstől, és hangsúlyozta, hogy Lengyelországnak nincsenek ellenségei az Európai Unióban és Brüsszelben. Tusk arra is felhívta a figyelmet, hogy Lengyelország szuverén adóskockázati besorolásának előző heti, indokolatlan leminősítése egyenes következménye az országgal kapcsolatban megfogalmazott negatív és túlzó bírálatoknak.

Ugyanakkor Tusk aggályainak is hangot adott a jelenlegi lengyel kormány intézkedéseivel kapcsolatban. „Sikerült elmozdulnunk a politikai élet sötét oldaláról a világos oldalra. Meg kell védenünk ezt a történelmi tettet” – mondta a volt miniszterelnök Lengyelország demokratikus átalakulására utalva. Lengyelország számára ma kulcsfontosságú, hogy fenntartsa rendkívül jó hírnevét, kedvező megítélést, amelyet az elmúlt 25 év során felépített. Ma viszont ez a megítélés némileg megrendült – vélekedett Tusk.

A tervezettnél hosszabb megbeszélést követő sajtóértekezleten Andrzej Duda nyugodt párbeszédre és önmérsékletre szólított fel, valamint leszögezte, hogy a párbeszédnek tényeken és kölcsönös tiszteleten kell alapulnia. Az államfő hozzátette, objektív nézőpontra van szükség Lengyelországgal kapcsolatban, a túlfűtött vita ugyanis nincs jó hatással az európai egységre. 

A találkozón egyebek mellett a migrációs válság, az ukrajnai helyzet, az Északi Áramlat 2 gázvezeték és Nagy-Britannia esetleges uniós kilépésének témáját is megvitatták. Utóbbi kapcsán Donald Tusk kijelentette, hogy nem fog beleegyezni semmilyen diszkriminatív intézkedésbe csak azért, hogy Nagy-Britanniát benntartsák az Európai Unióban, egyúttal „ésszerű kompromisszumot” szorgalmazott London uniós reformköveteléseivel kapcsolatban.

A Politico című amerikai hírportál európai kiadása szerint a varsói vezetés a jelek szerint próbál változtatni a nemzetközi megítélésén, miután az előző héten az Európai Bizottság előzetes vizsgálatot indított Lengyelország ellen az alkotmánybíróság jogkörének korlátozása miatt, a Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő pedig leminősítette az országot. Szakértői értékelések szerint Beata Szydlo lengyel kormányfő keddi strasbourgi látogatása is része ennek a kommunikációs hadjáratnak. A miniszterelnök a tervek szerint fel fog szólalni az Európai Parlament plenáris ülésén, és tárgyalni fog az EP elnökével, valamint a képviselőcsoportok vezetőivel.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2016. január 19. 10:59
Nem foglalkozik a lengyelországi helyzettel az Európai Tanács" akkor mi lesz a látványlibsikkel, nem lesz orgazmus Soroséknál??
áfonya
2016. január 19. 01:13
Magyar ballibek ezért vannak felhangosodva ,nem érték el a szándékukat az eun keresztül
blondiner
2016. január 18. 23:34
úgy kezelik a közép-európai államokat, mint a gyarmatosítás idején Indiát, Kínát, Afrikát és hogy ne legyen egyszerű európai megoldás, még beleszól az USA is a dologba - bár szerintem a Lengyel esetben éppen most telefonálhattak ide-oda, hiszen a lengyelek elkötelezettek az USA-Brit vonal felé.
formaegy
2016. január 18. 22:25
Na akkor magyar ballib! Ilyen amikor a saját nemzetükért összefognak a honfitársak, megvédik hazájukat, és nem dobják oda prédának a mocskos, diktátor Eu-nak! Most már értitek, hogy miért küld benneteket a jó büdös francba az igaz magyar ember? Legyen bármilyen nehéz, kifogásolható dolog, az csak és kizárólag ránk tartozik, nekünk kell megoldani! ha pedig az Eu. gáncsolni akar, EGYSÉGESEN fordulunk az Eu ellen! Nem engedjük, hogy hazánkat tapossák! Ezt nem fogjátok ti soha meglépni, és főleg megérteni, mert nem vagytok magyarok, csak papíron! Magyarország árulói vagytok! Nézzétek a lengyel példát, hogy összezárnak hazájuk érdekében, és süljön ki a szemetek, hogy ti nap, mint nap a saját hazátokba rúgtok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!