Kifulladásig?

Azt hiszem, a baj ott van, hogy Amerika nagyon rossz kézbe került. Az USA bel-, de főleg külpolitikáját egyre nyilvánvalóbb, hogy a kripto-zsidó politikai maffia kaparintja meg, vagy talán már meg is kaparintotta. A valaha csodált és mindenki által nagyra tartott, a szabadság és a demokrácia élharcosaként, az elnyomott népek reményeként számon tartott állam, mára egy egyre rosszindulatúbb, egyre ellenszenvesebb mumussá vált. Ma már az USA-ra ép eszű ember nem képes a valamikori áhítattal tekinteni, mert ez az állam már nem azt az amerikai népet jelenti, amely oly szimpatikus volt a fehér emberek világában, hanem egy olyan szuperhatalomként tartják már számon, amely inkább fenyegetést, mint szabadítót jelent. Az USA úgy tűnik túlnőtte magát, de nem tud olyan nagyvonalúan leállni, netán visszavonulni, miként a Brit világbirodalom, hanem további koncokra vágyik. Nem érzékeli, hogy míg a briteknek nem voltak olyan riválisai legalább két évszázadon át, mint amilyenekkel ma az USA-nak számolni illene. Oroszország, Kína, Brazília, India ezek nem az általa befolyásolt államok sorát jelentik, viszont rohamosan növekvő gazdaságot és növekvő katonai potenciált kezdenek jelenteni. Nagyon valószínűnek tetszik, hogy az USA szemét az egyre kiterjedtebb zsidó befolyás tartja bekötve. Ezek egyre többet és egyre nagyobb felelőtlenséggel (hiszen mit számít nekik az amerikai nép), ki szeretnének zsigerelni belőle a saját államuk és saját nemzetközi pozíciójuk megerősítése érdekében. Ezért azután háborúval is fenyegető kalandokba terelik az amerikai világhatalmat, amely már nem is biztos, hogy érzékeli, hogy már talán nem is a saját, hanem idegen, mohó és kapzsi érdeket kezd képviselni. Most úgy tűnik, hogy az USA elhatározta, Európát maga alá gyűri, hogy annak potenciálját használhassa ki és egészítse ki vele saját erejét a kiszemelt régió - közép- és kelet Európa - leigázásában. Ez egy veszélyes, háborúval fenyegető próbálkozás, mert nem valószínű, hogy Oroszország ezt sokáig tűrni fogja, mi pedig itt vagyunk ennek a potenciális tűzfészeknek a kellős közepén. Nekünk nem érdekünk az amerikai törekvések támogatása.

Az első mondatból: "Magyarország akaratán kívül ütközőzónába került..." Akaratán kívül? Hm... Elfeledkeztünk a pávatáncosról aki karddal a kezében - miközben a szabadságharcát vívja - mindkét irányba csapkod, kokikat osztogat? Ilyen első mondat után már nem is kell elolvasni a cikket.

