Beépítené az abortuszt az orvosképzésbe Németországban a családügyi miniszter

2022. július 04. 17:11

A német Zöldek szerint a művi terhességmegszakítás ügyét a büntetőjogon kívül kell szabályozni.

2022. július 04. 17:11
null

Be kell építeni a művi terhességmegszakítást az orvostanhallgatók képzésébe Németországban a szövetségi kormány család-, idős-, nő- és ifjúságügyi minisztere szerint.

Lisa Paus a Der Tagesspiegel című lap hétfői számában egy interjúban kiemelte, hogy az abortuszról szóló orvosi tájékoztatás büntetőjogi tiltásának eltörlését további lépéseknek kell követniük.

Mint mondta, „nem szabad megállni”, és

következő lépésként az orvosképzés részévé kell tenni a művi terhességmegszakítás orvostudományi módszereit.

A Zöldek politikusa hozzátette, hogy el is kezdte már az egyeztetést erről az egészségügyi miniszterrel, a szociáldemokrata (SPD) Karl Lauterbachhal.

A német Zöldek szerint az abortusz ügyét a büntetőjogon kívül kell szabályozni

Kifejtette: a Zöldek szerint az abortusz ügyét teljes egészében a büntetőjogon kívül kell szabályozni, az SPD-vel és a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP) alakított koalíció azonban végül abban állapodott meg, hogy egyelőre összeállítanak egy külső, független szakértőkből álló testületet, amely egy szélesebb kört, a reprodukciós egészséghez fűződő jogok egészét tekinti át, és reformjavaslatokat fogalmaz meg.

Mint ismert, a szövetségi parlament (Bundestag) júniusban törölte a büntető törvénykönyvből a 219a paragrafust, amely szerint a művi terhességmegszakítást végző orvosok ugyan tájékoztathatnak arról, hogy vállalnak ilyen beavatkozást, de részleteket nem hozhatnak nyilvánosságra.

A törölt jogszabályhelyen használt megnevezés szerint „a terhességmegszakítás reklámozásánák” tiltásáról szóló paragrafus hatályon kívül helyezése volt a tavaly decemberben megalakult koalíció első nagyobb társadalompolitikai vállalkozása. A kormánypártok a náci diktatúra idejéből származó paragrafus megszüntetését indokolva hangsúlyozták: nem változik az az alapelv, hogy a magzati élet védendő, de

az orvosok által az abortuszról nyújtott tényszerű tájékoztatás nem lehet többé büntetendő.

Lehetővé teszik a jogi nemváltást tizennégy éves kortól

A koalíció legújabb társadalompolitikai vállalkozása az úgynevezett önrendelkezési törvény, amely a transznemű emberek helyzetéről szóló jogszabályt váltja majd fel. A napokban bemutatott tervek szerint a jogszabály 14 éves kortól mindenkinek lehetővé teszi az úgynevezett jogi nemváltást, vagyis azt, hogy

az anyakönyvi hivatalnál rendelkezzen neme és keresztneve megváltoztatásáról.

Ez azt jelenti, hogy a kormány csupán hozzáigazítja a jogi szabályozást a való élethez, és véget vet a transznemű emberek szükségtelen szenvedésének – mondta a miniszter.

Nyitókép illusztráció. Fotó: ROBIN VAN LONKHUIJSEN / AFP

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2022. július 05. 15:49
Az igazi trollok évente változtatnak majd nemet és nevet.
szodabár
2022. július 05. 13:09
Helyes . Minden liberális menjen abortuszra. Jobb, mintha lmbtq agymosott fehérgyűlő aberrált férget nevel.
pipa89
2022. július 05. 11:46
Ühüm. Mi lett a nagy német kultúrából?! Soha sem gondoltam volna, hogy fotelből nézem végig, ahogy Németországot letérdelteti bárki is a Földön. Kétszer már megtették, most megteszik harmadszor. Ugyanazok. Mi ez, ha nem bosszú???!!! De miért is? A legtöbben német kötődésűek...közülük. A háború tulajdonosai közül...
szodabár
2022. július 05. 07:53
Helyes. Pusztuljanak csak az agyhalott liberálisok gyerekei. Milyen embert nevelnének az ilyen agymosottak? Egy agresszív németgyűlölő lmbtq szart.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!