Az evés lélektana: miért hízik a magyar?

2020. január 19. 12:21

A táplálkozás nem csak társas élmény, hanem az érzelemfeldolgozás jelentős módja is: ez az oka, hogy sokszor nem csak azért eszünk, mert éhesek vagyunk. Miért hízik rohamos ütemben a magyar? Ennek próbáltunk utánajárni Forgács Attila gasztropszichológus segítségével.

2020. január 19. 12:21
Konopás Noémi
Konopás Noémi

Ha január, akkor újévi fogadalmak. Ha újévi fogadalmak, akkor fogyókúra. Ha eszünk ágában sincs leadni a súlyunkból, akkor sem kerülhetjük el hírfolyamból ránk ömlő szabadulj meg a kilóktól! parancsot. Bármennyire is egyszerűnek hat a képlet, hogy egyél kevesebbet, mint amennyit el tudsz égetni, és akkor veszteni kezdesz a súlyodból, a fogyókúra mégis vérverejtékes munka.

„Az ételnek nem csak kalória-, hanem érzelmi és szociális értéke is van, ezért nagyon sokszor nem azért eszünk, mert éhesek vagyunk” – adja meg a fenti kettősség okát Forgács Attila gasztropszichológus, a Corvinus Egyetem oktatója, Az evés lélektana könyv szerzője. Forgács Attila egy elég kilátástalan időszakban, 1985-ben egyetemistaként nyugatra szeretett volna távozni, de nem volt sem útlevele, sem pénze, sem meghívólevele, sem ismerőse, sem rokona, aki segíthetett volna neki. Elkezdte felvenni a kapcsolatot külföldön élő magyar tudósokkal. Egyszer csak ráakadt az amerikai gasztronómia koronázatlan királyára, a Chicagóban élt Szathmáry Lajosra, aki a Fehér Háznak és a NASA-nak volt gasztronómus professzora, és akinek a nevéhez fűződik annak az ételnek a kikutyulása, amit az emberiség először a Holdon evett.  A híres Szathmáry bírt a világ legnagyobb gasztronómiai könyvtárával, az étterme fölött, 31 teremben őrizte 43 ezer gasztronómai tematikájú kötetét. Az erdélyi gasztronómus meghívta Forgácsot, mert az akkor még egyetemista szakértőt pont az étkezés pszichológiai vonatkozása érdekelte, amiről egyetlen könyv sem volt a bibliotékában. Ma már az evés pszichológiájának szakértőjeként kérdezhetjük őt a mindannyiunkat érintő témáról.

Forgács Attila

*

Az utóbbi 60-70 évben a világ szerencsésebb részén nem csak élettani tényezők indítják be az evést, hanem mindenféle érzelmek:

legyen az unalom, düh, szeretetéhség, izgalom, szinte mindegy.

Az orális aktivitás nagyon ősi reflex, a baba is akkor kéri a cumiját, amikor valamilyen érzelmet akar feldolgozni. A táplálkozás tehát nem csak társas élmény, hanem az érzelemfeldolgozás jelentős módja is. Karácsonykor nem csak az étel, hanem az együttlét, a társaság, az ünnep is etet bennünket. A fajunk nagyon megtanulta, hogy a krízis következménye mindig egy nagy éhínség, éppen ezért indítják be a politikai, klimatikus, munkahelyi, családi vagy akár párkapcsolati krízisek az evés és a tartalékolás ősi mechanizmusát.

Csakhogy a modern társadalomban a sarki élelmiszerboltban nagyobb mennyiségű étel érhető el, mint amit 250 éve egy király el tudott volna magának képzelni. Vagyis úgy tartalékolunk a kríziseknek is köszönhetően, hogy közben tömegesen és tartósan jur ellátmány még annak is, aki nem túl gazdag. 

