Árvízzel fenyegeti Yvette a Nyugat-Balkánt

2014. május 14. 17:32

Az Yvette névre keresztelt ciklon miatt árvízveszély fenyegeti a Nyugat-Balkán országait. Szerbiában eddig még senkit sem telepítettek ki, de felkészültek a legrosszabbra. Bosznia-Hercegovinában és Montenegróban havazott.

2014. május 14. 17:32

A heves esőzések miatt árvízveszély fenyegeti Szerbiát, Bosznia-Hercegovinát és Horvátország egy részét, ezért a hatóságok rendkívüli helyzetet, illetve fokozott készültséget hirdettek ki. Kelet- és Közép-Szerbia több településén is rendkívüli helyzetet hirdettek ki, a Kolubara folyó mentén pedig fokozott védekező intézkedéseket vezettek be.

Predrag Marić, a szerb belügyminisztérium rendkívüli helyzetekkel foglalkozó osztályának vezetője a belgrádi sajtónak elmondta: mentőcsapatokat küldtek azokra a helyekre, ahol fennáll az áradás veszélye. Hozzátette: eddig senkit sem kellett kitelepíteni. A szerbiai hidrometeorológiai intézet közleménye szerint a következő két napon egy hónap csapadékmennyiségének megfelelő eső hullik majd az országban. A Vajdaságban egyelőre nincs árvízveszély, az önkormányzatok illetékes szervei azonban készenlétben vannak.

A helyzet Szerbia nyugati szomszédjainál is hasonló, Bosznia-Hercegovina három részén a legveszélyesebb a helyzet: a szarajevói, a zenicai-doboji és a tuzlai körzetben. A szarajevói kantonban már több személyt ki kellett telepíteni a földcsuszamlások veszélye miatt. Több városban áramkimaradások vannak, egyes helyeken a vízszolgáltatás is szünetel. Tuzlában pedig mezőgazdasági területek, utak és vasutak kerültek víz alá. Az ország nyugati hegyvidékén 30 centiméter hó esett.

Havazik Montenegróban is, a Durmitor hegységben néhány centiméteres hótakaró alakult ki. Horvátországot sem kerülték el a viharok, ott az esőt jég is kísérte. Szlavóniában és Baranyában több település órákra áram nélkül maradt. Az előrejelzések szerint az erős esőzések péntekig tartanak majd.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!