BalatonÁtcsúszás a hétvégén Fonyód és Badacsony között

2017. január 27. 11:40

Hétvégén, szombaton délelőtt 11 órától BalatonÁtcsúszást, vagyis a Balaton jegén való átkelést szerveznek, Fonyód és Badacsony felől is indítva részvevőket, a tervezett második balatoni komp útvonalán – nyilatkozta Kardos Gábor főszervező a hirbalaton.hu portálnak.

2017. január 27. 11:40

Az átkelést egy előre bejárt útvonalon tervezik az északi és déli parti, egymástól mintegy 5,2-5,3 kilométerre lévő két település között. A résztvevők biztosítására felkérték a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatát.

A tervek szerint a jégtúrára vállalkozók szombaton egy előre bejárt, javasolt útvonalon, szakaszosan indulnak majd Fonyód és Badacsony felől is. Erről az útvonalról letérni nem lehet, mert a Balaton jege nem egyenletes, rianások, torlódások szabdalhatják, ahol a frissen újrafagyott részeken veszélyesen vékony lehet a jégréteg – hangsúlyozta a főszervező. Előfordulhatnak meleg vizű források is a tó alján, amely szintén befolyásolja a felszínen kialakult jégréteg vastagságát, szilárdságát, ezért fontos az óvatosság, és a biztosítást végző szakemberek utasításainak betartása – tette hozzá.

Az indulási és érkezési pontokon kisebb jégkarnevált szerveznek, ahol lesz forralt bor is. A rendezvényre várják a legkülönbözőbb jégsportokat kedvelőket, szánkózókat, korcsolyázókat is. Elegendő résztvevő esetén egy jelképes élőláncot terveznek kialakítani a két part között.

Fontos, hogy az érdeklődők és a részvevők az eseménnyel kapcsolatosan folyamatosan tájékozódjanak, ugyanis a mai napon a szervezők által működtetett Facebook oldalon olvasható az, hogy a vízirendészettel és a vízimentőkkel folytatott egyeztetés után, felhívják mindenki figyelmét, hogy ha holnap is olyan köd lesz mint a mai napon, ahol a látótávolság 1000 m alatt volt, úgy a program megtartása veszélyes lenne és jogszabályba is ütközne. Így köd esetén elmaradhat az Átcsúszás! Az oldal felhívja a figyelmet, hogy csak szombat reggel fél 9 óra körül lesz biztos álláspont az indulásról, de talán már ma estére pontosabbá válik a holnapi prognózis. Az esemény Facebook oldala rendszeresen frissül, és adnak tájékoztatást az érdeklődőknek. További információ az eseményről itt olvasható.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!