Orbán: A kormány magáénak vallja Szent István útját

2013. április 28. 12:56

Európa és benne Magyarország csak akkor tud megújulni, ha az imádság és a munka hagyományát sikerül visszahelyeznie életfelfogása középpontjába - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a jáki templom felújítási ünnepségén.

2013. április 28. 12:56

Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében adták át vasárnap délben a részben felújított jáki templomot. A XIII. századi, Árpád-kori román stílusú templom homlokzati része 150 millió forintos állami támogatással újult meg; a teljes rekonstrukció azonban becslések szerint összesen 1 milliárd forintba kerül, amelyhez a forrásokat a kormányzat biztosítani szeretné. A kormányfő délelőtt részt vett a jáki templomban tartott szentmisén, amelyet Veres András szombathelyi megyéspüspök celebrált, majd a Jáki Polgári és Gazdakör ünnepi rendezvényén mondott köszöntőt Hende Csaba honvédelmi miniszter és V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár társaságában.

„Az 1256-ban felszentelt templom nemcsak a magyarországi román stílusú építészet szimbolikus alkotásaként értelmezhető, hanem egy olyan épületként, amelynek története egyszerre fonódott össze a körülötte élő emberek, valamint az egész ország sorsával, és amely valódi mementóként hirdette a munka és az imádság kettős követelményét” - fejtette ki a több száz ember előtt tartott beszédében a kormányfő.

Ma ezzel szemben azt látni - folytatta -, hogy Európában lassan már sem az imádságnak, sem a munkának nincs becsülete. „Európa egy agresszív szekuláris, internacionalista és családellenes látomás csapdájába esett, ami logikusan vezet a saját keresztény hagyományainak feladásához. (...) A hajdan égbe törő Európa a földhöz ragadt” - fogalmazott. Szavai szerint a kontinens és benne Magyarország csak akkor tud megújulni, ha sikerül visszatalálnia önmagához, és sikerül visszahelyeznie az imádság és a munka hagyományát életfelfogása középpontjába.

 „Mi ezt a feladatot és helyzetet ismertük fel 2010-ben, amikor a választók ránk bízták Magyarország új alkotmányának létrehozását - jelentette ki Orbán Viktor, jelezve, hogy ehhez először le kellett bontani a magyar alkotmányról „azokat a hagymakupolákat, amelyeket a kommunista rendszer épített rá”. Felidézte, hogy ennek szellemében az alaptörvénybe foglalták a magyar államiság keresztény gyökereit, és - mint fogalmazott - magunkénak valljuk Szent István útját”.

A miniszterelnök szerint „nekünk ezen a saját úton érdemes továbbmennünk, a saját felismert igazságainkat érdemes alkalmaznunk. Felhívta a figyelmet, hogy ehhez vállalni kell a saját út nehézségeit, ki kell állni a magyar érdekekért, és nem szabad megijedni sem Brüsszeltől, sem a saját magunk árnyékától. Orbán Viktor egyúttal bejelentette: megállapodás született arról, hogy a kormányzat további forrásokat biztosít a 13. században épült jáki templom, a magyarországi román stílusú építészet egyik legjelentősebb alkotása rendbetételéhez.

Beszéde végén azt mondta, hogy nem a kormány tartja meg az országot, hanem az ország nemzeti érzelmű emberei tartják meg a kormányt. A munka pedig még nincs elvégezve, mindenért meg kell dolgozni, meg kell harcolni, „és ha a mi polgári körös barátaink és a nemzeti érzelmű magyarok nem állnak ott naponta újra és újra a biztatásukkal (...), akkor még a kétharmad ereje is el tud fogyni”. A kormányfő ezért támogatást kért az összegyűltektől, úgy fogalmazva, hogy a polgári körök az alkotó, elkötelezett, nemzeti érzelmű emberek gyülekezőhelyei, nélkülük az ország nem jutna semmire, és nem lenne nemzeti kormánya.

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fahrenheit 451
2013. június 11. 18:07
Szent István üzenete az az orbán fidesz számára, hogy miután képesek voltak a parlamentben tuvasámánnal körülugráltatni az ő szent koronáját, ő már csak ezért is rég kerékbe törette volna őket, http://www.youtube.com/watch?v=UqpMPdXGxdo nem beszélve az országlejárató bunkóságukért és a rohadék közpénzfosztogató korrupciójukért, a tetű komcsi pártállamépítésük közepette...
Fahrenheit 451
2013. június 11. 18:07
"Orbán nem turul-hivő? Arról zatyvált a minap." Az hagyján, de pl. Wittner Mária perzsának tartja magát: http://mandiner.hu/cikk/20130415_wittner_maria_perzsanak_tartja_magat Persze lehet, hogy ezt a Morvai Hisztinától tanult, az időszerű alkalmazkodás magasiskolájában, aki szerint Jézus anyja palesztin leány volt...
Fahrenheit 451
2013. június 11. 18:07
"Imádság és munka. A Viktor szájából elég hülyén hangzik mindkét szó." Ez is csak egy lopkovicz a sunyi papoktól: "Ora et labora!" = Imádkozzál és dolgozzál!
Fahrenheit 451
2013. június 11. 18:07
"Már régóta várom, hogy mikor lesz a koronázás..." Nem érdemes. Orbán a király nélküli királyságra bukik. Az interregnumra, amiben Horthy-féle teljhatalmú kormányzó lenne. Ezért költi a gatyánkat is az 1944-es állapotok visszaállítására. "Orbán: A kormány magáénak vallja Szent István útját" Mit nem "vall még magának"? Aztán azt is közpénzen kövezteti ki Simicska Közgépével...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!