Siófok: állóvíz parton túl és innen

2012-07-09 16:48:17
Varga Dávid
Megjósolhatatlan, hogy vajon lesz-e érdemi változás Siófokon, vagy főlünk saját levünkben, mondván, hogy középszerű, de legalább a miénk. Én azt mondom, ne érjük be ennyivel, és ezzel nem vagyok egyedül.

Kissé ódzkodtam attól, hogy a szokásos ömlengő, negédes hangvételben írjam meg tapasztalataimat többéves kirándulásomról a Balaton Fővárosában. Amúgy sem volt stílusom az ajnározás és – a sors utóbb engem igazolandó – erre nem is volt lehetőségem.

Egy fényét vesztett, rég letűnt város képe tárult elém, amikor közelebbről szemügyre vettem a Balaton egyik legfőbb célállomását. Mielőbb szeretném eloszlatni a Kedves Olvasó kételyeit, aki buzgón keresgél a Balaton-felvidék dimbes-dombos tájainak városkái között, ezúttal a déli parton járunk. Mostanában sajnos rengeteg kritika merült fel a déli parttal kapcsolatban, az itt élőknek egyetlen mentsvárat hagyva: „legalább onnan szép a kilátás az északi part dombjaira!” Jómagam személy szerint nem  osztottam e véleményt, de kétségkívül meg kell hagyni: bizonyos tekintetben van benne igazság.

Mint normális értékrenddel rendelkező helyi lakos, magas szinten lokálpatriótának érzem magam és mindig fenntartással kezelem a városomat ért kritikákat. Azt hiszem érthető, miért van görcsben a gyomrom, amikor az évek óta alakuló őszinte véleményem összegzése egyértelműen pálcát tört Siófok felett.

Ha az ember megkéri szüleit, meséljenek, milyen volt a '90-es évek Siófoka, nincs olyan akinek ne csillanna fel a szeme. Az, hogy a város „pályafutásának” csúcspontjára nem emlékszem, nem az én hibám, nem azért van így, mert nem itt éltem vagy mert nem érdekelt, hanem mert olyan rég volt! Amikor még nem kéthónaposak voltak a szezonok, és a hétfő esték vendégforgalmai vetekedtek a szombatikkal. Amikor az utcán németül kellett zsebkendőt kérni. Amikor nem kellett a vendégéjszakák számát nagy nehézségek árán statisztikai szintre kaparni, csak hogy jól mutasson. Amikor a május vagy éppen a szeptember ugyanúgy álmatlan éjszakákat eredményezett a vendéglátók számára, mint most, csak egy kicsit másképpen. Ma sajnos azt kell mondanom, hogy vannak olyan júliusi vagy éppen augusztusi napok, amikor az embernek az utcára kinézve az az érzése, hogy a veréb is öngyilkos lesz, annyira kevés a turista.

Azt, hogy valami megváltozott, nem nehéz észrevenni. Egy német barátom viccelődött házmesterének, hogy jövőre nem jön, ha megint árat emel. A házmester válasza szívből jövőnek tűnhet: nem kellenek a németek, majd jönnek a magyarok. Érvelésnek nem rossz, de ez azért mégsem ilyen egyszerű. Tetszik vagy nem tetszik, Siófok nem nőtte volna ki magát az osztrák-német turistadömping nélkül, mely dömping korántsem a pejoratív jelentésében értendő; a legjobb minőségű vendégkört értem ez alatt. Hogy aztán a fejlesztések évről évre való el-elmaradozása vagy a városi turisztikai koncepció komplett hiánya az oka kedves barátom kiábrándultságának, nem lehet eldönteni. Valószínűleg mindkettő. Tény, hogy városom régi törzsvendégei jó ideje más tavak partján vagy a tengerpartokon sütkéreznek. Hogy miért?

1. A szállodasor

Siófok egykoron legnevezetesebb utcája, annak a forgatagnak a kiindulópontja, amelynek mindenki részese akart lenni, akiben volt egy kis só vagy tetszés szerint más fűszer. Már gyerekkoromban sokat rohangáltam a Hotel Lidó halljában, és rendszeres vendége voltam a Hotel Hungária minigolf pályájának.

