Magyarország a józanság bástyájának tűnik – a Newsweek szerkesztője a Mandinernek

Josh Hammer a Newsweek amerikai hetilap véleményrovatának vezetője, az Edmund Burke Foundation kutatója, az Internet Accountability Project politikai tanácsadója. Közgazdászként végzett a Duke Egyetemen, jogi diplomáját pedig a Chicagói Egyetemen szerezte. Újságíró, alkotmányjogász, a Newsweek The Debate és az Edmund Burke Alapítvány NatCon Squad című podcastjának házigazdája, rendszeresen jelennek meg írásai konzervatív lapokban, mint amilyen a National Review, a The Spectator vagy The American Conservative.

***

Milyen benyomása van önnek Magyarországnak az európai és nemzetközi politikában játszott szerepéről?

Az elmúlt 4-5 évben Magyarország földrajzi méretéhez viszonyított politikai tekintélye jelentősen megnőtt. Főleg az amerikai konzervatívok figyelmét keltették fel a kormány politikái. Rod Dreher írásaiból és Tucker Carlson tévés interjújából sokat megtudhattak ezekről. Az érdeklődés főleg arra irányul, hogy egy konzervatív vezetésű ország hogyan ápolja nemzeti hagyományait,

Amit eddig láttam Magyarországból, az meggyőző: vibráló intellektuális közeg, erős konzervatív intézmények. A józanság bástyájának tűnik az őrület tengerén. Az európai és a nemzetközi politika ugyanis egy őrület örvényében van.

Magyarország valóban a trendek, a korszellem ellenében halad: szuverenitás, nemzeti identitás, keresztény alapok, családpolitika. Ön ezt egy koherens küzdelemnek látja a „régi normalitás” védelmében?

Koherens küzdelem, az biztos. Hogy sikeres lesz-e hosszútávon, azt persze ember nem mondhatja meg. Magyarország tudja, milyen értékekért áll ki. Amit ön felsorolt, azok maradandó társadalmi értékek, a konzervativizmus fundamentális értékei. A magyar-uniós vitában Brüsszelnek sok aggálya van a magyar politikákkal kapcsolatosan, és a konfliktus kimenetelét nem látjuk még. De számomra ez a küzdelem koherens, sőt, rendkívül tiszteletre méltó. Az amerikai konzervatívok tanulhatnának ebből.

Az amerikai konzervatívok számára a magyar politikákban mi az, ami az ő hagyományaikban nincs meg, újszerű, esetleg meghonosítandó lehet?

Az amerikai konzervatív gondolkodás hosszú évtizedek óta egy sémában gondolkodik: kis állam, adócsökkentés, a szabályozások egyszerűsítése. Mindent visszavágnak – és ebben van sok jó –, de keveset építenek. A semlegesség a mottójuk, minden területen semleges körülményeket akarnak kialakítani, ez pedig egy nagy veszélyt rejt magában. A baloldal ugyanis ideológia töltettel közelít szinte minden ügyhöz, és amikor erre a konzervatívok válasza az, hogy hagyjuk az ideológiát, tegyük ezt a szakterületet neutrálissá, abban a pillanatban lépéshátrányba kerülnek. A jobboldal vízióját is át kell ültetni konkrét törvényjavaslatokba, a társadalom számára hasznos dolgokat pedig át kell ültetni a gyakorlatba, meg kell valósítani – a gyermekvédelmi törvény erre jó példa:

ez képviseli a normalitást, ezért meg kell csinálni. Nem csak beszélni róla. Itt, Budapesten a nemzeti konzervativizmus gyakorlatban működő modelljét látjuk, azt vizsgálgatjuk. Ez a politikai irány választásokat tud nyerni, képes a kormányzásra.

Josh Hammer

Az Európai Unió intézményei részéről azonban állandó bírálatok érik. Alapvető szemléletbeli különbségek alakultak ki a felek között.

Az Európai Unió megalapításának ötlete jó volt, máig vannak egyértelmű előnyei az uniós tagságnak, de ami az elmúlt években történik, az egy szomorú jelenség. Támogattam, amikor az Egyesült Királyság 2016-ban a teljes szuverenitás és a függetlenedés mellett döntött.

de nagyon tiszteletre méltó, ahogy az EU-n belül küzd a tagállami szuverenitásért és a nemzeti identitásért.

