Puzsér Gulyás Mártonnál: A nemzeti radikális hatalom 13 éve megkérdőjelezhetetlen, mindent ural Magyarországon

2023. május 12. 22:30

Gulyás Márton a Partizán pénteki különkiadásában arról beszélt, hogy az Orbán-kormány a német tőke zsebében volt, jelenleg már az ázsiai tőke zsebében van.

2023. május 12. 22:30
null
Bokor Gábor
Bokor Gábor

Hatalmas médiakampány előzte meg Puzsér Róbert és Gulyás Márton vitáját, melyet pénteken este élőben közvetítettek a Vasas székházból. Az esemény egy 15 perces késéssel indult, amit a Partizán azzal magyarázott, hogy a kezdés időpontjában is ültették még a nézőket. A műsort egy rövid videó levetítésével indult, melyben mindenkit arra buzdítottak, hogy adója egy százalékát adják a Partizánnak. A több mint háromórás beszélgetés során több téma is szóba került a bulvártól kezdve a Megafonon át a kapitalizmusig és magáig a Partizánig. 

– kezdte Puzsér, mire a Partizán vezetője úgy válaszolt, régen késő, ha csak most vetődik fel benne ez és kendőzetlenül bevallotta, hogy az egész csak a pénzről szól. 

Puzsér Róbert azzal folytatta, hogy vajon a csatorna neve, a Partizán, nem idéz-e meg egy rettenetes társadalmi kísérletet, aminek nagyon rossz vége lett és rettenetes következményei lettek a 20. században. Érdemes játszani a tűzzel? – tette fel a kérdést. 

De miért partizán a Partizán?

„Az orosz antifasizmusnak, a jugoszláv antifasizmusnak fontos aktorai voltak és lehetne más partizánokat is mondani, akik alapvetően a fasiszta különítmények ellen küzdöttek. A Partizán, mint idea, nem csak arról szól, hogy hogyan küzdesz a fasizmus ellen, hanem hogy ha meg van fosztva a magyar médianyilvánosság a legalapvetőbb intézményeitől, akkor az ilyen típusú fellépés,

– válaszolta Gulyás.

Szavai szerint a Partizán nem arról szól, hogy „fegyverbe-fegyverbe”, hanem hogy „kamerára-kamerára”, hogy olyan anyagokat csináljanak, amelyek a magyar médianyilvánosságból hiányoznak és eljussanak bizonyos csoportokhoz. 

Rákay Philip elindítja a Patriótát, ennél nagyobb elismerést nem kaphattunk az Orbán-kormánytól” – mondta Gulyás Márton, aki nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a Megafon annyira bejött, hogy az egész Patrióta-projektet félretolták. 

Komoly célja van Gulyás Mártonnak a bulvárral

Puzsér Róbert az egész helyzetet bizarrnak nevezte, a publicista álláspontja szerint „a nemzeti radikális hatalom 13 éve megkérdőjelezhetetlen, mindent ural Magyarországon”, ezzel szemben pedig egy szerkesztőség partizánharcot hirdet. Véleménye szerint ettől a fél országnak görcsbe rándul a gyomra. 

– reagált Gulyás, aki szerint a név, mint Partizán, egy olyan baloldali örökségre utal, melyet nyugodtan fel lehet vállalni. 

Puzsér a Partizán vezetőjéhez szegezte azt a kérdést is, hogy ha már a Partizánról van szó, a név kötelez-e és lehet-e kommersz módon Kiss Ádámokkal, Majkákkal és Sebestyén Balázsokkal azt csinálni?

Szép kötés! Mi az, hogy! Nagyon is!” – reagált Gulyás, aki szerint ugyanazt csinálják, mint maga Puzsér, a bulvárhoz nyúlnak, hogy használják az eszközeit és erőforrásait, hogy azon keresztül juttassanak el kormánykritikus üzeneteket a lehető legszélesebb körbe.

Ki van kinek a zsebében?

