Simicskó: Hősi halottá nyilvánítják a négy tűzszerészt

2016. július 02. 09:28

Hősi halottá nyilvánítják a volt hortobágyi bombalőtéren balesetben meghalt négy katonát – jelentette be Simicskó István honvédelmi miniszter pénteken késő este, Budapesten.

2016. július 02. 09:28

A hortobágyi volt bombalőtéren balesetben meghalt négy katonát hősi halottá nyilvánítják - mondta a honvédelmi miniszter péntek esti rendkívüli sajtótájékoztatón Budapesten. Simicskó István közlése szerint sérült társuk állapota súlyos, de nem életveszélyes.

A miniszter elmondta, hogy az elhunyt katonákat felterjeszti a honvédelmi miniszter által adható legmagasabb elismerésre, a Hazáért érdemjelre.

Benkő Tibor vezérkari főnök elmondta: az elhunyt katonák 30-as éveikben jártak, öt gyermeket hagytak maguk után. „Négy kiváló katonát vesztettünk el” – emelte ki a vezérezredes.

A tájékoztatón elhangzott: egy 250 kilogrammos orosz, a második világháború után készült repeszromboló bombát próbáltak hatástalanítani. A gyújtószerkezetet már eltávolították, amikor bekövetkezett a detonáció.

A helyszínen most is tartanak a vizsgálatok. Benkő Tibor hozzátette: részletes tényfeltáró vizsgálatot folytatnak le, hogy tisztázzák mi okozhatta a balesetet. 

Benkő Tibor és Simicskó István is részvétét fejezte ki az elhunyt katonák családjai, hozzátartozói számára.

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
katus
2016. július 04. 08:49
A hortobágyi robbanás áldozatainak sem volt biztosítása. Hende Csaba négy éve szüntette meg, mert túl drágának tartotta. 2016. 07. 4. 07:34 MTI HONVÉDELEM HENDE CSABA SIMICSKÓ ISTVÁN HORTOBÁGY NÉGY ÉVE NINCS BIZTOSÍTÁSUK A MAGYAR KATONÁKNAK Mivel korábban megszüntették a katonák élet- és felelősségbiztosítását, a jelenlegi szabályozás alapján a Hortobágyon egy bomba hatástalanítása közben hősi halált halt tűzszerészek számára nyújtható egyszeri anyagi segítség mértékét a honvédelmi miniszter egyéni mérlegelése határozza meg - írta a hétfői Magyar Idők. A lapnak Szendrei Zoltán őrnagy, a Honvédszakszervezet alelnöke elmondta: a szaktárca Hende Csaba minisztersége idején, négy évvel ezelőtt szüntette meg a katonák biztosításait arra hivatkozva, hogy az addigi rendszerben aránytalanul magas biztosítási díjat kellett fizetnie a honvédségnek a katonák után, miközben csak kevés káresemény következett be. A szakszervezet alelnöke arról is tájékoztatta a lapot, hogy jelenleg az a fő szabály a Magyar Honvédség katonáit érintő balesetek, halálesetek kapcsán, hogy ha baj van, akkor mindenért a honvédelmi tárca vállal felelősséget, és állja a kártérítési, kárenyhítési juttatások biztosítását. A lap információja szerint Simicskó István honvédelmi miniszter saját hatáskörében a korábbi biztosítási alapú kárenyhítéseknél is magasabb összegű, több mint tízmilliós nagyságrendű kegyeleti juttatásról tesz majd javaslatot. A honvédelmi tárca pedig jelezte, a Magyar Honvédség gondoskodik az elhunyt katonák méltó búcsúztatásáról, temetési segélyt nyújt, intézkedik az özvegyek nyugellátásáról és az árvaellátásról. A Magyar Idők közlése szerint az előző honvédelmi vezetés alatt szüntették meg azt a lehetőséget is, hogy a hősi halált halt katonákat posztumusz elő lehessen léptetni. A lap információja szerint Simicskó István meg kívánja változtatni ezt a rendelkezést, és elő fogja léptetni az elhunyt tűzszerészeket, az ügyről tárgyalnak a hétfői miniszteri értekezleten, és a keddi kormányülés elé terjesztik az ott elfogadott javaslatokat.
Gregorius
2016. július 03. 19:41
Szegények, nagyon sajnálom őket. Azóta is gondolkodom azon (vegyész vagyok), hogy mi történhetett. A gyújtót (iniciátort) már eltávolították, így valahogyan csak maga az egyébként elég stabil robbanótöltet indulhatott el valamilyen szennyezés és/vagy a meleg miatt. Májusra akartak kész lenni, én az biztos, hogy a nyári melegben nem folytatnám a munkát, a szovjet töltetek nagyon labilisnak látszanak.
papi68
2016. július 03. 09:47
Valamit nem értek. Ezek a robbanótestek olyan helyen vannak, ahová azért dobták (gyakorlat képen), hogy ott felrobbanjanak. Tehát nincs a környéken semmi olyan, amiben kárt tehetnének, Akkor mi a nyavajának kell hatástalanítani, el szállítgatni onnan (életeket veszélyeztetni) amikor egy megfelelő robbanótöltetet mellé helyezve, meg lehetne semmisíteni? Utána meg mehet egy dózer, és betemeti a gödröt. Magyarázza el már valaki, hogy miért nem így csinálják!
gabor7th
2016. július 02. 19:32
Nem kéne mindenkit aki meghal hössé nyilvánítani. Az egész lényegét elkoptatják... Ezek az emberek nem biztos, hogy hőshöz méltóan haltak meg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!