IMF: Görögországnak további finanszírozásra és újabb adósságelengedésre lehet szüksége

2015. július 02. 20:34

2018 végéig további 50 milliárd eurós külső finanszírozásra és jelenlegi hiteleinek átütemezésére lesz szüksége Görögországnak – közölte múlt heti értékelése alapján a Nemzetközi Valutaalap, amely szerint rosszabb esetben akár újabb jelentős adósságelengedés is kellhet az ország gazdaságának talpra állításához.

2015. július 02. 20:34

Görögország adóssághelyzete fenntarthatatlan, ezért – a hitelezők által megkövetelt reformok végrehajtása mellett – 2018 végéig további 50 milliárd eurós külső finanszírozásra és fennálló hiteleinek átütemezésére, rosszabb esetben újabb jelentős adósságelengedésre lesz szüksége pénzügyi helyzetének stabilizálásához – közölte csütörtökön a Nemzetközi Valutaalap (IMF).

Az IMF értékelése szerint – amely még a múlt héten készült, tehát nem vette figyelembe a hétvégi és eheti események hatásait – a görög gazdaság idén a korábban várt 2,5 százalékos növekedés helyett stagnálni fog, és Athén államadósságának GDP-arányos mértéke még a legoptimistább előrejelzések szerint is csupán 150 százalékra fog csökkeni 2020-ig.

Az IMF jelentése szerint a növekedés a külső hitelezők által megkövetelt reformok megtorpanása miatt lassul. A valutaalap úgy fogalmazott: a 2015 eleje – azaz a radikális baloldali Sziriza párt januári hatalomra jutása – óta történt görögországi gazdaságpolitikai változások miatt jelentősen nőtt az ország finanszírozási igénye.

A pénzügyi intézmény értékelése szerint a január előtti időszakban a Görögország növekedési pályára állt és előrelépéseket tett adóssághelyzete fenntarthatóvá tételének irányában. Ugyanakkor a Sziriza-kormány a privatizáció és a reformok leállításával, valamint a hitelfeltételek újratárgyalására tett erőfeszítéseivel jelentősen rontott a helyzeten – vélte az IMF. A jelentés egyebek mellett felemlegeti, hogy az állami vagyon értékesítéséből a tervezett 50 milliárd helyett mindössze 3,2 milliárd euró folyt be.

Az IMF számításai szerint a jelenlegi tendenciák alapján Görögországnak idén október és 2018 decembere között összesen 50 milliárd eurós külső finanszírozásra lesz szüksége, amiből 36 milliárdot európai uniós partnereinek kellene előteremtenie. Az IMF egy munkatársa ugyanakkor a Financial Times brit üzleti lapnak azt mondta, az összeg múlt heti kiszámításakor nem vették figyelembe, hogy Athén nem tudta felvenni a kedden lejárt második nemzetközi mentőcsomag utolsó, 7,2 milliárd eurós részletét, így az ország jelenlegi finanszírozási igénye a jelentésben foglaltaknál nagyságrendileg 10 milliárd euróval nagyobb lehet.

Az IMF értékelése szerint ahhoz, hogy a görög adósság fenntarthatóvá váljon, a hitelezőknek jelenlegi 20-ról 40 évre kellene növelniük a fennálló görög adósság lejáratát, és 20 éves türelmi idő bevezetését is fontolóra kell venniük a visszafizetésre vonatkozóan. Ha a görög növekedési kilátások nem javulnak és a reformok sem kapnak erőre, akkor egy újabb adósságelengedés is szükségessé válhat, amelynek mértéke elérheti a teljes adósságállomány 30 százalékát – figyelmeztetett a valutaalap.

Az IMF azt is megjegyezte, hogy a helyzet a jelentés június 26-i lezárása óta tovább romlott. „Azután, hogy (a jelentés) elkészült, a görög hatóságok bezáratták a bankszektort, tőkekorlátozásokat vezettek be és hátralékba kerültek a valutaalappal szemben. Ezek a fejlemények vélhetően jelentős és káros gazdasági és pénzügyi hatással fognak járni, amelyet ez a jelentés nem tárgyal” – közölte az IMF.

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Spiler
2015. július 03. 08:37
Nem adósságelengedésre van szüksége, hanem hogy kibasszák az eurozónából. BalkánBalkáni cigány néps3g, másból nem tanul.
áfonya
2015. július 03. 06:29
Magyar boltokban is várható ,sok afrikai feléli Magyarország tartalékait,elképzelhető a tömött boltok kiüresednek. . Ebola, Kolera, Hastífusz – Egészségügyi vészhelyzetet teremtenek az afrikai bevándorlók Európában. El lehet gondolkodni azon, hogy kiknek az érdekében szorgalmazzák a teljes befogadást a liberálisok, – kiknek áll érdekében az európai népek elözönlésének elősegítése, – s ezáltal a teljes megsemmisítése ? Tehát mindenki, aki a menekültek befogadását szorgalmazza, – felelőtlenül az egészségügyi vészhelyzetet segíti elő, – veszélyeztetve ezzel saját nemzetét, saját hazáját is.
áfonya
2015. július 03. 06:11
Eu tulajdonképpen világbank ,ugyan azt csinálja az eus országokkal mint a magyarokkal a bankok az adósságot felvett ügyfeleikkel.Bele folytják az adósságban,Görögöknek nem volt bajuk addig még az eu küszöbét át nem lépte uzsora kamatra fel nem vettek eus adósságot. Országok vezetői mikor látják már meg hogy az eu nem az aminek mutatja magát , nem az a tömb aminek hirdeti magát ,nem az Európa érdekeit szolgálja hanem globális nagyhatalommá nőtte ki magát .Látjuk az afrikai sáskajárást ,eunak köszönhető a vándorlás . Ebola, Kolera, Hastífusz – Egészségügyi vészhelyzetet teremtenek az afrikai bevándorlók Európában https://szabadriport.wordpress.com/2015/04/22/ebola-kolera-hastifusz-egeszsegugyi-veszhelyzetet-teremtenek-az-afrikai-bevandorlok-europaban/
áfonya
2015. július 03. 05:58
Nem igaz hogy az afrikai áradatot nem lehetne megállítani .Gyanúm hogy az eu is benne van Európa lerohanásában.Meddig lehet az emberi jogok címén eladósítani romba dönteni gyarmatosítani Európát tönkre tenni,,,jahh hogy a mostani globali gazdik árulók jól kiaknázták fél Európát , vélhetően ha majd veszélyben az életük megszöknek Ámerika felé a nagy vagyonukkal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!