Sajnos egy kivételével a szállodák mindegyike a húsz évvel ezelőtti állapotot idézi, saját magukat parodizálva. Szintén vendégvonzó, hogy a szállodák előtti parkolók egytől egyig közterületen vannak, aminek következtében a jó turista autójának ablakára már a becsekkolás ideje alatt „ungarische Souvenir” kerül: egy klasszikus rőtpiros mikuláscsomag. Fájdalmas. De a külföldinek úgyis van pénze, kifizeti. Sajnos az is tény, hogy a szállodasor egykori fénye megkopott és nemrég arra jártomban tudomást szereztem arról, hogy a fő bevételei a szobák munkásszállókként való kiadásából és a Siófokon átutazó, egy-egy éjszakát eltöltő buszos csoportok ellátásából áll. Nincs olyan külföldi turista, aki átlagban 3-4 napnál többet tölt el az ország egykori Sunset Boulevard-ján, pedig akkoriban mindenki heteket töltött el itt! Érdemes emiatt aggódnunk? Igen.

Kezelhetőek a fentiek egyszerű tényként, sőt, de ez még mindig nem magyarázza meg, hogy miért van ez? Talán mert az említett szállodák a hosszú évek alatt semmilyen formában nem forgattak vissza pénzt fejlesztésekre. Csak a szobaárak növekedtek európai szintűre, de e mögött szinte semmi értéknövekedés nincs. Szolgáltatás meg pláne. A Balaton életében is elérkezett egy pont, amikor önmagában a tó megléte már nem tudta eltartani a szállodákat és a vendéglátókat, valami plusz szolgáltatást kellett (volna) nyújtani ahhoz, hogy megtartsuk vendégeinket. Azt hiszem sokan itt dőltek hátra, mondván, hogy bevételeiket nem ráfordítással növelik, hanem egy szintet (vagy inkább kettőt) lejjebb lépnek a megcélzott vendégkörben.

2. Turistaélet

Lássuk csak, mivel szembesül a Siófokot a fentiek ellenére is úti céljául választó nyaraló? Rögtön a vonatból kilépve azt tapasztalja, hogy egyetlen, minden kétséget eloszlató táblát sem talál arról, merre van a strand vagy éppen a kikötő. Siófok – akár tetszik akár nem – kikötőváros, de hogy a vasútállomáson egy fránya tábla ne legyen, ami erre utaljon! Ami a gyalogos megközelítést illeti, a vonatról érkező emberek szinte véletlenül találják meg a szűk kis utcát amely a Jókai parkba vezet. Alternatívaként a Mártírok útja szolgál. A név találó: aki azon áthalad, mártírként vonul be a város
történelemkönyvébe! Ugyanis gondolkodóba esünk, hogy vajon melyik oldalát válasszuk az útnak: ahol a járdát a giroszstandok kiterjesztett teraszai és a kirakodó árusok állványai állják el, vagy amelyiken a végletekig feltöredezett járda betonja és az ütött-kopott térkövek miatt még egy babakocsit sem lehet végigtolni? Nehéz döntés. Talán itt érvényesülhetne a „kevesebb néha több”-elv, hagyjuk meg a sétálóutcát a sétálóknak.

3. Kikötő

Ha Siófok egy kikötőváros, sőt mi több a Balaton egyik legforgalmasabb kikötője, jöhet a feltevés, hogy annak erre méltó köntöse van. A kettő viszont sajnos nem következik egymásból. A kikötő állapota köszönő viszonyban sincs az elvárttal, miközben a lellei, földvári, kenesei és füredi hajóállomások a fejlesztésekkel lehagyni látszanak a miénket. Igen, az „elvárt” szót használtam, mivel egy, a Balaton fővárosának mondott város többet is megengedhetne magának, mint töröttlábú virágládákat, kidőlt kukákat és háromféle különböző térburkolatot! Ha pedig egy esti kikötői sétára vágynánk, inkább üljünk le a teraszunkon, mert közvilágítás nincs a kikötőben. Semmi nincs, ami lecsalogatná az embereket. Néha az az érzésem, hogy nem is akarják ezt tenni.

