Voltak már ennél nehezebb korszakok – Lukács László a Mandinernek

2023. június 28. 14:12

A politikai formációknak alapból ajtót mutatunk, mindig is így tettünk – mondja Lukács László. Interjú a jövőre harmincöt éves Tankcsapda alapító-frontemberével hitről, hazáról és a közösségi médiával ránk szakadó virtuális állétről.

2023. június 28. 14:12
null

Kacsoh Dániel interjúja a Mandiner hetilapban

„Aki nem vak, látja, mi a lényeg, / Annak tiszta a kép: / Kötélen táncol az élet, / Alatta tátongó szakadék.” Az ön számára mi az élet értelme?
Hú, ha én azt tudnám, nem Lukács Lászlónak, hanem Jézus Krisztusnak hívnának! A viccet félretéve: soha nem tartottam magamat különösebben filozofikus alkatnak, amit pedig ebben a témában esetleg el akarok mondani az embereknek, az benne van az ilyen típusú dalszövegeimben. Van is belőlük jó pár. Én mindig a szerzeményeinken keresztül tudtam a legjobban kommunikálni, a dalszövegek ráadásul többrétegű, több értelmezési lehetőséget adó eszközök. Amúgy meg úgy van ez, mint az érettségin: mire gondolt a költő? Lehet, épp arra, milyen jólesett neki az a pohár sör, rá ötven évre mégis megfejtik, ebben mekkora szimbólumok vannak. Nem szeretek okoskodni.

Az sem zavarja, ha félreértik?
Ugyan! Elemezze nyugodtan mindenki a szövegeimet, ahogy akarja! Az én dolgom az, hogy elénekeljem őket, aki pedig bármilyen szinten azonosulni tud velük, annak csak örülök. Nincsenek elvárásaim.

Szórakoztatni szeretne, vagy üzenni?
A kettőt nem lehet élesen elválasztani. Egy gondolatokkal teli szöveg is lehet szórakoztató, és ez fordítva is igaz.

A 31. Bálványosi nyári szabadegyetem és diáktáborban Tusnádfürdőn 2022. július 19-én <br> Fotó: MTI/Veres Nándor
A 31. Bálványosi nyári szabadegyetem és diáktáborban Tusnádfürdőn 2022. július 19-én
Fotó: MTI/Veres Nándor

Elég kemény szövegek voltak az első lemezeken, igaz, az újabbakon is előfordul ilyesmi. Van olyan szám, amivel már nem tud azonosulni?
Hál’ istennek, nincs. Alapvetően végig konzekvens voltam és vagyok magammal szemben, ha úgy tetszik, ugyanaz a csávó vagyok, aki voltam. Önazonos. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne változtam volna rengeteget, vagy ugyanúgy élnék, mint akkoriban, de nem szégyellek semmit.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nerségi báró Echenboeg
2023. június 30. 11:02
Hoppá! Ekkora irtózatosan nagy lapátfüleket sehol nem látni. Mutatjuk.
Sanyikám
2023. június 30. 10:38
Anyád jól van?!
herden100
2023. június 30. 09:18
https://m.youtube.com/watch?v=17uw3tLpovk&pp=CkkIERAIQhdpbi1lWkoyVEtzQ1U3X1VQdVltTzBBTYoDKSADKAIwBjgIShMInYCI7bfq_wIVQMq7CB25hAM6UgYIBTABWAFoAXAV
catalina9
2023. június 30. 07:31
Van az a régi vicc, amikor a római centurióról elkezdik pletykálni, hogy meleg, erre ő elhatározza, a Colosseumban ezer nőt tesz magáévá. Csakhogy a 998.-nál kidől, mire szép lassan elkezdi skandálni a tömeg, hogy buzi." Trump fia: "Ha az apám egy medencében úszik, akkor a New-York Times azt írja, hogy Trump nem tud a vízen járni..." Ha azonban Bident látják ahogy kapálózva fuldoklik, akkor a New-York Times azt írja, hogy Biden a delfinekkel játszik...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!