Vörös csillag

2017. március 22. 7:21

Bayer Zsolt
Magyar Idők
Ezért kell nekimenni a Heineken vörös csillagának.

„Most tisztázzuk: az az eszme, amely szerint a társadalmi haladás érdekében ki kell irtani egy társadalmi osztályt, az az eszme nem lehet szép, az abban hívők nem akarhatnak jót. És mondjuk ki ezerszer, újra és újra: teljesen mindegy, hogy osztályalapon vagy faji alapon kezdenek el irtani, embert ölni, táborba zárni, kínozni, vagyont elkobozni, aki ilyet tesz, becstelen gyilkos, gazember. Akár náci, akár kommunista.

Ez a baj a Heineken vörös csillagával. S igen, miképpen a hollandok sem örülnének, ha egy magyar vállalkozó odamenne, és sört készítene náluk egy mívesen megrajzolt nyilas- vagy horogkereszttel a címkéjén, úgy mi sem örülünk. S a csíki sör mellé sem Orbán vagy a magyar kormány miatt kell odaállni, hanem azért, mert az egy romániai magyar márka, termék, vállalkozás. Bár tudom, a vörös csillag barátainak éppen ettől áll fel a hátukon a szőr…

Ezért kell nekimenni a Heineken vörös csillagának. S hogy majd az európai bíróságon úgyis elbukunk? Lehet. Ott Vajnai Attila is nyert. Úgyhogy tudhatjuk, egészen biztosan, hogy nekünk van igazunk.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 136 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A svasztika is egy osi jelkep, csak valakik valamire felhasznaltak, egy nagy gonosz tettre, arra, innen pedig tabu neki.
Ugyanigy ebreszt rossz kepzetet a veres csillag is. Ez is egy erzekenyseg, ezt is figyelembe kell venni!

Válaszok:
Berecskereki | 2017. március 22. 7:50

Öntsünk tiszta sört a pohárba!

A Heineken és a Lixid Project Kft közötti vita alapja nem a minőség, hanem a márkanév, amelyet mindketten levédettek. A Heineken állítása szerint – a román bíróság ítélete szerint is – a két márkanév összekeverhető.
A Heineken által gyártott sör neve a címkén románul van megjelenítve; Ciuc premium (Csíki prémium) és a fogyasztók Csiki sörként kérik.
Lixid Project Kft által gyártott sör neve a címkén magyarul van megjelenítve; Igazi Csíki Sör márkanévvel.

A kérdés, hogy a két név mennyiben azonos, vagy egyáltalán nem azonos, esetleg csak a Csiki szó alkalmazása azonos.

Vörös csillag téma.

Az ötágú vörös csillag szimbólum és többféle jelentéstartalma ismert. Többek között vörös csillag található Kalifornia zászlajában, ahol a függetlenséget jelképezi. Ugyancsak ötágú vörös csillag található Új-Zéland zászlajában és címerében.

A kérdés; Kimondható e általánosságban, hogy a vörös csillag a diktatúrát, az elnyomást, a kommunizmust jelképezi?

A két téma így állítható egymással párhuzamban. Vagyis, ha a Lixid Project Kft nem használhatja a Csiki nevet, akkor a Heineken sem használhatja a vörös csillagot. Ha viszont a Heineken használhatja a vörös csillagot, akkor a Lixid Project Kft-nek sem tiltható meg a Csiki név használata.

A Heineken védjegyének leírása szerint a piros csillag, mint jelkép szerepel. Jelentés tartalma; A csillag sarkai a levegőt, a tüzet, a földet és a vizet, továbbá egy mágikus ötödik elemet, a főzet minőségét jelképezik. A zöld szín a sör és alkotóelemeinek természetes eredetére utal és életerőt sugároz. Eredete középkori.

A svasztika jelképként való ábrázolása eltérő, így a jelentés tartalma is más és más.
Németországban Hitler, a náci mozgalom jelképe a horogkereszt is speciális, eltérő a korábbi ábrázolástól. Vörös keretben és fehér korongon, sarkára van állítva.
Jelentése a német árja fajjal van kapcsolatban.
"A nácik azt állították, hogy az árják a németek ősei voltak, és hogy ez alapján a német világuralmi törekvések jogosak, vagy akár előre elrendeltetettek. A szvasztikát ennek a mitikus árja-német kapcsolatnak a kihangsúlyozására használták."

