Tarlós: Az Új Színház nem lesz az antiszemitizmus színpada

2012. február 26. 12:22

A főpolgármester a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi német konzervatív lap riportjában kijelentette: nem engedi, hogy az Új Színház az antiszemitizmus vagy a szélsőségesség más formáinak színpada legyen. Ennek legcsekélyebb jelét is főpolgármesteri figyelmeztetéssel szankcionálja, második figyelmeztetés pedig nem lesz, helyette olyan reakció következik, amely „egész Európát meggyőzi”.

2012. február 26. 12:22

Tarlós István nem engedi, hogy az Új Színház az antiszemitizmusnak vagy a szélsőségesség más formáinak biztosítson megjelenési lehetőséget. A főpolgármester ezt a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német konzervatív lap riportjában jelentette ki. A FAS A gonosz színpada címmel közölt budapesti riportot az Új Színházról a lap politikai rovatában. A szerző, Reinhard Veser írásának bevezetőjében megállapította, hogy az Új Színház mostanáig művészi szempontból „szolidan vezetett” és „nem különösebben feltűnő” intézmény volt, Dörner György kinevezésével azonban „ez már a múlt”. 

 
Tarlós „kissé eltúlzottnak” tartja a vezetőváltás körüli felháborodást – jegyezte meg a FAS, emlékeztetve egyebek között arra, hogy egyes vélemények szerint politikai megfontolások vezettek Dörner kinevezéséhez. A főpolgármester ezt a lapnak nyilatkozva visszautasította, és elmondta: azért választotta Dörner pályázatát, mert abban szerepel, hogy a művész a magyar irodalom klasszikusait kívánja színpadra állítani hagyományos rendezésben, ilyen programmal működő színház pedig eddig nem volt Budapesten. A kinevezést követő felháborodásra utalva tarlós hozzátette: nem számított erre a heves és kiterjedt reakcióra. „Csodálkozása őszintének hat, éppen úgy, mint az alig leplezett ingerültség” a kinevezés körülményeinek hamis ábrázolása miatt, ami mindenekelőtt külföldön tapasztalható - írta a lap. A főpolgármester ezzel kapcsolatban kiemelte: „Nem bocsátottam el az előző igazgatót, a szerződése egyszerűen lejárt”. 
 
A főpolgármester szerint mostanáig valamennyi budapesti színházigazgató ugyanahhoz a világnézeti miliőhöz tartozott, ez a „rózsaszíntől a mélyvörösig” tartó színárnyalatokkal jellemezhető tábor. Most változik a helyzet - fejtette ki a főpolgármester. „Ugyanakkor a saját táboromban keletkezett ellenállás dacára a 15 színházigazgató közül 13-hoz hozzá se nyúltam” - tette hozzá. Tarlós István elmondta: nem engedi, hogy az Új Színház az antiszemitizmus vagy a szélsőségesség más formáinak színpada legyen. Ennek legcsekélyebb jelét is főpolgármesteri figyelmeztetéssel szankcionálja. „Második figyelmeztetés nem lesz, helyette olyan reakció következik, amely egész Európát meggyőzi” - szögezte le Tarlós István a német lapnak.

Összesen 294 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rasputyn
2012. február 27. 17:29
A nácik felbontották a hetedik pecsétet amikor megszálták Lengyelországot. hitlet áthozta a földre lucifert,ez a kersztény egyház véleménye a nácizmusról. No comment.
rasputyn
2012. február 27. 16:24
Mivel benned csirázik az értelem némi lehetősége, neked elmagyarázok valamit, hátha menthető vagy. Én nem arról beszélek, hogy a cionisták nem elferdül elméjű idióták, mint minden vallási fanatikus. De a zsidó nép nem a cionisták, mint ahogy a németek, és a magyarok sem a nácik, csak egy kicsiny beteg része. Azt állítom,a fasizmus nem lehet keresztény, mivel a sátánt szolgálja akinek a prófétája a hitler volt. Ez tény. Szerinted a hitler amikor megdöglött bebocsájtást nyert a mennyek birodalmába. Ugye nem. Akkor nincs miről beszélni. A nácik a gonosz szolgái. Az , hogy a cionisták hogy gondolkodnak, az legyen az ö Istenük dolga, de ők nem váljak magukat Isten félő, keresztény embernek
rasputyn
2012. február 27. 14:25
Fasiszták , nácik, papucsállatkák. (papucsállatkák, bocsi.) Valahol,belül, még ti is tudjátok, hogy milyen megalázó a gonoszt szolgálni, csak mivel az emberi faj kivet beneteket magából. igy nem tudtok mást tenni. Sajnálak , de megvetlek benneteket.
rasputyn
2012. február 27. 14:25
Fasiszták , nácik, papucsállatkák. (papucsállatkák, bocsi.) Valahol,belül, még ti is tudjátok, hogy milyen megalázó a gonoszt szolgálni, csak mivel az emberi faj kivet beneteket magából. igy nem tudtok mást tenni. Sajnálak , de megvetlek benneteket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!