Észt miniszterelnök: Ha Ukrajna elesik, veszélybe kerül egész Európa!
Kaja Kallas szerint Észtországnak esze ágában sincs katonákat küldeni Ukrajnába, de jobb, ha erről Vlagyimir Putyin nem tud biztosat.
Mára már mintegy 240 kilométeren több mint ezer katona védi a déli határt – tájékoztatott az államtitkár.
Egyre növekvő a nyomás a déli határzáron, amely azonban betonbiztosan őrzi Magyarország és Európa határait – jelentette ki a Fidesz bevándorlásellenes kabinetjének csütörtöki ülése után a testület elnöke Hercegszántón. Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kifejtette: ahhoz, hogy meg lehessen őrizni Magyarország, illetve Európa működőképességét, békéjét és biztonságát, fel kell tartóztatni a migránsokat, a koronavírus okozta járványhelyzetben pedig ez különös jelentőséggel bír, az illegális bevándorlók legtöbbje ugyanis a pandémia gócpontjainak számító területekről érkezne Európába.
„Eppen öt éve annak, hogy terrortámadás érte Magyarországot”
Nem engedhető meg, hogy a migránsok behurcolják és szétterjesszék a kórt – ami ellen már hónapok óta folyik a küzdelem –, mert az gyakorlatilag az ország leállásához vezetne – hangsúlyozta a politikus. Emlékeztetett, „éppen öt éve annak, hogy terrortámadás érte Magyarországot, és az illegális bevándorlók jól szervezetten, vezetetten, illetve felkészülten megostromolták a röszkei határátkelőhelyet”. Ennek hatására mára már mintegy 240 kilométeren több mint ezer katona védi – határőrizeti feladatokat ellátó rendőrökkel közösen – a déli határt; munkájukat 180 gépjármű is segíti, valamint minden olyan modern felderítőeszköz, amely éjjel-nappal, szárazföldön, vízen és levegőben egyaránt hazánk biztonságát szolgálja – fűzte hozzá.
Németh Szilárd kiemelte: a határkerítésen tapasztalható egyre növekvő nyomást a statisztikai adatok is jól alátámasztják, hiszen az év elejétől 3372 esetben összesen 15 009 embert fogtak el vagy tartóztattak fel a szolgálatot teljesítő katonák és rendőrök. Ezek az adatok pedig már most meghaladják az elmúlt év azonos időszakában tapasztaltakat. Az elmúlt három hónapban naponta 68 ember jött át a határzáron, míg az elmúlt harminc napban már napi 71 – tette hozzá.
Az államtitkár szerint „a szervezetten ideérkező migránsok, és az őket biztató Soros által fenntartott NGO-k, valamint a baloldali politikusok közösen támadják Magyarországot”, a határzárnál fizikálisan, Brüsszelből pedig szintén minden elképzelhető módon: kettős mércét alkalmazva, valamint a kerítés felszámolását és a kötelező kvóta bevezetését erőltetve.
(MTI)
A címlap csupán illusztráció. A képen: Elfogott határsértőket őriznek rendőrök és katonák a műszaki határzár közelében, Hercegszántó határában 2019. december 31-én szilveszterkor. Az ország déli részén két éve elkészült határzárat folyamatosan, a nap 24 órájában ellenőrzik rendőrök és katonák. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd