„Klárika és én ebből tudtuk meg, hogy abszolút zeneértő” – Korda György Varga Judit hegedűjátékáról

2023. február 09. 10:53

Az igazságügyi miniszter hegedűjátéka meglepte Kordáékat.

2023. február 09. 10:53
null

A hétvégén tartották Mezőkövesden XVI. Polgári Estélyt, amelynek házigazdája Tállai András, a térség országgyűlési képviselője volt, a sztárvendég pedig a Korda-házaspár volt, akiknek legnagyobb meglepetésére nemcsak együtt szórakozott velük, de még hegedűjátékát is meghallgathatták. 

Korda György a Blikknek mesélt arról, hogy a színfalak mögött készültek a koncertre, mikor felkonferálták Varga Judit igazságügyi minisztert, úgy fogalmazott, a fellépésük ettől még izgalmasabbá vált,

„hiszen nem mindennapos, hogy az ország egyik vezetője ott ül a nézőtéren és hallgatja a dalainkat”.

Korda György szerint Balázs Klárival egyből kiderült számukra, hogy Varga Judit abszolút zeneértő. A zenész a bulvárlapnak kifejtette, nagyon tetszett nekik, ahogy a tárcavezető a köszöntő beszédét mondta, szavai szerint Varga Judit szépen, érthetően, emberien szólt a közönséghez.

– mondta Korda György, majd azzal folytatta, legnagyobb örömükre a miniszter elmondta nekik, hogy ismeri és szereti a dalaikat. 

Nyitókép: Facebook

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szabó A. Imre
2023. február 09. 22:24
Oké! Hajtottak rá, megnyerték: az Orbán-rendszer az elmúlt ezer év leggusztustalanabb rendszere! Nem lehetne most már egy kicsit pihenni, visszavenni?
Ehetős Odó
2023. február 09. 20:20
Mától Korda Gyuri is csak a fél ország Korda Gyurija.
files32
2023. február 09. 16:28
Völner Jucinak benne van a vérében a bazseva, lopik IS, mint a fajtárs főnöke.
NERbot
2023. február 09. 16:09
Tsodálatosh egymásrarezonálás!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!