Ein toxisches Land

Ach so, elpuhult egy században élünk: az új hullámos németek csak jönnek, látnak, kifüggetlenkedik magukat, majd ripsz-ropsz el is mennek. Röpke megszállásuk a Várban a régi, egy pont nullás verzióval ellentétben most nem hozott lábazatig pusztított épületeket, bár a riportból kiderül, igény azért volna rá – ahogy a bocsánatkérésre is, amit hoztak is meg nem is, mint a mesebeli okos lány –, csak a morál és a kiegyensúlyozottság illata lebegett még egy darabig utánuk. Ez most csak ilyen szűz Margare­the volt, alkoholmentes Paulaner, gyenge utánérzés. Semmi parancs, semmi erőszak, csak az őszinte aggodalom, összeráncolt homlok: ami sok, az mégiscsak sok. Ellenvélemény egy szál se, no pasarán, no párbeszéd!

Az egy dolog, hogy a német köztelevízió úgy viselkedik, mint ahogy azt a magyarnak szokták felróni. A kormány kifejezhetné aggodalmát a német sajtószabadság vagy akár a mogyorós pelék helyzete miatt, az eredmény hasonló lenne. Ahogy ez az anyag elkészült, semmi egyéb, mint rutin: ez kitalálta, az eldöntötte, amaz bevont a munkába egy rakás progresszív indulatot Marosvásárhelyről meg a környékről – van elég egy ilyen toxisches Landon –, az icike-picike néző pedig hazavitte és hamm, megette.

Ebben az icike-picikében ott van a magyarországi véleménybuborék is, kicsit kisebb és szerényebb, mint a német, de a kettő most egy ihletett pillanatra összecuppant: lett belőle egy nagy buborék. Hogyne értenénk egymást, mi aggódó európaiak. Azok ott kívül meg nem azok, nem egyenrangú felek. Tessék megérteni: újságjuk üzenőfüzet, véleményük propaganda, betűik mérgezettek, agyuk is az, ezekkel nem lehet máshogy, csak erőszakkal. Túlmenni a médiaháború minden határán, médiumokat beszántani, újságírókat bélistázni, na nem csak úgy hasraütésre, lesz itten független morális fejkörmérő is hozzá, úgy ám. „Ezekkel csak így lehet” – polarizáció, törzsi szemlélet, radikalizálódás, annyi szép szakszó van erre, mind elmondható a magyar közéletre. Igaz, nemcsak az egyik oldalára, hanem mindkettőre, de hát a kettős mérce alkalmazása természetes, az emberi jellem velejárója, a saját csoport – külső csoport distinkció evolúciónk része.