Az Európai Unió Bírósága úgy ítélt, hogy a jogállamisági normákat megsértő tagállamokat lehet úgy büntetni, hogy pénzeket vonnak el tőlük. A jogállamiság és a kifizetések ügyét összekötötték. Ön is osztja azt a nézetet, miszerint Magyarország körül azért szorul a hurok, mert sikerült egy működőképes konzervatív kormányzati modellt létrehoznia?

Jogász vagyok, de amerikai, tehát az európai jogban nem mozgok otthonosan. Az amerikai alkotmányos helyzet a következő: az Egyesült Államok 50 szövetségi államból áll, az elmúlt száz év általános alkotmányjogi trendje pedig az, hogy a szövetségi kormány egyre több hatáskört von el az állami kormányzatoktól. Úgy sejtem, hogy itt, Európában is ez történik. Az EU rendszere is többszintű hatalomgyakorláson alapul, és ezen rendszerek természete, hogy a magasabb szintű hatalmi központ minél több hatáskört próbál magához ragadni. A magyar konzervatív kormány szociális, családpolitikai lépései, a migrációs álláspontja és egyéb politikái szembemennek az uniós trendekkel, ezért nem csodálkozom a brüsszeli reagálásokon.

Brüsszel meg van győződve, hogy egyedül ő tudja, mi jó Európa számára.

A MCC Budapest Summit, amelyen részt vett, az oktatás kihívásairól szólt. Egyik vitatéma a magyar gyermekvédelmi törvény, amelynek célja, hogy a kiskorúak életéből kiszűrje az életkorukhoz nem megfelelő szexuális tartalmakat, elsősorban az LMBTQ-propagandát. Szükséges törvényhozói lépés volt ez?

Amennyire ismerem, a gyermekvédelmi törvény arról szól, hogy a kiskorú gyerekeket az iskolákban ne oktassák gender-ügyekre, ne érhesse őket LMBTQ-propaganda. Nem értem, hogy ezt miért minősítik LMBTQ-ellenes jogszabálynak. Floridában a minap fogadtak el egy nagyon hasonló jogszabályt (‘Don’ Say Gay’ Bill), amely tiltja a mindenféle szexuális orientációról és nemi identitásról való propagandát az oktatási intézményekben. Számomra ez egy teljesen normális szabályozási irány, hiszen

Teljesen elítélendő gyakorlat, ha például egy óvónő egy 5 éves kisgyereknek a meleg identitásról beszél. Ha a magyar törvény a gyerekek és a szülők jogait védi, ezt én csak támogatni tudom.

Az oktatás stratégiai szektor, a jövő generációinak gondolkodásmódját formálják a tanárok, nem véletlen, hogy a kulturális háború itt zajlik a legerősebben. Fontos, hogy legyenek intézmények, ahol a szexuális, nemzeti vagy vallásos identitásról szó esik, vagy mindenfajta ideologikus befolyást ki kellene rekeszteni az iskolákból?

Attól függ, milyen milyen ideológiai erőkről beszélünk. Ahogy említettem, a gyermekek szexuális nevelésének helyes útja az, ha ezt meghagyjuk a szülők jogának.

– fontos, hogy a fiatalokat oktassák a nemzeti összetartozásról, a közösség szerepéről és jelentőségéről. Az identitásunk alapvető eleme, hogy ismerjük a saját múltunkat, a nemzeti sorskérdéseket és saját személyes, vérségi felmenőink életét is. E téren is a szülők nevelő szerepe az elsődleges, de itt van másodlagos szerep is, az pedig az iskola.

Ha kormányok gyermekvédelmi törvényt alkotnak, akkor a bírálók homofóbiát kiáltanak, ha korlátozzák az illegális migrációt, iszlamofóbiát, ha a nemzeti identitást erősítik, akkor esetleg antiszemitizmust. Hogyan vált ilyen erőssé világszerte ez a stigmatizáló „újbeszél”?