A beszélgetés következő szakaszában a Partizán YouTube-csatorna főszerkesztője hosszasan beszél arról, hogy szerinte mi a baj a modern kapitalizmussal, majd egy pont elhagyja a száját, hogy 

Gulyás Márton kitért arra is, hogy hazánkban rendszerszintű a rasszizmus, a kirekesztés és Magyarországon nem a baloldal jelent fizikai veszélyt az állampolgárokra, hanem a szélsőjobboldali extremizmus. Példaként említette, hogy a nemrég elnöki kegyelemben részesített Budaházy Györgyöt terrorvádak alapján ítélték el, míg Győrkös István egy radikális jobboldali szervezet tagja volt, mikor gépfegyverével lelőtt egy hozzá kiérkező rendőrt.

Puzsér Róbert a beszélgetés későbbi pontján felhívta a Partizán vezetőjének figyelmét, hogy lassan el kéne döntenie, hogy ő micsoda: mozgalmi újságíró vagy politikai aktivista. Gulyás azzal pattintotta vissza a labdát, hogy ezzel a dilemmával Puzsér is küzd, hiszen újságíróként korábban ő Budapest főpolgármesteri pozíciójáért is indult. Gulyás megjegyezte, bajnak tartja, hogy politikusok bontanak kordont, miközben azt azért tolták oda, hogy az újságírók ne tudjanak kérdezni. 

Gulyás Márton és a transznők

Bejátszották az adásba a Partizán egy korábbi, nőnapi videóját, melyben a műsorvezetőtől kérdezték meg, hogy mit gondol, nők-e azok, akik transznők. Gulyás újfent kifejtette, hogy határozottan nem gondolja így. Puzsér gyorsan hozzátette, hogy szerinte sem nők a transznők, elítéli, ha ők női börtönbe kerülnek és a női mosdóba/öltözőbe mennek be. 

Puzsér szóba hozta azt is, hogy többen Gulyást annak tartják, mint aki folyamatosan a nép pártján áll, majd hozzátette,

ő a valósága, aminek Jakab Péter a hazugsága.

Gyurcsány a hibás

A DK vezetőjének korábbi és jelenlegi szerepéről Gulyás Márton megjegyezte, még az egyik első adások egyikében részletesen foglalkoztak Gyurcsány Ferenccel és megállapították, hogy Gyurcsány Ferenc nem volt alkalmas arra, hogy a 2006-ban megszerzett választói többséget érdemben szolgálja. Puzsér azt is Gulyás szemére hányta, hogy úgy készített interjút korábban a Partizán csatornáján, hogy meg sem említette a 2006-os tüntetéseket. 

Ez egy aktuálpolitikai és nem egy életútinterjú volt – reagált a műsorvezető.

Heves szócsatát váltott ki a publicista azon kijelentése, mely szerint Gulyás Márton árnyék TV-elnök és egyértelműen ő lesz a tévé elnöke, amennyiben az ellenzék nyeri meg majd az országgyűlési választásokat. 

Nem kell minden pletykának felülni” – fogalmazott Gulyás, ám egy mondattal később már Puzsér kifejezett kérésének nem eleget téve jelezte, nem fog kiejteni olyat a száján, hogy a jövőben nem fogadna el egy ilyen pozíciót. Téma volt továbbá a 2006-os rendőrterror is, Gulyás elmondta, hogy ő is kint volt a tüntetéseken, megtapasztalta, hogy milyen volt ez, szavai szerint a rendőrök tevékenysége azokon az eseményeken teljességgel elfogadhatatlan volt. 

Az ellenzék legújabb attrakciójáról, miszerint a Karmelita kolostornál bontják a kordont, a Partizán első embere leszögezte, nem tudok maliciózus lenni velük szemben.

– mondta, majd hozzátette, a kordonbontásnál már csak az azon elégedetlenkedők idegesítik jobban. 

A teljes beszélgetést itt nézheti vissza:

Nyitókép: Partizán Facebook-oldala

Összesen 117 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Igazszó
2023. május 14. 14:29
Akinek a ner a magyar nemzeti radikalizmust jelenti, az annyira a szélbalon van, hogy onnan már minden nemzeti radikális, ami nem a zsidó kommunizmusuk.
dezilluzionista
2023. május 13. 17:12
Minőség.
Gyenge Idegzetű
2023. május 13. 12:23
BÁRCSAK
Kanmacska
2023. május 13. 12:09
Nézzük meg a nyitóképet! Ilyenek szeretnék a magyar közvéleményt befolyásolni, irányítani? Ezek akarják megmondani a frankót?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!