Kálmán Olga is megosztotta a Weisz Fanniról és Áder Jánosról készült botrányos paródiát

2021. január 03. 17:22

A videóban többek között Weisz Fanni halláskárosultságát parodizálják.

2021. január 03. 17:22
null

Kálmán Olga is megosztotta a Dumaszínház újévi paródiáját, melyben Weisz Fannit és Áder Jánost figurázzák ki. A rövid videó összefoglalta az elmúlt év közéleti botrányait, így helyet kapott benne Szájer József „házibulija”, Szijjártó Péter „jachtozása”, de –nyilvánvalóan csupán időbeli korlátok miatt – egyetlen egy, az ellenzékhez köthető negatív politikai téma sem került be az újévi köszöntőbe, pedig Korózs Lajos kamuvideója, a DK-s áramlopás, vagy az MSZP-s Legény Zsolt cigicsempészése is jó alapanyagnak tűnhetett volna.

Az SZFE mellett többször kiálló, több RTL-es sorozatban is látott Lengyel Tamás mégis úgy gondolta, hogy ezen témák helyett humorosabb az, ha a Weisz Fanni halláskárosultságát parodizálják. Ahogy Teveli Zoltán, a Magyar Nemzet újságírója fogalmazott: „A fogyatékkal élőket is lehet parodizálni, épp ezzel kifejezve, hogy ugyanúgy részük lehet bármiben, legyen az jó, vagy rossz, mint másnak, s ugyanolyan értékesek, mint akárki más.

A felvételen látható pezsgőspohár csereberélése és az unalomból való iszogatás ugyanis rendben van,

Mindezek ellenére Kálmán Olga úgy gondolta, hogy nincs méltóbb ennél a videónál arra, hogy elbúcsúztassa az óévet. „Annyi mindent írhatnék a magunk mögött hagyott évről, leginkább keserűen, morgolódva. De a bosszankodásnál van egy jobb taktika: a humor. Kinevetni mindazt, ami sokszor inkább sírásra adna okot. A Dumaszínház újévi köszöntőjével kívánom nektek, hogy a magunk mögött hagyott év, és reményeim szerint a rövidesen magunk mögött hagyott kormány történetei nevetséges emlékekké váljanak!” – tette hosszá a paródiához a DK-s politikus.

Bár az ízlésről nem vitatkozunk, de ha Kálmán Olgának ez a humor, akkor sokat tölt a mostanában az ugyancsak ezen oldalát csillogtató Vágó Istvánnal.

Íme, a videó

 

Összesen 164 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SzaZo
2021. január 05. 06:26
Most komolyan kérdezem... az ott egy nő, Tamás mellett? Azt hittem, hogy egy férfi, nőnek öltözve.. gondolkodtam, hogy talán Aradi Tibor lehet? De mégsem...
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. január 04. 21:07
Azt már tudom, hogy Lengyel Tamás előadásra véletlen sem megyek. Weisz Fanni vajon mivel szolgált rá erre az aljasságra?
florin
2021. január 04. 17:20
Megérdemlik, hogy negyedszerre is lenyomjuk a seggrázós LMBTQ... imádó libernyákokat.
cooperator
2021. január 04. 13:58
AZ RTL-T CSAK AGYMOSOTTAK NÉZIK. MEGÉRDEMLIK.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!