A Kutyapárt nem támogatja Karácsony Gergely főpolgármesteri indulását

2023. március 14. 16:04

Kovács Gergely, a Kutyapárt elnöke szerint túl sok minden nem történik a fővárosban, és ennek nem csak a pénz az oka.

2023. március 14. 16:04
null

Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke a Spirit FM Nagykép c. műsorában arról beszélt, az önkormányzatokban sokkal több dolgot lehet elérni, mint az Országgyűlésben, úgyhogy az a céljuk, hogy jóval több helyük legyen e szférában, mint jelenleg. 

Kovács bejelentette, terveznek indulni a fővárosi önkormányzati helyekre is, arra azonban nem tudott választ adni, kit tartanak az ideális főpolgármester-jelöltnek. A politikus leszögezte: 

nem fogják Karácsony Gergelyt külön támogatni a főpolgármesteri indulásban.

A kutyapárt elnöke úgy fogalmazott, nem tud mit kezdeni az olyan emberekkel, akik együtt tudnak dolgozni a DK-val, a Jobbikkal és az MSZP-vel. Karácsony Gergely munkáját elemezve Kovács úgy értékelt, túl sok minden nem történik a fővárosban, és ennek nem csak a pénz az oka. A rakpart időszakos lezárását úgy kommentálta, nem a legbátrabb megoldás. 

– fogalmazott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke.

Nyitókép: Mandiner / Mátrai Dávid

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
telekaszter
2023. március 15. 08:17
Jaja, Kovacs Gergely élettársa (Döme Zsuzsa) Baranyi jobbkeze Ferencvárosban. Gondolom, ráéreztek az ízére a dolognak..
Vidéki55
2023. március 14. 22:56
Kutya párt talán itt megtudná mutatni az önkormányzati keret között nem csak alibi közösség illetve ha Puzsérral szövetséget kötve megnyernék Budapest fő polgármester széket szerintem érdekes és inspiráló lenne a többi párt számára és Budapest előnyére bíznék a Biodóm a városliget rész rendezése a belső kerületek élhetősége stb
chief Bromden
2023. március 14. 19:23
Szegény Gelgő kénytelen lesz segíteni magán. Greci lesz a tanácsadója.
itsipia
2023. március 14. 19:01
nekem úgy tűnik az ebek pártjában sem történik sok minden,hála Istennek....:) de azért csak kellene pár zsíros hely a parlamentben,az Országházában....:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!