A jegypénztár sem a könnyen észrevehető kategóriába tartozik, a régi Paradiso diszkó omladozó épülete pedig teljesen eltakarja a kikötő látványát. Van is mit, hiszen körös-körül a hajószerelő műhely katasztrofális képe tárul elénk, emellé folyamatos fémkalapálás tartozik, és az adrenalin-szint máris kúszik felfelé! Itt is élvezheti a látványt az, aki éppenséggel hajóval érkezik és miért ne tenné? Jobbról a halmokban álló vashulladék, baloldalról pedig a szintén egykor szép Rózsakert állványzata fogadja a látogatót, melyről évekkel ezelőtt (a \'90-es évekről van szó!) lepattogzott a festék. Az ember akaratlanul egy festékbolt után kiált. Vagy éppen virágkereskedőért, hiszen rózsa se nagyon van benne. Nem is értem miért nem simán „Kert”-nek hívják.

Ez is azt mutatja, hogy az elmúlt 15-20 évben érdemi kikötő-felújítási projekt nem indult. Vagy talán mégis. Idén készült el móló-felújítási program 1. fázisa, amely egy hosszabb folyamat részeként mindenképpen perspektívát  kínál, de igény szerint joggal lehet az „eső után köpönyeg”-kategóriába sorolni. Talán ez elindít egy kikötői arculatváltást, mely nem győzöm hangsúlyozni, hogy úgy kell a városnak, mint egy falat kenyér.

Előbbiekben láthattuk, milyen embert próbáló finomságok várják a vonattal, hajóval a városba érkezőket. De ha már így végigjártuk a különböző közlekedési eszközöket használókat, nézzük, mi a helyzet az autósokkal. Szeretnék egy jó hírrel szolgálni az érintetteknek. Az autósokat széles parkoló várja a kikötőben, a kutya azonban nem itt van elásva: az odaeszközölt parkolóóra csak és kizárólag fémpénzzel működik, és mind a mai napig problémái vannak az új kétszázassal is. Ráadásul 150 kilométeres körzetben nincsen pénzváltó, és hát a parkolóóra ugye nem fogad el papírpénzt. Szeretnék belelátni a rendszer kiötlőjének fejébe, vajon miből gondolta, hogy a frissen a városba érkező turisták megfelelő mennyiségű fémpénzzel rendelkeznek a számukra idegen ország valutájából?

Akik tehát kevésbé szerencsés csillagzat alatt születtek, a környékbeli vendéglátókon tölthetik ki a dühüket, akik, lássuk be, képtelenek kielégíteni a napi többezres fémpénzigényt. Sajnos probléma az is, hogy türelmi idő a siófoki parkolásban nem létezik, érkezik a kerékbilincs a külföldi rendszámú kocsikra, mert, mint tudjuk, a külföldinek van pénze, megfizeti… A szintén koncepció nélküli parkolási rendszer remek megoldását tárhatom fel azzal, hogy elárulom: „Kedves Siófoki Közterületesek! Találjátok már ki a be- és kiengedő kapukat, ahol egyben lehet fizetni, a parkolás végén!” Micsoda megkönnyebbülés! Az eddigi megvalósítás akadályát még ma sem értem. A másik gond pedig, hogy nincsen normális illemhely a kikötőben. Ami van, az pedig súlyosan aggályos felszereltséggel bír. Már ha észreveszik! Nem könnyű ugyanis megtalálni – higgyék el a WC-üzemeltetők is –, sok fára felszögelt vagy sarokra kitákolt törött tábla után van csak lehetőség a nap további részének megkönnyítésére. Vagy egyszerűen csak beslisszolnak a helyi vendéglátó-egységekbe, főjön a tulaj feje amiatt, hogy a város nem képes mosdót biztosítani a turisták számára. A rendezvények esetéről ne is beszéljünk, bár ott a több száz látogatóra már kiszerelnek 2 azaz kettő darab mobilvécét. Nehogy szó érje a ház elejét, Siófok itt is a minimum szint alatt teljesít.

