Észt miniszterelnök: Ha Ukrajna elesik, veszélybe kerül egész Európa!
Kaja Kallas szerint Észtországnak esze ágában sincs katonákat küldeni Ukrajnába, de jobb, ha erről Vlagyimir Putyin nem tud biztosat.
Az új ukrán kisebbségi törvény kapcsán a bukaresti külügyminisztérium szokatlanul kemény hangvételű közleményt adott ki.
Az új ukrán kisebbségi törvény kapcsán – amelyet múlt héten fogadtak el Kijevben, és amely az ukrajnai magyar szervezetek szerint semmi javulást nem hoz, de román elemzők is bírálták – a bukaresti külügyminisztérium szokatlanul kemény hangvételű közleményt adott ki, amelyről a Főtér számolt be.
A román külügy közleményéből kiderül, sajnálatosnak tartják, hogy az ukrán parlament a Velencei Bizottsággal való konzultáció nélkül fogadta el a nemzeti kisebbségekről szóló új törvényt, ugyanis szerintük
A külügy azt is sajnálatosnak tartja, hogy a jogszabály elfogadása előtt nem egyeztettek az ukrajnai román közösség képviselőivel, ahogyan azt a román fél kérte. Felszólították az ukrán szerveket, hogy legalább ebben a szakaszban konzultáljanak a Velencei Bizottsággal, és maradéktalanul hajtsák végre annak ajánlásait.
A románok ezek mellet azt is rossz néven veszik, hogy nem orvosolták a korábbi jogszűkítéseket, amelyeket a Velencei Bizottság és a román fél is kifogásolt az oktatási és nyelvtörvényben.
Nyitókép:MTI/EPA/Robert Ghement