A vidék a népi-nemzeti kincseink őre, a magyar kultúra, népdal, népviselet, népmese csírája. A vidéki ember a Szent István-i úton jár, tiszteli keresztény gyökereit, a család szentségét.
2022. február 20. 11:03
p
1
0
0
Mentés
Amikor nekivágunk egy útnak, jó esetben világosan látjuk a célt. Tudjuk, hova akarunk eljutni, és sejtjük, milyen nehézségekkel, kihívásokkal kell szembenéznünk, hogy a végén megérkezzünk. Így van ez a Magyar falu programmal is.
Amikor 2018-ban Orbán Viktor miniszterelnök meghirdette a programot, világos volt a feladat: olyan életminőséget teremteni a falvakban, amely a városi életminőséggel vetekszik. Ezáltal pedig elérni az átfogó célt, hogy megállítsuk a legkisebb települések zömében évtizedek óta tapasztalható drasztikus népességszám-csökkenést. Van azonban még egy kevésbé megfogható, számszerűsíthető küldetésünk is: visszaadni a falusi emberek hitét, amelyet a baloldal annyiszor megpróbált elvenni tőlük.
A falvak tudatos rombolását a kommunisták kezdték a Rákosi-érában, és Gyurcsány Ferencék folytatták a huszonegyedik század első évtizedében Lamperth Mónika asszisztálása mellett. Elvi megalapozását a liberális „közgazdászok” adták. Talán emlékszünk Mihályi Péter azon véleményére, miszerint a magyar falu „középkori hagyomány, miért kéne fenntartani? […] A magyar települések többsége […] életképtelen”, ezért be kell zárni az iskolát, az orvosi rendelőt és a postát. El is kezdték ezt a munkát a posztkommunista-liberális oldalon: hol közvetlen beavatkozással vagy épp be nem avatkozással, mint például az intézménybezárásokkal, a vidéki utak elhanyagolásával, hol pedig közvetett módon, például az önálló kistelepülések társulásokba kényszerítésével, illetve a falvak adósságcsapdába kergetésével.
De nehogy azt higgyük, hogy a vidék gyalázása véget ért a baloldal kormányzati szerepének végével! A vidék balról ma is mindenhonnan (verbális) össztűz alatt van. A Momentum neoliberálisai (Mécs János: „istenkém, hogy rühellem a vidékieket”), az exnáci Jobbik és sajtója („a vidéken élők képtelenek a gondolkodásra, emiatt nem tudnak tájékozódni, mindent elhisznek, amit az újság ír és a rádió bemond”), vagy a konzervatívnak hazudott Márki-Zay („ha egy vidéki városban a Fidesz összegyűjti a legjobb embereit, valószínűleg egy keresztrejtvényt nem tudnának megfejteni”) egyaránt a vidékbe törli sáros csizmáját – nap mint nap. Gyurcsány meg röhög a markába…
Ezzel szemben Orbán Viktor így fogalmazta meg céljainkat a vidéket illetően: „A magyar vidék feladata a magyar létezés természetes és egészséges állapotának biztosítása. Ideje végre rendezni Magyarország tartozását a vidékkel szemben, helyre kell állítani azt a méltóságot és azt az erőt, amelyet elvettek a magyar vidéktől.”
Finisbe fordul az európai parlamenti és az önkormányzati választás kampánya, egymásnak feszülnek az oldalak, néha már úgy tűnik, nem lehet tovább feszíteni a húrt. Kacsoh Dániel írása.
Tizenkét éve tartották az első békemenetet, a rendszerváltás utáni Magyarország legnagyobb tömeget megmozgató civil kezdeményezését. Magyarország maradjon a béke szigete! mottóval különös aktualitással bír a június 1-jén újra megrendezendő esemény.
Június 9-én arról döntünk, kiket küldünk az Európai Parlamentbe. Vajon milyen esélyei vannak a jobboldali pártoknak, hogy leváltsák az Európának ártó baloldali többséget?
Hány százalékkal lehet elégedett a Fidesz az európai parlamenti választáson? Létezik-e a „kiábrándult fideszes szavazó”? Mit szólnak a Magyar Péter-jelenséghez? Ki a vesztese a fővárosi kampánynak? Vitainterjú Török Gábor elemzővel és Giró-Szász András politikai tanácsadóval.