4. A pláza és a Víztorony körüli tér

Na most ez minek kellett? – kérdezi mindenki, akinek már volt kormánykerék a kezében. De nem leszek ennyire rugalmatlanul kritikus. A tér megépítésével vagy 100 parkolóhely szűnt meg közvetlenül, megfelelő alternatív infrastruktúra kialakítása nélkül. Sikerült a város egyik vénáját megszüntetni, ezért a környező „hajszálereken” igyekszik mindenki kikerülni a körülményes és pénzügyileg kusza vállalkozást. Amely „kisutak” így persze új értelmet nyernek, és lehet szedni a dugóadót. Nem posztom a károgás, de ebből még bajok lesznek, amennyiben nem szokik át minden városlakó a kerékpárra. Hozzáteszem, nem is volt állapot, hogy mindenki csak úgy kényelmesen leparkolt a belvárosban a célbolt előtt vagy csak „villogóval” megállt 42 másodpercre, hogy beszaladjon két króászónért. Ezek ma hol lehetetlen vállalkozások, hol pedig a rendőrség bírságol, megjegyzem néha jogosan. Egy biztos, az átépítések után véletlenül fennmaradó parkolóhelyeket is megszüntetik; a Hock János közben már leverték a fémoszlopokat, így az utolsó mentsvár is megszűnt. Jól is van ez így, már kezdtem félni, hogy valami elkerülte a városvezetés figyelmét.

Ami azonban a legjobban kifogásolható a térben, az a minősége: az építész remekül alkalmazta a lehető legjobb technikákat, melynek következtében mindent kétszer kellett megépíteni. Olyanról, hogy „térkő”, még nemigen hallottak a tervezők sem, mert mintha kötelező volna, töltötték fel a teret és utcáit viacolorral, amit falun is már csak az ólakban ún. kilépőként használnak, hogy legyen honnan elérni a tyúktojást. A kivitelezése is hagy némi kívánnivalót maga után, hiszen még azelőtt lerakták őket az útra, hogy leállt volna a munkagépek áramlása, így az egyes darabok még a tér átadása előtt elmozdultak a helyükről. Feltűnő továbbá, hogy a megfáradt turista leülhet ugyan a padokra, de hűsölni nem nagyon hűsölhet, mert hogy fa, az nincs.

Ha hiszi a Kedves Olvasó, ha nem, az egész tér egy síkság, egy csipetnyi Alföld Siófokon. Lehet ezt is a kultúrák ötvözésére fogni. Valójában kérdéses, hogy mi volt ezzel a város célja? Turistacsalogatónak szánták? Amikor éhes közterületesek lesik a gyanútlan látogatót, aki megpróbál a direkt e célra „kialakítottnak tűnő” szökőkút szobrának állványzatára felállni egy-egy fénykép erejéig? Miért ne lehetne az egy interaktív szobor, ahogyan például a veronai Júlia-szobor? Ahova eleve mindenki csak azért bandukol el, hogy megfoghassa Júlia keblét! Egy szobor mégiscsak a köznek épül, pláne ha közterületen leledzik. Nem, nálunk ez úgyis bírságként fog lecsapódni: kedves turisták, ne másszanak fel oda! Meglehet, éppen ezzel akarjuk reklámozni új terünket, fejet hajthatunk a koncepció előtt.

Az viszont biztos, hogy nyáron a kutya nem megy a belvárosba, mindenki a kikötőben vagy a Szállodasoron sétál vagy éppen a parton fürdőzik. Ezeket a helyeket kellene meglátásom szerint igazán fejleszteni, itt van ember, látványosabb és könnyen megtérülő eredménye lehet egy beruházásnak. Ősszel és télen pedig mi vonzaná a Víztoronyhoz a turistákat? A nagy rendezvényekre nem lesz elég hely, nem is beszélve a karácsonyi vásárról, ami köztudottan esténként hétkor zár, pont akkor, amikor éppen mindenki ráérne nézelődni. December 22-én este 7 órakor már senki sem ad nekünk kürtős kalácsot, ugyanebben az időben fővárosunkban mozdulni nem lehet a karácsonyi standok mellett.

