A DK felszólítja az OGYÉI-t, ne engedjen a kormány nyomásának

2021. január 18. 12:36

A párt a kínai vakcina engedélyeztetése kapcsán adta ki a közleményét.

2021. január 18. 12:36

„A DK szerint felelőtlen és veszélyes, hogy a kormány egy olyan bizonytalan hatékonyságú, Európában bevizsgálatlan, ismeretlen tartalmú és működésű kínai vakcinával akar oltani, amit nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség” – áll a párt közleményében. Azt írják, „Orbán rádióinterjúja szerint ráadásul a kormány a 60 évnél idősebb krónikus betegeket oltaná itthon a kínai vakcinával, amivel még Kínában is csak 59 éves korig oltanak, és amiről maga a gyártó mondta, hogy a 60 év feletti krónikus betegek esetében kockázatos a beadása”.

A párt hangsúlyozza: a DK a Fidesz minden hangulatkeltésével ellentétben oltáspárti, „azt szeretnénk, ha minél többen beoltatnák magukat, és így minél hamarabb magunk mögött tudhatnánk a járványt és a válságot, ám mi, európai magyarok az Európai Gyógyszerügynökség döntését tartjuk szakmainak és politikailag függetlennek”.

„A Demokratikus Koalíció ezért felszólítja az Országos Gyógyszerészeti Intézetet, hogy ne engedjen a kormány politikai nyomásának a kínai vakcina engedélyeztetése kapcsán!” – fogalmaz a dokumentum. Azt írják, „azzal, hogy Orbánék a kínai vakcinát propagálják, csak azt fogják elérni, hogy még azok sem akarják majd beoltatni magukat, akik egyébként az oltás pártján állnak”. S azzal zárul a közlemény, hogy „lehetővé kell  tenni, hogy az emberek szabadon választhassanak a vakcinák közül, és ne kényszerítsék rájuk a kínai gyártású oltást!”  

(MTI-OS)

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pádis
2021. január 19. 12:49
Én 66 éves, aktív dolgozó vagyok. Nem vagyok vírus szakértő, még amatőr sem. Ha a virológusok és az OGYÉI megfelelőnek tartják a kínai vakcinát és kaphatok belőle, azonnal igénybe veszem- Sok sületlenség elhangzott már, főleg a baloldalon, a vakcinákról, azok titkolt hatásairól. Ha hozzá juthatok az orosz vagy a kínai vakcinához, már csak 15-20%-os eséllyel kaphatom el a COVID19-et. 80%-ban biztonságban érezhetem maga, ami pont 80%-al magasabb a jelenlegi helyzetemnél. Ne hallgassunk a mindenhez is értőkre, jó ha a nyilatkozók szakmai és politikai hátterét is megvizsgáljuk, abból megismerhetjük az információk eredetét!
Az ajtónak támaszkodni tilos
2021. január 19. 11:13
"A DK felszólítja az OGYÉI-t, ne engedjen a kormány nyomásának" Az OGYÉI felszólítja az alkoholista böszmét és a tömeggyilkos unoka bolgár tehenet, hogy ne használják fel a magyarok életét mocskos politikai haszonszerzésre.
Az ajtónak támaszkodni tilos
2021. január 19. 11:09
A DK ki akarja nyírni Magyarországot. A tömeggyilkos Apró unoka génjeiben hordozza a halált.
khomeini
2021. január 19. 07:45
micsoda undorító bagázs
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!