A Magyar Jelen szerint jobbikosok irányíthatják Magyar Péter kampányát
A lap úgy tudja, Gyöngyösi Márton és támogatói személyesen is egyeztettek Magyar Péterrel arról, hogy mekkora csapatot és milyen erőforrásokat tudnak biztosítani számára.
Kövér László egy Keszthelyen megrendezett nemzeti konzultációs lakossági fórumon az N1TV kérdésére elárulta, hogy nem támogatja a Jobbik béruniós kezdeményezését.
A házelnök kifejtette, hogy Közép-Európa történelmi tőkeszegénységének vannak előnyei is. Elmondta, hogy a lengyel munkavállalók versenyelőnye abból adódik, hogy kisebb fizetéssel is beérik, mint a jóléti államhoz szokott nyugati polgárok.
Erről a versenyelőnyről elmondta, hogy „számos szegényebb kelet- és közép-európai ország ebből él.”