Népszavazást tartanak Kenesén

2013-03-22 10:46:14
Helyi népszavazást tartanak Balatonkenesén vasárnap: arról döntenek, hogy egyetértenek-e a tervezett új közigazgatási határokkal.

Tavaly Balatonkenese akarattyai városrésze helyi népszavazáson úgy döntött, hogy leválik a városról és önálló település lesz. A döntés-előkészítő bizottság kijelölte az új település elméleti közigazgatási határait. Vasárnap nem csak az akarattyaiak, hanem az egész város szavaz arról, hogy egyetért-e ezekkel a határokkal – mondta az MTI-nek a település jegyzője korábban.

Nánássy Elek hozzátette: ennek a második népszavazásnak nem lesz joghatása az eredeti döntésre, vagyis a két település mindenképp különválik, hiszen arról jogerős döntés van. Balatonakarattya és Balatonkenese közigazgatási határairól a 2014-es választások után a két különálló önkormányzat hoz döntést, ha nem tudnak megegyezni, bíróság dönt róla. A 3550 lakosú Balatonkenesén a 3014 választásra jogosult vasárnap reggel hattól este hét óráig szavazhat arról, hogy egyetért-e a szavazólapon ismertetett tervezett határokkal. A népszavazás akkor lesz érvényes, ha a választásra jogosultak több mint fele elmegy szavazni.