Beismerés és valótlanságok Schmitt Páltól

2012. január 19. 13:51

Ha a Schmitt által korábban és szerdán mondottak megfelelnek a valóságnak, akkor semmiképpen nem kutathatott együtt Georgievvel.

2012. január 19. 13:51
M. László Ferenc

„Kő András sportújságírónak a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) akkori elnöke – a 2005-ben megjelent Vendégségben: Schmitt Pál című könyvben – korábban azt mondta, hogy »amikor anyuka meghalt, megfogadtam, hogy doktori címet szerzek. „Minden szép, minden jó körülötted – mondta egyszer –, de úgy szeretném, ha dr. Schmitt Pál lennél.” Egyik fülemen bement, a másikon kijött. Gondoltam, ez úgyis lehetetlen, nekem sohasem lesz rá időm. De amikor meghalt, eldöntöttem, hogy le fogok doktorálni«. A KEH közleményében azt írta, Georgiev és Schmitt ismerték egymást, közösen kutattak, és ebben az időszakban több »résztéma megtárgyalása során együttműködtek«.

Csakhogy Schmitt édesanyja – a Vendégségben: Schmitt Pál című könyv szerint – 1990 augusztusában halt meg, Georgiev pedig három évvel korábban, 1987-ben zárta le kutatásait és készült el tanulmányával. A rádióban az államfő már azt mondta, jól ismerte a bolgár sportvezetőt, és vele is közölte, szeretne írni egy kisdoktorit, amelynek "Nikolaj Georgiev akkor nagyon örült". Tehát ha a Kő Andrásnak mondottak és a rádióban elhangzottak fedik egymást, akkor Schmitt csak 1990 második felében kereshette meg Georgievet, amikor a bolgár szakember már rég lezárta a kutatásait és beadta a svájci könyvtárba a művét - tehát ha a Schmitt által korábban és szerdán mondottak megfelelnek a valóságnak, akkor semmiképpen nem kutathatott együtt Georgievvel.

A hvg.hu múlt csütörtökön megkereste a bolgár sportkutató lányát, aki azt mondta, kizárt, hogy édesapja társszerzőként dolgozott volna Schmitt Pállal úgy, hogy nem tünteti fel a nevét a munkáiban. Georgiev egyik társszerzője, Hristo Meranzov pedig úgy nyilatkozott a hvg.hu-nak: a bolgár kutató jó barátja volt, és soha nem említette, hogy Schmitt Pállal közös kutatáson dolgoznának, illetve azt sem, hogy Schmitt engedélyt kért volna tőle/tőlük, hogy bármilyen saját kutatáshoz felhasználhasson az ő tanulmányaikból.”

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
parafin
2012. január 20. 01:24
Addig jár a korsó a kútra...
Dr. Táskás Tóni
2012. január 19. 19:07
Gondolom a végén majd kiderül, hogy ezt is csak aláírta, mint másfél éve olvasás nélkül mindent , amit a focista elé rak.
Dr. Táskás Tóni
2012. január 19. 19:04
Nem kutattak együtt, mert plagi bá akkoriban még nájlonharisnyával csencselt jó komcsiként.
Justicia
2012. január 19. 17:53
Már újabb "szerzőtárs"? is akadt: http://hvg.hu/itthon/20120119_Schmitt_Heinemann_doktori_masolas
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!