Figyelmeztetést adott ki a rendőrség – minden szülőt érint az ügy

2017. április 04. 23:18

Az elmúlt hónapokban több tinédzsert is öngyilkosságra biztatott az interneten a Kék Bálna nevű csoport. A rendőrséghez eddig nem érkezett hivatalos bejelentés a tevékenységükről, de tájékoztatót adtak ki a szülőknek, hogyan védekezhetnek a káros online tevékenykedőkkel szemben – írja a napi.hu.

2017. április 04. 23:18

Ahogy már többször írtunk róla, az év elején Oroszországból indult az kizsákmányoló kezdeményezés, hogy fiatal, szerelemben vagy iskolai eredményeikben, testi fogyatékossággal, szépséghibákkal rendelkező fiatalokat játéknak álcázott kihívások elé állítják őket. Nem egyszer, a csőbe húzott gyerekeket öngyilkosságba kergették, máskor „csak” azt követelték tőlük, hogy borotvával egy bálnát vágjanak a karjukba. Mindezt általában zsarolással érték el, a kihívások alatt kompromittáló anyagokat csaltak ki magukról, társaikról. A csoport egyelőre Magyarországon szervezetten még nem jelent meg.

Az online világban, az interneten számos veszéllyel találkozhatunk, bűncselekmények, szabálysértések áldozataivá válhatunk, de mi is árthatunk másoknak. Rendkívül fontos a tudatos internet-használat, mind a fiatal, mind pedig a felnőtt korosztály tekintetében. A legsérülékenyebbek a gyermekek és a fiatalok, ezért a felnőtt társadalom irányukba felelősséggel tartozik – áll a Police.hu-ra feltöltött közleményben.

*

Rendőrségi irányelvek

A rendőrség ezért irányelveket fogalmazott meg a szülőknek, amelyekkel biztonságban tudhatják a gyermekeiket. A legfontosabb javaslatuk, hogy a felhasználók töltsenek le szűrő- és biztonságos böngészést lehetővé tevő programokat: erről az internetszolgáltatónk, valamint az általunk használt programok nyújtanak információt.

Azt tanácsolják a felhasználóknak, hogy határozzák meg, a gyermekek milyen oldalakat látogathatnak meg, mennyi időt tölthetnek a neten. Emellett javasolják, hogy a közösségi oldalakon létrehozott profilokon a lehető legkevesebb információt adjuk meg magunkról. Például ne kerüljön fel sem lakcím, telefonszám ezekre a felületekre, valamint ne adja meg senki vagyoni vagy éppen egészségügyi helyzetének adatait.

Kérik a szülőket, hogy beszélgessenek a gyermekeikkel, töltsenek időt, alakítsanak ki olyan bizalmas kapcsolatot, hogy a gyerekek virtuális életébe is beavassák őket. Célszerű megkérni a gyermekeket, hogy időnként mutassák meg a profiloldalaikat. A szülők vegyenek részt a virtuális életben is. 

Figyelmeztetnek, hogy az interneten is élnek a személyiségi jogok. Senki se töltsön fel magáról vagy barátairól, ismerőseiről olyan képeket, amelyekkel méltatlan helyzetbe hozzák saját magukat, vagy ismerőseiket.

Emellett a rendőrség az iskolai programjaiban folyamatosan foglalkozik a biztonságos internetezés kérdéskörével. Előadásaikban kiemelten foglalkoznak az online veszélyekre való felhívással, a gondok és problémák interaktív megbeszélésével.

*

Nemcsak a rendőrség segít

A hatóság tájékoztatójában, ajánlja, hogy a felhasználók nyugodtan fordulhatnak kérdéseikkel civilekhez, egyéb szervezetekhez is:

  • A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány honlapon, ahol chatelve is értekezhetnek, de a 06-1-116-111-es telefonszámon is elérhetőek.
  • A biztonságos internetezéssel kapcsolatban hasznos információk találhatók az alábbi a Safer Internet és a Biztonságos böngészés honlapokon.
  • A káros tartalmakról a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság a honlapján várja a http://internethotline.hu bejelentéseket.
  • Az UNICEF pedig Helpapp néven külön alkalmazást készített, amelyen keresztül a gyerekek okostelefonokon kérhetnek segítséget, ha az interneten vagy az iskolában zaklatják őket.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vegyetekegyetek
2017. április 06. 14:21
Komolyan letezik olyan tinedzser aki ha azt mondjak "old meg magad" megteszi?
Ígymegyez
2017. április 06. 10:15
"A csoport egyelőre Magyarországon szervezetten még nem jelent meg." Még! Tehát van idő felkészülni. Hogy milyen a fityiszék család (és egyéb) politikája, az egy dolog, de ez a "Kék bálna" most nem a regnáló hatalom sara. (Amúgy a "kedves" Russia-ból terjed.) Mintha a család valaha is ideális közeg lett volna? Nem hiszem, hogy mindig, mindenhol, de ettől még fontos. A globalizáció meg egy másik dolog.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!