Vezető német értelmiségiek és politikusok felhívása a Die Zeitben 2014. december 5-én: Újra háború Európában? A mi nevünkben nem! Senki nem akar háborút. Csakhogy Észak-Amerika, az Európai Unió és Oroszország elkerülhetetlenül ehhez közelednek, ha nem állítják meg végleg a fenyegetés és viszontfenyegetés vészterhes spirálját. Minden európai, Oroszországot is beleértve, közös felelősséget visel a békéért és biztonságért. Csak az nem lép tévútra, aki nem téveszti szem elől ezt a célt. Az ukrajnai konfliktus azt mutatja: nem jutottunk túl a hatalom és uralkodás vágyán. A hidegháború végén, 1990-ben valamennyien ebben bízhattunk. Az enyhülési politika sikerei és a békés forradalmak azonban elaltatták az éberségünket. Keleten is és nyugaton is. Amerikaiaknál, európaiaknál és oroszoknál egyaránt feledésbe merült az a vezérelv, hogy kapcsolataikból tartósan száműzzék a háborút. Mással nem magyarázható sem az, hogy a Moszkvával való együttműködés egyidejű elmélyítése nélkül terjeszkedett Kelet felé a Nyugat, sem pedig az, hogy Putyin a nemzetközi joggal szembe menve annektálta a Krímet. A földrészre leselkedő súlyos veszély pillanatában különleges felelősség hárul Németországra a béke megőrzéséért. Az orosz emberek megbékélési vágya nélkül, Gorbacsov nagyvonalúsága nélkül, nyugati szövetségeseink támogatása nélkül és az akkori szövetségi kormány körültekintő eljárása nélkül nem szűnhetett volna meg Európa megosztottsága. A német egység békés megteremtésének lehetővé tétele a győztes hatalmak nagyvonalú, bölcs gesztusa volt, történelmi jelentőségű döntés. A kettéosztottság meghaladásával Vancouvertől Vlagyivosztokig terjedő működőképes európai béke- és biztonsági rendszernek kellett volna kibontakoznia, miként azt mind a harmincöt EBESZ-tagország állam- és kormányfői 1990 novemberében a „Párizsi Charta az új Európáért” aláírásával szentesítették. A közösen meghatározott elvek és az első konkrét intézkedések alapján „közös európai háznak” kellett volna felépülnie, amelyben minden részvevő állam egyenlő biztonságot élvez. A háború utáni politikának ez a közös célja mindmáig nem teljesült. Az embereknek újra félniük kell Európában. Mi, aláírók felhívjuk a szövetségi kormányt, hogy tegyen eleget felelősségének, amelyet az európai békéért visel. Európának új enyhülési politikára van szüksége. Ez csak egyenjogú, egymást tiszteletben tartó partnerek között, az egyenlő biztonság alapján képzelhető el. A német kormány nem lép különútra, ha ebben a zsákutcás helyzetben továbbra is megfontoltságra és az Oroszországgal folytatandó pártbeszédre hív fel. Az oroszok ugyanolyan joggal, ugyanolyan határozottan kérhetik számon a biztonságot, mint a németek, a lengyelek, a baltiak vagy az ukránok. Nem szoríthatjuk ki Oroszországot Európából. Ez történelmietlen, ésszerűtlen lenne és veszélyeztetné a békét. Az 1814-es bécsi kongresszus óta Oroszország Európa elismert meghatározó hatalmai közé tartozik. Véresen belebukott mindenki, aki erőszakkal próbált meg ezen változtatni – utoljára a nagyzási hóborttól sújtott hitleri Németország, amely 1941-ben gyilkos módon próbálta meg leigázni Oroszországot is. Felhívjuk a Német Szövetségi Gyűlés képviselőit mint a nép által megbízott politikusokat, hogy – megfelelve a helyzet komolyságának – őrködjenek afölött, hogyan teljesíti a szövetségi kormány a béke iránti elkötelezettségét. Aki ellenségképeket gyárt és egyoldalúan vádaskodik, olyan időpontban élezi a feszültségeket, amikor a jelzőket enyhülésre kellene állítani. A kizárás helyett a bevonás legyen a német politikusok vezérmotívuma. Felhívjuk a médiát, hogy az eddiginél egyértelműbben tegyen eleget az előítéletmentes tájékoztatási kötelezettségének. Vezércikkírók és jegyzetírók démonizálnak egész népeket, anélkül, hogy kellőképpen figyelembe vennék a történetüket. Minden, a külpolitikában jártas újságíró megértheti az oroszok aggodalmát, amióta NATO-tagországok ajánlottak 2008-ban tagfelvételt Grúziának és Ukrajnának. Nem Putyinról van szó. Az államok vezetői jönnek és mennek. Európáról van szó. Arról van szó, hogy az emberek ne féljenek újra a háborútól. Ehhez nagyban hozzájárulhatnak a felelős, alapos ismeretszerzésre épülő tudósítások. 1990 október 3-án, a német egység napján mondta Richard von Weizsäcker szövetségi elnök: „Vége a hidegháborúnak. Majdnem minden országban győzött a szabadság és a demokrácia... Most úgy erősíthetik és úgy intézményesíthetik egymáshoz fűződő kapcsolataikat, hogy először bontakozzon ki közös együttélési és békerendszer. Ezzel történetük alapjaiban új fejezete kezdődik Európa népei számára. A cél az összeurópai egyesülés. Ez nagy horderejű cél. Elérhetjük, de el is hibázhatjuk. Világos alternatíva áll előttünk: egyesítjük Európát vagy hagyjuk, hogy a szomorú történelmi példák mintájára nacionalista konfiktusokba essen vissza.” Az ukrajnai konfliktusig helyes úton tudtuk magunkat Európában. Negyedszázad elteltével Richard von Weizsäcker figyelmeztetése aktuálisabb, mint valaha. *** A hatvan aláíró között van Klaus Maria Brandauer színész, Ingo Schulze író, Herta Däubler-Gmelin volt igazságügyminiszter (SPD), Eberhard Diepgen volt berlini főpolgármester (CDU), Erhard Eppler volt nemzetközi együttműködési miniszter (SPD), Roman Herzog volt szövetségi elnök (CDU), Siegfried Jähn volt NDK-űrhajós, Margot Käßmann volt evangélikus püspök, Lothar de Maizière, az NDK utolsó miniszterelnöke (CDU), Hanna Schygulla színész, Otto Schily volt belügyminiszter (SPD), Gerhard Schröder volt kancellár (SPD), Manfred Stolpe volt brandenburgi miniszterelnök (SPD), Walther Stützle volt honvédelmi államtitkár (SPD), Horst Teltschik, Helmuth Kohl egykori kül- és biztonságpolitikai tanácsadója (CDU), Hans-Jochen Vogel volt igazságügyminiszter (SPD), Antje Vollmer volt parlamenti alelnök (Zöldek), Wim Wenders rendező. http://www.zeit.de/politik/2014-12/aufruf-russland-dialog

Tisztázzuk. Magyarország nem érdekelt egy Oroszország ellen európai területen vívott háborúban. De ez nem hogy nem magyar érdek, de még csak nem is európai érdek. Ez egyedül a magát a "szövetségesünknek" nevező Amerikai Egyesül Államok érdeke, amelyik egyébként 10 éven belül elveszti vezető szerepét a világgazdaságban, s onnantól vége a dollárnyomda adta amerikai álomnak. Ideje, hogy Európa is felfogja: Oroszországgal nem lehet háborúzni, nem véletlenül veszett oda mindenki, aki ezzel megpróbálkozott. Lehet, hogy nem a legszimpatikusabb szomszédok, de egy ekkora nukleáris csapásmérő erővel rendelkező országgal akkor sincs más út, mint az békés együttműködés. Az USA meg lesz oly kedves a saját földrészén, a saját határai mentén háborús konfliktusokat generálni. Európa nem harcmező! Európa nem valami beáldozható gyalog az USA játszmájában. Tűnés az európai politikából! Tűnés az európai médiából!