„Én egy jobb világot akartam, egészségesebb embereket, de nem harcolok tovább” – Schobert Norbert a Mandinernek

2023. május 08. 16:30

Schobert Norbert komolyan gondolja a visszavonulását, a Norbi Update márkanévből is kikerül a neve. Közben kiderült, hogy nem a direkt reklámok miatt, hanem Facebook-videókban elejtett mondatok alapján büntette meg 40 millió forintra a versenyhivatal.

2023. május 08. 16:30
null
Sal Endre
Sal Endre

Többek között a termékek hatásaival, összetételével, a diéták eredményességével kapcsolatban is megtévesztette a fogyasztókat a Norbi Update-termékek forgalmazója a GVH szerint.

Schobert Norbert először  a közösségi médiában reagált a büntetésre, amely után úgy döntött, a Norbi Update kommunikációjától visszavonul.

Norbi a Mandinernek: Nem haragszom a GVH-ra

„Az EU és a brüsszeli bürokraták évről évre úgy szigorítják az élelmiszeripari és táplálékkiegészítők reklámszabályozását, hogy így már képtelenség kommunikálni a termékekről. Én öt, tíz és tizenöt éve is ugyanazt mondtam a termékeimről, csak az EU-s szabályzat változott.

– ezt már a Mandinernek mondta Schobert Norbert, aki azt is elárulta, valószínűleg valaki lementette és kielemezte a Facebook élő adásaiban elhangzottakat, majd feljelentette a Gazdasági Versenyhivatalnál.A fitneszguru azt is elmondta, nem haragszik a GVH-ra, csak a munkájukat végezték, neki az EU-s szabályozással van gondja.

Schobert Norbert visszavonul a cég kommunikációjától. Fotó: Mandiner / Földházi Árpád
Schobert Norbert visszavonul a cég kommunikációjától. Fotó: Mandiner / Földházi Árpád

Norbi szerint minden mögött a gyógyszeripar áll

Szerinte amúgy az egész mögött a gyógyszeripar áll, amelynek nem érdeke, hogy olyan cégek szerepeljenek a piacon, mint például a Norbi Update.

„A gyógyszeriparnak nyilván az jó, ha sok gyógyszert vesznek az emberek. Ezt láthattuk a covid idején is, amikor az Európai Unió milliárdszám rendelte a homályos klinikai tesztekkel rendelkező vakcinákat. Sok barátom meghalt. Sok fitneszedző meghalt. Tovább megyek: két héttel a covid-oltás után az anyósom a kezeim között halt meg. Az oltás után pedig jómagam sztrókot kaptam. Sokáig beszélni sem tudtam rendesen, a jobb kezem lebénult. Ma sem tökéletes egyik sem” – folytatta Schobert, aki kijelentette:

Norbi tényleg befejezi, belefáradt az egészbe

Korábban is volt már ügye a cégnek a versenyhivatallal, ám akkor megszüntették az eljárást. „Ott ültem a tárgyalójukban doktor Pados Gyula professzor társaságában, aki megvédte az igazamat. A Szent Imre kórházban volt ugyanis egy klinikai vizsgálat. És a klinikai teszteken kiderült, a termékeim legalább annyira fogyasztanak, mint a kalóriamegvonás. Meg is szüntették az eljárást. A szegedi egyetemen pedig azt állapították meg, hogy a hagyományos kakaós csigák, a Norbi Update kakaós csigáival szemben négyszer-ötször magasabbra viszik az inzulinszintet. Sokan lecsalóztak az elmúlt két napban.

Ez a büntetés veszélyes a cégre nézve, engem pedig erkölcsileg bánt, hiszen 25 év munkája van benne. Befejeztem, a Norbi Update márkanévből is kikerül a nevem. Ezek után már nem akarok szerepelni, belefáradtam. Van egy csodás feleségem, fantasztikus gyerekeim, biztosan megtalálom azt a területet ahol hasznos lehetek. De az nem a cég kommunikációja lesz” – összegzett Schobert Norbert.

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
entreri1234
2023. május 09. 15:15
haha, valaki elhiszi ezt az átlátszó kamu dumát.. túl nagyra nőtt, elveszi a politika tőle az üzletet.. de ezt ugye nem mondhatja.. nyilván eddig is hazudott a hatásokról, de eddig tilos volt zaklatni szegénykét... amúgymeg nézzétek meg mit tartalmaz a Keto szörpje... mondjuk gyümölcs, az nincs benne.. egy kis víz mindenféle szerekkel meg aromával.. és ezt isszák emberek..
GrumpyGerald
2023. május 09. 09:18
Oltásellenesség ide vagy oda (anno én is okkultizmusnak tartottam az áltudományos oltatlankodást), sok igaza van a gyógyszerekkel kapcsolatban. Ő csak egy élelmiszergyártó egy jó marketinggel. Az "E" betűs adalékokat használta anno gazdagon, meg biztos volt más dörzsöltködése is, de őszintén szólva kapitális szélhámosok is rendre jobban megússzák mint ő: volt itt pofánverés a saját boltjában, szívműtét, sztrók, meghurcolás és megabünti. Ez gombócból is elég, nem hiszem, hogy rugdosni kellene őt!
Lajoss
2023. május 09. 08:25
Köszi,Norbi,nem érdemlünk meg téged..:)
bircio
2023. május 08. 21:49
A Sóbert házaspár beszélget: -Nórbi, én tényleg lófejű vagyok? Á, dehogy, Kincsem...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!