Felújították a salgótarjáni kálváriát

2013. szeptember 16. 07:26

A Magyar Iparművészeti Egyetem közreműködésével újíttatta fel Salgótarján önkormányzata a Szent Imre-hegyen lévő kálváriát. A Jézus szenvedéstörténetét ábrázoló tizennégy stáció domborműveit Bóna Kovács Károly szobrászművész készítette, a restaurált alkotásokat Beer Miklós váci püspök szentelte fel.

2013. szeptember 16. 07:26

Salgótarján városképének, a város önazonosságának része a Szent Imre-hegyen lévő kálvária, melyet az ötvenes években tönkretettek és meggyaláztak – mondta a stáció eredeti domborműveinek újraszentelésén a város polgármestere, Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz-KDNP). A polgármester az MTI-nek elmondta: az önkormányzat nettó négymillió forintot költött a restaurálási munkálatokra, amellyel a Magyar Képzőművészeti Egyetemet bízták meg. A műalkotások állapotfelmérése során a szakértők megállapították, hogy a domborművek oly mértékben károsodtak, hogy azok külső térbe történő visszahelyezése nem lehetséges. Az egyetem végzős hallgatója, Tarnovean Katona Tamás diplomamunkaként így a restaurálás mellett elkészítette a domborművek kültéri hiteles másolatait is, azok kerültek a Szent Imre-hegyre.

Az eredeti alkotásokat a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumban több száz érdeklődő és a történelmi egyházak képviselőinek jelenlétében Beer Miklós, a Váci Egyházmegye püspöke szentelte fel. A kálváriát magát a szombati, egész napos eső miatt egy későbbi időpontban szentelik fel, az utolsó stációba egy időkapszulát is elhelyeznek majd. Az eredeti kálvária domborműveit a Párizsból emiatt hazatért szobrászművész, Bóna Kovács Károly készítette 1938 és 1943 között.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!