Ennek következménye, hogy bár az éhségélmény mindig is része volt az evolúciónak és a civilizációtörténetnek, fajunk ciklikus éhínségekbe pallérozódott, a modern ember nem tapasztalja meg a színtiszta éhségérzést – véli a szakértő, akit hat alkalommal választottak az év oktatójának különféle egyetemeken. Mindemellett a fogyasztói társadalom fő üzenete nem az, ami több ezer éven keresztül volt, nevezetesen: „éljünk Istennek tetsző erkölcsös életet”, hanem az, hogy

„egyed, vegyed, fogyaszd, dob el”.

A sikeres ember látszólag attól boldog, hogy értelmetlenül fogyaszt, túlfogyaszt, majd megszabadul a régitől. A szakértő szerint ez nemcsak az ételben, hanem mindenben másban is leképeződik, még a párkapcsolatokban is tetten érhető. Mint mondja, soha életében nem fogja megbocsátani egyes pszichológus kollégáknak, hogy azt az üzenetet közvetítik, hogy cseréld le a társad, hiszen azért vagy boldogtalan, mert még nem szabadultál meg tőle. „Míg a '80-as években azt tanultuk, hogy a konfliktusokat meg kell oldanunk, ma már a pszichológiai is ott tart, hogy meg kell szabadulni a társunktól, hogy boldogok legyünk”. Természetesen nyilván van, amikor tarthatatlan egy kapcsolat, és a legjobb, ha az ember nemet mond rá; ellenben az, hogy ebből társadalmi tendencia legyen, tarthatatlan, súlyos társadalmi patológia. 

A fogyasztáson túl a társadalom második leggyakoribb üzenete az „egyed, fogyaszd, de maradj sovány”. Az ilyen egymást kizáró, tömegével jövő parancsok – mint a fogyasztói társadalom esszenciái –

nem okozhatnak mást, mint evészavarokat.

Elég csak megnézni az elmúlt húsz év tendenciáit, azt látjuk, hogy a klinikai pszichológiában gombamód nőnek az evészavarok, de úgy, hogy csak kapkodjuk a fejünket. A rendszerváltás előtt ismertünk egyet, a kóros soványságot, de ez a nagyon sokféle evészavar-választék a 21. század hozománya, nem volt jelen a társadalomban. 

A magyarok elhízásának története

A másik nagy probléma a túlevésből következő túlsúly. Hazánkban a rendszerváltást követően duplázódott meg az elhízottak száma. Ezzel szemben az ’50-es években egészen kivételes volt, ha valakinek túlsúlya tudott lenni. Mondhatni, politikailag értelmezhető volt a túlsúly: ha valaki pocakot növesztett, számíthatott rá, hogy hamarosan jönnek ellenőrizni a padlást, ahol biztosan ételt rejteget. A túlsúly ebben az időszakban nem volt probléma, a Népegészségügy című egészségügyi folyóiratban is csak az alultápláltságról cikkeztek. A '60-as években,

a gulyáskommunizmusnak is nevezett Kádár-rendszerben már volt mit enni, el is kezd hízni a magyar.

A vicclapokban megjelenik a kövér és a túlsúlytól félő nő is. 1969-ben Dr. Góth Endre már orvosi szakkönyvet ír az elhízásról, felvázolva, hogy a ruhaipari szövetkezet termelési naplójában megszaporodtak az egyre nagyobb méretű ruhák. 

Később, miután a falvak áramellátását is megoldották, a családok első dolga volt hűtőszekrényt vásárolni. Az élet középpontját elfoglaló fridzsidereknek köszönhetően állandóan elérhetővé vált valamennyi élelmiszer. Később a családok televíziót vettek, ami naponta négy órát vett el a mozgásos életmódtól. Előbb-utóbb hozzájutottak Trabanthoz is, elkezdtek autóval járni. Megjelent a Coca-Cola, majd néhány évre rá a Pepsi, aztán a Traubisoda. Néhány éven belül pedig több cukros üdítőt ivott a magyar populáció, mint tejet. Ezek a változások mind hozzájárultak, hogy a túlsúly egyre hangsúlyosabban jelent meg, egészen odáig, hogy ma már a magyar populációban háromból lassan két ember túlsúlyos.