Jó felvetés. Hadd kezdjem azzal, hogy én zsidó vagyok. Amikor arról olvasok otthon, hogy Magyarország politikai légköre antiszemita, akkor felháborodok. Budapest utcáin nem támadnak meg zsidókat, a zsinagógákat nem gyújtják fel, ahogy Franciaországban vagy Belgiumban. Nem tudom, honnan jön ez a vád. Talán onnan, hogy voltak azok a Soros Györgyöt ábrázoló utcai plakátok, és ezt a kormány kritikusai antiszemitának érezték.

Ő a nemzetállamok ellensége, Amerika, Magyarország ellensége, akit sok rabbi is nyíltan bírál romboló tevékenysége miatt.

Ha már Sorost szóba hozta, a minap hoztak nyilvánosságra kiszivárgott felvételeket, amelyek bizonyítják, hogy a Soros-alapítványhoz köthető ngo-k befolyást gyakorolnak újságírókra, illetve arra, milyen árnyalatú írások jelenjenek meg a magyar kormányról. Mennyire erős a Soros-network?

Soros György egy nagyon befolyásos ember. Az Egyesült Államokban ő a legnagyobb támogatója az úgynevezett „haladó ügyészek” mozgalmának: liberális szemléletű jogászok, ügyészek informális szövetsége ez a helyi büntetőjogi szabályozások liberális irányú áthangolására. Ott vannak szinte minden városi, állami igazságszolgáltatás szinte minden fórumán. A tevékenységük mögött ott van Soros finanszírozása. Az európai politikára elsősorban a bevándorlás kérdésében vallott nézeteivel van hatással, bevándorláspárti ügyeket, projekteket finanszíroz itt elsősorban.

Végül beszéljünk még a sajtó helyzetéről. Hogyan tudják a Newsweeket egy középen álló, megbízható hírforrásnak megőrizni, miközben az amerikai politikai élet és a politikai média mára durván polarizált lett?

A Newsweek különleges sajtótermék az amerikai médiapiacon. Teljesen más megközelítésünk van, mint a rivális hetilapoknak. Minden politikai megközelítés megtalálható a véleményrovatban, amelynek én vagyok a vezetője – miközben én személyesen egy konzervatív meggyőződésű újságíró vagyok. Három helyettesem van: egy jobboldali, egy centrista és egy baloldali nézetű újságíró – így négyesben kezeljük a sok beérkező véleménycikket, politikai esszét, szakértői kommentárt; ezeket szerkesztjük.

A Newsweek véleményrovata élesen el van választva a lap hírszekciójától, amely az objektivitásra törekszik, a véleményrovat pedig mindenféle véleménynek teret enged. Hogyan működik ez? Stabil finanszírozásuk van, hogy távol tudják tartani a pártpolitikai elvárásokat a laptól?

Igen, a lapvezetés és a tulajdonos ezt a lapfilozófiát támogatja, azért tudjuk így csinálni. A Newsweek küldetésének meghatározása ott áll a honlapunkon:

– ezzel még az amerikai médiapiacon is fehér hollók vagyunk. A hír- és a véleményrovat teljesen el van választva egymástól, a riportereinkkel alig vagyok kapcsolatban.

De így nem pontosan behatárolható, hogy a Newsweek egy liberális vagy egy konzervatív lap-e...

Nehezen meghatározható az iránya, mert mindkét politikai szemléletrendszer felé nyitott.

Ön hisz a tényújságírás jövőjében? A jelen az algoritmusok által diktált hírfolyamról, az ellenőrizetlen információk özönéről, illetve a hír- és a vélemény-újságírás összekeveredéséről szól.

Ez nehéz ügy. Hiszek benne, mert ezt most is tudjuk a gyakorlatban csinálni. A Newsweek a médiatrendekkel szembe megy, mind a jobboldali, mind a baloldali narratívák megjelennek benne, és van külön, a véleményektől elválasztott hírrovata. Remélem, hogy lesz jövője is a tényújságírásnak, jelene biztos, hogy van. Beszéljünk tíz év múlva, és meglátjuk!

fotó: Mátrai Dávid