Jól elvagyok a Reginával

2012-09-29 07:42:46

Mihók Attila
Kreatív
A tengeri vitorlázás is vonz, de először a Balatont szeretném felfedezni, elsősorban a nyugati medencét. Interjú.

„Milyen hajóval vitorlázol?

Rögtön a vizsga után vásároltam egy nagyon régi Sudár Sport típusú hajót, mert olyanon tanultam, és nagyon megszerettem. Szétszedték darabjaira, és teljesen fel lett újítva, majd a tavalyi viharos Kékszalag előtt lett kész, be is neveztünk rá, de a Szigligeti-öbölben éjjel szétkapott bennünket a vihar – kicsit a hajót is, de végül nem lett nagyobb baj. Aztán idén tavasszal jelentkezett egy érdeklődő, én pedig eladtam, mert van két lányom, és kicsit nagyobb és kényelmesebb hajót szerettem volna. Így lettem májusban tulajdonosa egy Regina 30-as vitorlásnak.

Hol áll a hajó és merre szeretsz vele vitorlázni?

A hajó Füreden áll az UNI Hotel kikötőjében. A Balaton felfedezése vár még rám, és a versenyek is, idén sajnos több okból is ki kellett hagynom a Kékszalagot, de remélem jövőre több versenyen is ott leszek, és jut majd idő nagyobb túrákra is. A gyerekeim élvezik a vitorlázást, de még kicsik, szokniuk is kell. Persze vannak hajók, amiket nézegetek, elsősorban a Nauticok tetszenek, mert sportosak, de mégis kényelmesek, de ezt is lépésről lépésre kell csinálni, jól elvagyok a Reginával. Az óriási 40 lábas és nagyobb tengeri jachtok szerintem nem a Balatonra valók, de persze ez is ízlés kérdése.

Tenger vagy Balaton?

A tengeri vitorlázás is vonz, de először a Balatont szeretném felfedezni, elsősorban a nyugati medencét, mielőtt tengerre szállnék, úgyhogy egyelőre marad a Balaton. Nagyon szeretem.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.