Érdekes továbbá, hogy míg a rendszerváltás előtt általában a jómódúak hordtak magukon túlsúlyt, addig utána inkább a szegényebbek. A szakértő ezt azzal magyarázza, hogy a rendszerváltást követően

a jobb jövedelmi viszonyban élők egészségesebb ételeket tudnak venni maguknak,

el tudnak menni fitneszszalonba, oda tudnak az étkezésre figyelni, míg a szegényebbek a drágább, tápanyagban gazdag ételeket sokszor nem, csak a silány minőségű ételeket engedhetik meg maguknak.

A drasztikus fogyókúrák nagymértékben hozzájárulnak a hízáshoz, sőt: minél több drasztikus fogyókúratechnika van, annál inkább elhízik a magyar – szögezi le Forgács Attila, aki a rendszerváltást követően 1200 fogyókúrahirdetést gyűjtött össze és elemzett. Mint mondja, az a baj, hogy miközben valaki próbálja tartani az intenzív fogyókúrát, kibírhatatlan éhségjelzéseket kap, így csak ideig-óráig hajlandó csinálni. Az elhízás pedig nagyon alattomos folyamat. Nem karácsonykor szedjük fel a pluszkilókat, hanem apránként, a naponta következetesen elfogyasztott, felháborítóan kevés ételmennyiséggel, ami mindössze száz kilokalóriában mérhető. Ennyi energia van egy kifliben, egy deka tepertőben, egy pohár tejben vagy egy almában. „Ez az a jutalomfalat, amit azért adunk magunknak, mert hogy egész nap olyan szépen diétáztunk” – mondja a szakértő. Ha viszont ezt a mennyiséget igény felett következetesen túlfogyasztjuk minden nap, az év végén öt-hat kilogramm gyarapodással kell számolnunk. 

A fogyókúrahirdetések által terjesztett leggyakoribb tévhit, hogy éltmódváltás nélkül – akár tapasszal, akár egy pirula bekapásával – is le lehet fogyni. Másik tévhit, hogy ezek a hirdetések nem számolnak be viszont arról, hogy

az egy éven belüli visszahízás az érintettek 95 százalékára jellemző,

vagyis ezeknek a fogyókúráknak a tartós eredménye mindössze 5 százalék.  

Hogy lehet megszabadulni a túlsúlytól?

Ugyanabban az ütemben, ahogy felszedtük – mondják az obezitológiai irányelvek. Vagyis naponta mindössze azt a 100-200 kilokalóriát kell kivenni az étkezésből, amivel túlfogyasztottunk. Erről az ételmennyiségről való lemondást észre sem vesszük, nem okoz szenvedést. Ha az étkezésből nem szeretnénk kivenni ezt a mennyiséget, akkor a másik megoldás, hogy lemozogjuk minden áldott nap.

Száz kilokalória elégetése mindössze kétezer lépés: az annyi, mint két megállóval előbb leszállni a villamosról. 

Összesen 353 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fahihi
2020. január 21. 01:04
M︆︆︆︆︆o︆︆︆︆o︆︆X︆i︆︆.︆n︆︆︆e︆︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
penciworl
2020. január 20. 20:01
M︆︆︆︆o︆︆o︆︆︆︆X︆︆︆i︆︆︆︆.︆︆︆n︆︆e︆︆︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
tindentnet
2020. január 20. 15:00
M︆︆︆o︆︆︆︆︆o︆︆X︆︆︆︆i︆︆︆︆.︆︆︆n︆︆︆e︆︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
fogas paduc
2020. január 20. 11:23
na, most, ha van még olyan épeszű ember, aki a filmeket a kereskedelmi csatornákon nézi meg, az tapasztalhatta, hogy egy 1.5 órás mozifilmből 2.5 - 3 órás televíziós filmvetítést kreálnak. Ennyivel többet ül a honpolgár a tv előtt, ennyivel növekszik a CO2 kibocsátás - már ami ugye a villamos áram fogyasztásának a megnövekedéséből fakad.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!