Szijjártó: A hitüket a diktatúrában is megtartók példát mutatnak

2013. február 23. 16:31

A kommunizmus áldozatainak emléknapján azokra a megalázott, meggyalázott, megfélemlített, koncepciós perekbe hajszolt, meggyilkolt emberekre emlékezünk, akik még a munkatáborokba zárva is megőrizték hitüket, példát mutatva – hangsúlyozta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi államtitkára a Parma fidei – Hit pajzsa díj átadásán szombaton.

2013. február 23. 16:31

Az elismerést a 91 esztendős Brusznyai József nyugalmazott esperes, volt dunakeszi plébános vehette át Mádl Dalmától, a volt köztársasági elnök özvegyétől a Pest megyei város Szent Mihály-plébániatemplomában. A templomot teljesen megtöltő hívők mellett a vendégek között ott volt Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő, volt '56-os elítélt is, és áldást mondott Beer Miklós váci megyés püspök. 

 
Mint ünnepi beszédében Szijjártó Péter kiemelte: tévedtek a kommunista hatalom megfélemlítői, hiszen a hitükhöz erősen ragaszkodó, egyenes gerincű embereket nem lehetett megtörni. Ők nemcsak kiálltak magukért, másokért, illetve az országért, hanem arra buzdítottak, sőt buzdítanak ma is, hogy a legnehezebb időkben sem szabad meghátrálni, feladni. Az államtitkár az idei díjazott érdemeit méltatva úgy fogalmazott: Brusznyai József atya is ezt tette, teszi. Ő „példakép, hős, a magyar emberek hőse”.
 
Brusznyai József meghatódva köszönte meg a díjat, humorral átszőtt beszédében megemlékezett azokról a társakról, példaképekről (külön is Mádl Ferencről), akik már nem lehetnek közöttünk. Akik „szelleme a sír fölött marad, tettekre intve az utódokat” – mondta. A színes pajzs szimbolizálta elismerést – mint fogalmazott  – „megőrzésre” vette most át, mert annak igazából elhunyt testvérénél lenne a helye. „Majd átadom neki” – tette hozzá.
 
A Hit pajzsa díjat 2002-ben Horváth Béla volt kisgazda politikus és a 2008-ban elhunyt Gyurkovics Tibor író alapította. Azoknak az egyházi személyiségeknek ítélik oda minden évben, akik a kommunista diktatúra alatt is  
hűségesek maradtak hitükhöz. Az elismeréssel járó vörösréz pajzs Madarassy István ötvösművész munkája.
 

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HSL
2013. február 25. 20:09
apafej, senki sem vitatja, hogy nagy imre vérbolsiként kezdte, ámde akárhogy is nézzük a fránya tényeket, darth vader módra uccsó pillanatban kijózanodott és a függetlem magyarország ügye mellé állt a szovjet megszállással szemben ha szerencselovag lett volna, az oroszok oldalára állt volna kádári recept szerint. nem tette. "Maléter? Tán még az elején lövette a forradalmárokat." mekkora bizonyíték az alaptalan vád, nyöhehe amúgy csak halkan megjegyzem: nagy imrét és malétert kivégezték, pongrácz meg életben maradt, akkor most pongrácz a saját logikád szerint biztos egy gyáva átálló, ávós, miegymás volt vagy mi? idióta
liberálzöld.
2013. február 25. 20:08
Kövér, Orbán, Szíjjártó és még folytatahatnám, igen hosszú a sor. Mind- mind megőrizték a hitüket. Még mindig hithű kommunisták. ("ne azt nézzék amit mondok, hanem amit csinálok").
Obulus
2013. február 25. 20:07
Alkohol, drog, hit. Ez a három dolog, ami tönkreteszi a társadalmakat.
FOB
2013. február 25. 20:06
Petya, a főnököd azt mondta, hogy nem a rendszerrel volt probléma, hanem a személyekkel. Azóta már azokkal sincs baja. Petya, Petya, hogy ki tudjátok használni ezeket a szerencsétlen embereket, meg nem érdemelt politikai hasznot húzva belőlük. Sajnálom őket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!