Korai fejlesztés: 5,7 milliárd forintos program indul

2016. szeptember 22. 21:49

A kora gyermekkori intervenció fejlesztése érdekében 5,7 milliárd forintos költségvetésű program indul – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Szegeden, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának nagygyűlésén.

2016. szeptember 22. 21:49

Novák Katalin elmondta, jelenleg a koraszülések aránya 8-9 százalék, a 2011-es adatok szerint mégis csupán 8 ezer hat éven aluli kisgyermek részesült korai fejlesztésben.

Az államtitkár hozzátette, bár nem lehet tökéletes párhuzamot vonni a két csoport között, a statisztikák szerint a sajátos nevelési igényű gyermekek aránya az első osztályba lépéskor évről évre növekszik, jelenleg 5 százalék.

Az érintettek annak ellenére nem kapják meg a hatékony ellátást, hogy a kora gyermekkori intervencióban részesülők 15 százaléka hároméves korára, 30 százaléka pedig ötéves korára „problémamentessé” válik – hangsúlyozta a politikus.

Novák Katalin közölte, 5,7 milliárd forintos program indul annak érdekében, hogy minél több érintett gyermek hozzájusson a megfelelő ellátáshoz. A korai felismerés érdekében egységes mérési értékelési rendszert dolgoznak ki, a szolgáltatások hozzáférésének javításával pedig csökkentik a regionális különbségeket.

A képzési programok, fejlesztések mellett azonban szemléletváltozásra is szükség van azért, hogy a családok felismerjék, foglalkozni kell ezzel a problémával, és ne érezzék megbélyegzettnek gyermeküket – tette hozzá.

A konferencián tartott előadásában Mészáros János egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár kifejtette, a következő években is folytatódnak a gyermekegészségügyet érintő fejlesztések: 2,5 milliárd forintos program indul a meddőség megelőzéséért, 10 milliárd forint áll rendelkezésre a gyermekek sürgősségi és baleseti ellátásának fejlesztésére, 6 milliárd forintot fordítanak a gyermek- és ifjúságpszichiátria, az addiktológia és a mentálhigiénés ellátórendszer feltételeinek javítására.

Elsősorban rendelőhelyiségek rekonstrukciója, gép- és műszerbeszerzés, az informatikai rendszerek korszerűsítése valósulhat meg  az egészségügyi alapellátás infrastruktúrafejlesztésére szánt 22,272 milliárd forintos pályázati keretből – tudatta a helyettes államtitkár.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!