A demográfia komoly kihívás

2018. április 25. 8:39

Botos Katalin
Magyar Idők
Hallatlanul fontos, hogy a gyermeknevelés ráfordításait a nyugdíjakban is elismerjék.

„A társadalomnak mindenképpen problémát jelent a munkaképes korúak létszámcsökkenése, hiszen a szolgáltatások iránt megnövekvő kereslet embert kíván a gátra. Egyre több segítőszemélyzetre lesz szükség az idősebb korosztály ellátására, és számos munkahelyen már most is hiány van szakképzett emberekben. Az sem lehet, hogy az egészségügyi és szociális szolgáltatások bérei a legutolsók legyenek valamennyi ágazat adatai közül. Ha a bérkülönbségek nem csökkennek érdemben az unió keleti és nyugati része között, az elszívóhatás az összes területen továbbra is erős lesz.

Természetesen a technikai haladás trendjei nehezen becsülhetők előre, az sem, hogy mennyi és milyen munkaerőre lesz szükség. De általában, mint utaltunk rá, a létszámcsökkenés egy országban mindenképpen kedvezőtlen hír a tőke számára. Tehát nemcsak a társadalomnak, hanem a piacnak is fontos, hogy mielőbb érdemi változás következzék be a demográfiai trendekben. Mivel ezek a trendek nagyon lassan változnak, fontos, hogy a családtámogatási rendszer folyamatossága ne sérüljön, sőt ha lehet, tovább fejlődjék.

És hallatlanul fontos, hogy a gyermeknevelés ráfordításait a nyugdíjakban is elismerjék. Minden módon érdekeltté kell tenni a társadalmat abban, hogy vállaljon gyermekeket, és felnevelje őket képzett egyénekké. A változás így is nagyon lassú lesz, erre készülni kell. De nem cselekedni hatalmas bűn lenne a jövő generációk ellen.”

Összesen 48 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Én valószínűtlennek tartom, hogy egy nyugdíjígérvény jelentős ösztönző hatást lenne képes gyakorolni a mai huszonévesekre. Van erre kutatás? Ha nagyon imprudens módon vezetné be a kormány (nem tenne be a kasszába évente egy bizonyos összeget a későbbi követelések fedezésére), akkor ez ma nem kerülne cash-flow szinten semmibe, csak később. Viszont ha nem hatásos, akkor nem erre kellene fókuszálni.

Igen! és megint leírom: A nyugdíjrendszer a világ legnagyobb piramisjátéka.

Sok haszonélvezője volt, sokáig bírta, de piramisjáték.

Igen, ezt belátom. Nekünk is van két kisgyerekünk. Csak nem tudom, hogy mennyire lenne hatásos az intézkedés, mint egy ösztönző a gyerekvállalásra. Legalább alapos tanulmányt kellene készíteni (ha nincs még ilyen), hogy lássuk, mibe kerül és milyen gyerrekszám-növekedésre lehet ebből számítani?

"a megoldás szüntet meg egy visszatartó tényezőt"

Igen, én is így értettem, ezt beleértem az ösztönzésbe.

Úgy gondolom, h. minden intézkedés HELYES, ami oda hathat, h. ne csak a szívükre hallgatók vállaljanak 2-3 gyereket, hanem az eszükre hallgatók is.

A gyemekvállalás egy életprogram. Egy gyermek fölnevelése, taníttatása nagyjából egy kisebb családi ház ára a tanulmányok befejezéséig. Egy nyugati típusú gazdaságban, itt, Magyarországon is, élő nőnek ANYAGILAG nagyon sokáig csak biztos veszteni valója volt a gyermek vállalással. Ezért is fogynak az őslakosok.

Ma Magyarországon nagyon sok a pozitív változás, de egészen egyszerűen, aki nem akar a szegénységgel eljegyezkedni, és a munkahelyen dupla nehéz hátizsákkal versenyt futni, mint a gyermektelenek, most is kétszer meggondolja, h. mit válasszon.





A magam részéről ha csak egy kicsi nyugdíjpótlékot kapnék, azt úgy értékelném, h. elismernék a munkám társadalmi hasznosságát.

Nyilván sem a beteg lányom, sem a két Németországban élő fiam (mérnök, közgazdász) nem kapnék, semmit, de az itthon dolgozó, adót fizető orvos után bizony jólesne.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés