Ferenc pápa felébredt és jól van – ez volt az első kérdése a műtét után

2023. június 07. 22:47

A katolikus egyházfő háromórás beavatkozáson esett át a római Gemelli klinikán egy bélfali sérv miatt, amelyet feltehetően egy 2021-ben elvégzett műtét okozhatott.

2023. június 07. 22:47
null

Sikeres volt Ferenc pápa szerdán elvégzett sérvműtétje, a katolikus egyházfő éber és jól van – közölte Sergio Alfieri műtőorvos.Mint mondta, a pápa olyan jó hangulatban volt, hogy megkérdezte: „Mikor csináljuk a harmadik (műtétet)?”. Hangsúlyozta, hogy Ferenc pápának nincs más panasza, és öt-hét napon belül elhagyhatja a kórházat. Matteo Bruni szentszéki szóvivő elmondta, hogy Ferenc pápa köszönetet mondott mindazoknak, akik jókívánságokkal halmozták el és mielőbbi felépülését kívánták. 

A Szentszék tájékoztatása szerint Ferenc pápa háromórás beavatkozáson esett át a római Gemelli klinikán egy bélfali sérv miatt, amelyet feltehetően egy 2021-ben elvégzett műtét okozhatott. „A műtétet elvégezték: szövődmények nélkül zajlott és három órán át tartott” – ismertette a Vatikán. Ez a 86 éves egyházfő harmadik kórházi tartózkodása, mióta 2013-ban pápává választották.A Vatikán szerint a pápa magánaudienciáit és nyilvánosság előtti megjelenéseit június 18-ig törölték.

(MTI)

Nyitókép: Andreas SOLARO / AFP

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Davidw
2023. június 08. 10:18
Ferenc papa felebredt es jol van, "mikor csinaljuk a harmadik mutetet?" volt az elso szava. Talan igy jobb lenne a cim. Ne kelljen mar ezer belekattintani, egy arva reklam nincs itt ami ezt szuksegesse tenne. Utalom a telexet mint a szart de meg ok is kepesek beleirni a cimbe a lenyeget, ez a blikkruzsos clickbait kikeszit egy ilyen szinvonalas oldalon.
2023. június 08. 08:49
Teljes gyógyulást kívánok a Szentatyának!
krampus
2023. június 08. 06:59
Elso kerdese: doktor ur, sikerult a mutet? Igen Ferikem, a mutet sikerult. De en nem a doktor vagyok, hanem Szt. Peter!
Zolotarjov
2023. június 08. 06:43
Na ugye..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!