Kövér szerint az LMP-sek csak meg akarták magukat veretni

2012. július 15. 21:29

A köztévé vasárnap esti műsorának vendége volt Kövér László. A házelnök szerint igaza van Matolcsynak abban, hogy sokan irigykedve nézik Magyarországot, az IMF-nek pedig az a problémája, hogy nem tudja, mit kérjen.

2012. július 15. 21:29

Kövér László szerint a kormány nem hagyja majd magát megzsarolni a Nemzetközi Valutaalappal folytatandó tárgyalásokon, de úgy látja, a nemzetközi pénzügyi szervezet nem is tud igazán mit kérni Magyarországtól. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek igaza van abban, hogy sokan irigykedve nézik Magyarország államháztartási adatait – mondta az Országgyűlés elnöke az m1 A lényeg című műsorában vasárnap, hangsúlyozva, hogy ehhez igen sokat kellett tenni, iszonyatosan meg kellett küzdeni érte. „Csak nem gondolja bárki azt az IMF-ben vagy máshol, hogy mindezt kétévnyi munka után, (...) mikor végre csak azért is átverekedtük magunkat a túlsó partra, miközben ők mindent megtettek az ellenkezőjéért, akkor most ki fogjuk dobni, és azt fogjuk csinálni, amit ők lediktálnak, értelmetlenül ráadásul” - fogalmazott a házelnök.

Kövér László szerint az IMF-nek

az a nagy problémája, hogy nem igazán tud mit kérni, hacsak nem fogja nyíltan felvállalni bizonyos tőkés csoportok érdekeit. Egyúttal annak a véleményének is hangot adott, hogy a kormány nem hagyja majd magát megzsarolni az IMF-tárgyalásokon, „annál is inkább, hogy nekünk tulajdonképpen az IMF pénzére nincs szükségünk; nem arról van szó, mint volt a Gyurcsány-kormány idején, hogy a csőd széléről kellett visszarántani az IMF-segéllyel az országot”.

Azzal kapcsolatban, hogy korábban arról beszélt, Orbán Viktor kormányfőt egyesek el akarták mozdítani, a házelnök azt felelte: a magyar kormányoldal sok mindenre fel volt készülve, az ellenfelek pedig lebecsülték, ezért csak egy pancserpuccs történt, azaz nem volt igazán komolyan végiggondolva az egész. Szerinte azért akarták megbüntetni Magyarországot, mert „bizonyos érdekköröknek ráléptünk a tyúkszemére, ami ezermilliárdokban mérhető”.

Ellenzéki pártok közelmúltbeli akcióira

reagálva úgy fogalmazott: „szeretnék végre megveretni magukat, hogy demonstrálhassák azt, hogy diktatúra tombol Magyarországon. Én erre meg azt mondom, hogy tisztelt LMP-s és részben jobbikos képviselőtársaim, a párt költségvetéséből fizessenek meg egy magán őrző-védő céget, veressék meg jól magukat, ne a közpénzzel szórakozzanak”. Utalva az LMP legutóbbi megmozdulására – amikor az ellenzéki párt képviselői és aktivistái a Közgép épületének bejáratánál egymáshoz láncolták magukat – azt mondta: a botrányok botránya, hogy magánterületről birtokháborítást elkövető parlamenti képviselőket a közpénzből finanszírozott rendőrséggel kell eltávolíttatni. 

Kövér véleménye szerint az LMP ezután nem tehet szemrehányást a jobbikos képviselőknek, amikor például gárdaügyben hasonlóan cselekszenek. 

Összesen 159 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sasadi
2012. július 16. 10:37
Kövérnek szerintem teljesen igaza van. Akinek ez nem tetszik, el lehet mondani róla a véleményt, de csak kulturáltan. Nam annak van igaza, aki ordenáré hangnemet használ, hiszen ezzel csak az igazi érvek hiányát bizonyítja. Ha Kövérnek még sincs igaza, akkor majd 2014-től leváltják a választók. Bírjuk ki addig "elvtársak", "polgártársak", és viselkedjünk kultúr emberhez méltóan, ha néha nehezünkre is esik.
tamas222
2012. július 16. 09:54
Kövér házelnök,Matolcsy miniszter,Selmeczi képviselő ,Schmitt Pál... Van még lejjebb is,kitartás.
sky.net
2012. július 16. 09:49
please plíz... úttörő tanács titkár pajtás baby... a csapatzászló nyelével üss... és csavarj le egy rőzselángost is , az jól mutat a tévében
kjkj945
2012. július 16. 09:44
mazochisták lettek a limpik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!