Lengyelországban is szedi áldozatát a hírhedt internetes játék

2017. március 22. 15:23

Lengyelországban is bajt okoz a gyerekeket öngyilkosság elkövetésére ösztönző, Kék bálna néven futó internetes játék, az ügyészség jelenleg négy önmegcsonkítás esetében folytat nyomozást.

2017. március 22. 15:23
A játék tavaly óta terjed többek között Oroszországban, Kazahsztánban és Ukrajnában, ahol a helyi hatóságok a tinik több tucat öngyilkosságát hozzák ezzel összefüggésbe.
 
A lengyel rendőrség kedden azt közölte, hogy a dél-lengyelországi Gliwicében egy 15 éves fiút szállítottak kórházba mindkét karján ejtett mély vágásokkal, a fiút pszichiátriai megfigyelés alá is helyezték. Előzetes megállapítások szerint a fiatalember éppen a veszélyes játék miatt csonkította meg magát. Hasonló sérülésekkel került kórházba múlt pénteken egy, az észak-lengyelországi Szczecinhoz közeli községben működő iskola három tanulója. A lengyel főügyészség ezt követően azt kérte Anna Zalewska lengyel oktatásügyi minisztertől, hogy megelőző lépéseket tegyen ez ügyben. Zalewska a játékot terjesztő honlap letiltását is fontolgatja az egyik megoldásként.
 
A rendőrség arra hívta fel a szülőket – többek között a közmédia közvetítésével -, hogy ellenőrizzék, milyen honlapokra látogatnak gyerekeik, kivel kommunikálnak az interneten. Az üggyel a lengyel belügyi, valamint a digitalizációért felelős tárca is foglalkozik.
 
Az említett weboldalra bejelentkező tiniket előbb kérdésekkel tesztelik, hogy kiderítsék, valóban vannak-e öngyilkossági hajlamaik. Azután számos feladatot adnak nekik, valamilyen kárt kell tenniük magukban vagy fájdalmat okozniuk maguknak. A végső szakaszban, amikor megbizonyosodtak arról, hogy a gyerek készen áll az öngyilkosságra, egy személyes, zenei aláfestésű magánüzenetet küldenek neki. Ebben felsorolják minden problémáját, amit korábban feltárt előttük, majd közlik a tinivel, hogy mindezekre egyetlen megoldás van: az öngyilkosság.
 

(MTI) 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!