Nem beszélve arról, hogy Siófok ebben is tipikus esete a nulla befektetéseknek. Nem vagyok egyedül, ha azt mondom, komolyan rettegek attól, mi van, ha esik az eső és nekem szegezik a kérdést, hogy mit lehet itt csinálni? Minden fejlesztést megvonunk a siófoki Balaton-parttól, de alternatíva rossz idő esetére egyelőre nincsen. A város fürdője
kapacitásban és egyébként sem bírja a potenciális látogatókört. Fedett szórakoztató-központ nélkül pedig nem lehet élvezetessé tenni az esős napokat, pedig – valljuk be – egyre többször jönnek elő. Utóbbi problémára megoldást jelenthet a pláza, aminek léte, hasznossága már megépülése előtt is kétséges volt. Mindenesetre meg kell hagyni, hogy ha nem is a teljes városvezetés, de rájöttek arra, hogy fejlesztésekkel, szolgáltatásnöveléssel lehet a városba látogatót csalni, csak hát ugye előbb-utóbb ezt a szférát is elérte a tipikusan hazai termék, a rövidtávú nyerészkedés.

5. Városkép

Nézzük most meg, hogy mitől város egy város! Attól, hogy bizonyos számú ember lakik benne? Netán attól, hogy vannak iskolái és botcsinálta próbálkozásai a „nyár fővárosa cím” megtartására? Vagy esetleg egy egységes arculat teszi a házak és emberek tömegét várossá? Sajnos azt kell mondanom, hogy szinte az összes kis balatoni településben több rendszert találunk, mint Siófokon. Hiszen nincs a városban két egyforma utcai szemetes, két egyforma virágláda vagy akár egységes utcanév-tábla (manapság ez nagyon trendi), vagy esetleg többnyelvű turistatájékoztató táblák. De még a városhatárban álló üdvözlőtáblában is találunk kivetnivalót. Lehetne egy hasznos piktogramos rendszert kialakítani a helyi látványosságokról, de kiemelhetnénk egy-egy történelmi momentumot a város történetéből, erre lehetne propagandát építeni. Figyelemreméltó történelmi feljegyzéseket találunk a város honlapján, de a gyakorlatban ezekről senki sem beszél, senki sem ragadja meg a lehetőséget, hogy ezt turisztikai eszközként használja fel. Mint például az angolok, akik szinte egy teljes iparágat építettek a double-decker buszokra vagy éppen a Tower hollóira. Régi fürdőváros vagyunk, víztoronnyal, csodálatos villákkal, hangulatos parkokkal, óriási vízfelülettel, jó adottságú kikötővel, nagy befogadóképességű szabadtéri színpaddal.

Van mihez nyúlni, ha valaki már végre menedzselni kezdené a várost! Csak helyet kell adni a fiatal generációnak, amely tudja, mi a jövő. El kell fogadni mások véleményét is, amivel elérhetjük, hogy fiatalosabb gondolatokhoz igazítsuk a város életét. Itt megint csak nem a „partyváros”-képet értem fiatalosság alatt, hiszen a partyturizmus –
flakonturizmus – a fiatalok csak egy részét, egy nagyon keskeny rétegét fedi le. Mi, siófokiak, remek közgazdász módjára kifürkésztük a kereslet legszűkebb oldalát, és büszkék vagyunk rá, ha meglovagolhatjuk azt. Ennél azért jóval többet tudtunk. Csak hát ugye ahhoz meg több energia- és tőkebefektetés kellene, ami szintén ütközik a város rövid távú meggazdagodási terveivel. Itt szúrnám közbe, hogy egy város nem feltétlenül üzleti alapon működik, vagy ha már üzletként kezeljük, jó gazda módjára ne csak kivegyünk belőle, hanem fektessünk is bele! Hogy mit? Bármit: tőkét, szolgáltatást, humán erőforrást, amit csak érünk.

