A hétvégén Budapest Európa gasztronómiai fővárosa

2018. március 24. 09:56

Két napig Budapest Európa gasztronómiai fővárosa. Szombat délelőtt érkeztek meg Budapestre az első, európai hírű séfek, olyan szakemberek, akik az éttermüket Michelin-csillaghoz segítették hozzá.

2018. március 24. 09:56

Guller Zoltán közölte: a Michelin és a Magyar Turisztikai Ügynökség együttműködésének köszönhetően hétfőn Budapesten lesz az európai gasztronómia egyik legrangosabb eseménye, az európai Michelin Guide díjátadó ünnepség, ahol öt ország, köztük Magyarország megtudja, mely éttermeik érdemelték ki a Michelin-csillagot.

Hangsúlyozta: a magyar turizmus rekordokat dönt, és a cél az, hogy Magyarország felkerüljön a gasztroturisták térképére is. 
A gasztronómiai turizmus egyre inkább felértékelődik a világ turizmusában. Azt tapasztalni - mondta a vezérigazgató -, hogy egy térség gasztronómiai kínálata meghatározó lehet az utazási döntés meghozatalánál. 

Ehhez ez a mostani esemény is hozzájárulhat, hiszen a magyar sajtó mellett spanyol, olasz, görög, francia, német és brit újságírók is érkeznek, akik hírünket viszik a világban – közölte. 

Guller Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy az európai Michelin Guide kiadvány budapesti bejelentése azért is különleges, mert eddig csak egyszer, tavaly tartottak hasonló eseményt, akkor Brüsszelben. 

Budapest így a második állomása a rendezvénysorozatnak, ami fontos elismerés, ráadásul nem is az első, hiszen a Bocuse d'Or is nagy siker volt – mondta. Guller Zoltán jelezte: büszkék arra, hogy otthont adhatnak ennek az eseménynek is. 

Ismertette: a programok már vasárnap elkezdődnek, a Magyar Turisztikai Ügynökség egy zártkörű szakmai napot szervez, ahol Európa négy Michelin-csillagos séfje magyar sztárséfekkel közösen tart mesterkurzust a Belvárosi Piacon.

Olyan alapanyagokkal dolgoznak ezen az eseményen a séfpárosok, mint például a kacsamáj, tokhal, ponty és a nyúl, vörös káposzta, cékla; ezekből készülnek az ízekben gazdag, a magyar gasztronómia által inspirált fogások.

Guller Zoltán szólt arról is, hogy az eseményre a magyar gasztronómiai szervezeteket és a legelismertebb séfeket hívták meg, de a legfontosabb vendégek a fiatal tehetségek.

A hétfői gálavacsorára Európa legjobb séfjei közül több mint száz érkezik a magyar fővárosba, hogy együtt köszöntsék a Michelin-család új tagjait.

(MTI)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szesztestver
2018. március 25. 20:35
Ujhülye neheztel, mert nem hívták meg.
noMores
2018. március 24. 11:36
A hanyatló nyugat. Valami orosz kajadíj nincs?
magichorze
2018. március 24. 10:14
Szörnyű. Borzasztó.
3M..
2018. március 24. 10:08
Sok zsíros falat készül az odaérkezőknek, míg a Blahán ezrével állnak az éhezők kígyózó sorokban egy kis káposztalevesre várva. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!