Egy szimpla hír, de kiviláglik belőle a halál semmilyen világmagyarázatba be nem tagolható abszurditása. Meghalt Ruth Bader Ginsburg, az amerikai legfelső bíróság liberális bástyája, így esély nyílik arra, hogy a republikánus többségű szenátus konzervatív szupertöbbséget betonozzon be a testületbe – csak éppen alig néhány hét alatt kellene lezavarni utódja megszavazását, sürget a bizonytalan kimenetelű választás. Hisztérikus a hangulat a bal- és a jobboldalon egyaránt, nem látott még ilyen kampányt a világ. Szempontunkból azonban az a végakarat érdekes, amelyet a főbíró néhány nappal halála előtt unokájának diktált le: „A leghőbb vágyam az, hogy ne helyettesítsenek, amíg az új elnök nem foglalta el hivatalát” – értsd: amíg esély nem lesz arra, hogy hasonlóképpen liberális szemléletű személy kövesse őt posztján.
Miért tartotta fontosnak a rák által elemésztett főbíró, hogy utolsó erőfeszítésével hatni próbáljon arra a világra, amelytől végérvényesen elválni készült, s amelyhez immáron semmi köze? Jelen állapota felől nézve – ami persze az „állapot” végletes ellentéte – mennyi jelentőséggel bírhat az, hogy miféle ideológiájú ember kerül a helyére? Iszonyúnak érezzük ezt a Ginsburg-mondatot, ezt az e világba vetett horgonyt, amelynek lánca a semmibe vész, s külön szíven üt a megfogalmazás: my most fervent wish is that I will not be replaced – mintha nem is csak a főbírói posztjáról lenne szó, hanem többről, a világban betöltött helyéről, mintha Ginsburg főbíróban az általános emberi szólalna meg, pedig a legszánalmasabb illúzió még csak nem is az, hogy nem töltik be a helyünket, hanem hogy egyáltalán valamiféle betöltenivalót, űrt hagyunk magunk után. Ginsburg főbíró, ha máshogy nem, egy Ginsburg főbíró alakú hiány alakjában akarta bebiztosítani magát ezen az oldalon. Végakaratára azonban csak az a tény felel, hogy nem létezik többé.
A hír hatása alatt fölcsapom az új Cioran-könyvet, amelyet a Helikon Kiadó az elég félrevezető A bomlás kézikönyve címmel jelentetett meg (nem az 1949-es fő művéről van szó ugyanis, hanem a Réz Pál által fordított és szerkesztett válogatás újrakiadásáról).
Tizenkét éve tartották az első békemenetet, a rendszerváltás utáni Magyarország legnagyobb tömeget megmozgató civil kezdeményezését. Magyarország maradjon a béke szigete! mottóval különös aktualitással bír a június 1-jén újra megrendezendő esemény.
Június 9-én arról döntünk, kiket küldünk az Európai Parlamentbe. Vajon milyen esélyei vannak a jobboldali pártoknak, hogy leváltsák az egyre ideologikusabb, föderalistább, Európának ártó baloldali többséget? Áttekintettük az 1979 és 2019 közti negyven év választási trendjeit, és értékeltük a kilátásokat.
Finisbe fordul az európai parlamenti és az önkormányzati választás kampánya, egymásnak feszülnek az oldalak, néha már úgy tűnik, nem lehet tovább feszíteni a húrt.
Hány százalékkal lehet elégedett a Fidesz az európai parlamenti választáson? Létezik-e a „kiábrándult fideszes szavazó”? Mit szólnak a Magyar Péter-jelenséghez? Ki a vesztese a fővárosi kampánynak? Vitainterjú Török Gábor elemzővel és Giró-Szász András politikai tanácsadóval.
Aktív fenyegetésről van szó, amely mögött a térségben hosszú ideje aktív érdekcsoport áll – állapította meg az ellenzék külföldi kampánytámogatása kapcsán a Szuverenitásvédelmi Hivatal. A szervezet arra is fényt derített, hogy már Karácsony Gergely 2019-es kampányát is megtámogatták kívülről.
Kilenc nap, tizenhárom társulat, húsz előadás. Június 1. és 9. között újra Jelen/Lét fesztivál a Nemzetiben, ahol a hazánkban élő nemzetiségi színházaké a főszerep. Cigány, szerb, német, szlovák, örmény társulatok villantanak fel egy-egy szeletet jellemzően a saját történeteikből és kultúrájukból.