Nagyszerű rendezvénysorozat volt az Aranykagyló Folklórfesztivál, amelynek siralmasan banális okok miatt véget kellett érnie. Remek kezdeményezés a Stefánia Fesztivál, aminek azonban semmilyen reklámja sincs, pedig egy igazi, értéket képviselő és ami fontos, értéket képző rendezvény. Nem kell minden héten valamilyen középszerű rendezvénnyel „mérgezni” a népet, a „magyarnak az is jó lesz”-kategóriájú programokkal. Tessék a vízre egy színpadot építeni, ahogy teszik ezt a Bodeni vagy a Wörthi tónál. Hadd akadjon el az emberek lélegzete is! Mert mi más lehetne a célja egy városnak, amely száz százalékig a turizmusból nőtte ki magát, és a mai napig is abból él? Merem állítani, hogy mint város, bátran támaszkodhat a helyiekre, vendéglősökre, panziósokra, bárosokra.

Szóval, ahogy a jó kőmíves is mondja, van itt anyag! De sajnos ezek helyett ma a hangsúly a gombamód szaporodó diszkókon, a végeláthatatlan mennyiségű giroszstandokon és az éjszakákba nyúló fülsiketítő, féktelen duhajkodáson van. Csak azt nem vesszük észre mi, siófokiak, hogy eközben átrobognak rajtunk, a városunkon, annak fényét tompítva. Hiszen ki akar a családjával egy partyvárosban nyaralni? Egy olyan helyen, ahol tömegével hajtatnak a tuningolt robogók és autók, akiknek még 420 forintos benzinár mellett is megéri húzatni a gőzöst, ráerőltetve másokra a felháborító hangzavart a nyaralásuk kellős közepén. Németországban az ilyen megnyilvánulókat már ropogós bírság várja, amint befordulnak a sarkon, nálunk a rendőrség szemet huny felette. Ez belefér a partyarculatba, de szerintem nem ez a jó út, vagyis nem az egyetlen. Hiszen ahogyan már említettem, Siófok alkalmas rá, hogy a keresletet kínálatával határozza meg és ne fordítva. Ez pedig néhány buksiban dőlhet csak el. Igazán megfontolandó lenne egy olyan valódi bizottság létrehozása az önkormányzatban, amelyik több vendégkör igényét is figyelembe vevő koncepciót képes kidolgozni. Ugyanis meg lehet találni az egyensúlyt! Meglehet, hogy Siófok a 21. századi balatoni városok versenyében hendikeppel kénytelen indulni, de ne feledjük, kiváló adottságaink vannak. Kicsit olyan mintha egy drágakőmezőn lépkednénk, csak nem értem, akkor miért nem nézünk a lábunk alá.

Tisztában van ezzel mindenki, csak zárt ajtón kopogtatunk. Több, magára valamit adó – helyi adókat rendszeresen fizető – helyi vállalkozó nem lát perspektívát saját üzletének bővítésében, nem látja befektetésének megtérülését. Hiszen vannak, akik más vendégkört céloztak meg, mint amiből jelenleg dömping van. Megkérdezném a Siófoki Fürdőegylet tagjait, hogy mennyiben látják megvalósulni a céljukként kitűzött „minőségi turizmus megteremtését”? Az egykor a helyi vendéglátók és szállásadók érdekképviseletére alapított szervezet hatása ma már kevéssé érezhető, mint a múlt század végén. Igazi, tettre kész összefogást, felvállalható városképet nem sikerült összehozni az évek alatt. Tisztában vagyok vele, hogy az efféle civil kezdeményezések nem élik éppen virágkorukat, mindig lesz egy testület, aki okosabb, de az ember azért csak makacskodik, ha a szülővárosáról van szó.

Megjósolhatatlan, hogy vajon lesz-e érdemi változás Siófokon, vagy főlünk saját levünkben, mondván, hogy középszerű, de legalább a miénk. Én azt mondom, ne érjük be ennyivel, és ezzel nem vagyok egyedül. Végső soron mindegy, hogy mivel indul el a változás, a lényeg, hogy mindenki számára élhető, élvezhető, „nyaralható” város legyen Siófok.