Ilyen alapon fel lehetne ruházni a vörös, piros szint is önkényuralmi jelentéstartalommal. Ebben az esetben ezt a színt is be lehetne tiltani. Ekkor a magyar trikolórból is kikerülne a vörös, piros szín?

Holott tudjuk a piros szín jelentése, mint színbólém lehet:

Lehet az élet, és a halál jele; mindkét esetben a vérrel asszociálható.
A nemiség szimbóluma, a libidó színe.
A történelem előtti időkben a halottak mellé vörös színű port szórtak a temetkezési szertartás során. Ókori babona, hogy apotropaikus erejű, megóv a démonoktól és a veszélyektől.
Az egyiptomiak befestették fáikat, barmaikat, vagyontárgyaikat pirosra, hogy megvédjék a tűztől és más károktól, s hogy termékenyek legyenek.
A zsidók ajtófélfáikat az áldozati bárányok vérével festették meg, hogy megóvják házaikat a tíz csapás öldöklő angyalától.
Görögországban vörös leplet borítottak a holtakra, ezzel jelképesen áldozattá avatták, hogy kibékülve az alvilágiakkal, lejuthasson birodalmukba.
Az antikvitásban a szeretet, a szerelem, a szenvedély kifejezője; Rómában a menyasszony tűzpiros fátylat visel, ez a flammeum.
Erő-, tűz- és hatalom-jelképként is szerepel.
A zsidó és keresztény hagyományban a komolyság, a fenség színe.
Az Újszövetségben a bűn, az engesztelés, a vezeklés és az áldozat színe.
Negatív jelentése a testi szenvedélyek megbélyegzéséhez kapcsolódik, a skarlátvörös a „nagy babiloni parázna” színe.
A piros lámpás házak színeként a paráznaságra utal.
Az alkimisták kemencéjét jelképezi, valamint a „Nagy Mű” harmadik fokozatát.
Az európai népszokásokban a húsvéti piros tojás a termékenység jelképe.

Válaszok:
ÁrPi | 2017. március 22. 14:20

Zsolt! Mi van az árpádsávos zászlóval?

Válaszok:
Berecskereki | 2017. március 22. 12:18

Ez hülyeség Zsolt.
A vörös csillagocskák NEM a kommunizmust jelképezik a Heineken sörökön. Ne legyünk már vaskalapos demagogok, amit úgy elítélünk másoknál.

Az más kérdés, hogy a Heinekent nem szertjük, mert arcátlan multiként visszaéltek befolyásukkal (esetleg pénzükkel).

A vörös csillagot, mint azonosítót hordók áldozatairól:
A Szovjetunióbeli kommunisták áldozatai: 61,911,000 lélek. Forrás: R. J. Rummel: Lethal Politics, Soviet Genocide and Mass Murder since 1917 (Halálos politizálás, szovjet népírtás és tömeggyilkosság 1917 óta), Transaction Publishers, 1990. www.hawaii.edu/powerkills/NOTE5.HTM

Népi Kína: 73,237,000 áldozat. Forrás: R. J. Rummel: China’s Bloody Century, Genocide and Mass Murder since 1900 (Kína véres évszázada, népírtás és tömeggyilkosság 1900 óta), Transaction Publishers, 1991. Továbbá Rummel korrekciója, 2005-ben. Forrás: www.hawaii.edu/powerkills/NOTE5.HTM

A továbbiak forrása: Chris Banescu: The Communist Holocaust, www.orthodoxytoday.or./blog/

A koreai kommunisták áldozatai: 3,163,000 lélek.
A kambodzsai kommunisták áldozatai: 2,627,000 lélek.
Az afghanisztáni kommunisták áldozatai: 1,750,000 lélek.
A vietnámi kommunisták áldozatai: 1,670,000 lélek.
Az etióp kommunisták áldozatai: 1,343,610 lélek.
A jugoszláv kommunisták áldozatai: 1, 072,000 lélek.
A Mozambique-i kommunisták áldozatai: 700,000 lélek.
A román kommunisták áldozatai: 435,000 lélek.
A bolgár kommunisták áldozatai: 222,000 lélek.
Az angolai kommunisták áldozatai: 125,000 lélek.
További kilenc országban a kommunisták áldozatainak száma 100,000 vagy annál kevesebb.

Nézzük tételesen:

Az alkoholmentesekkel nem foglalkozok, azok
nem is sörök. Az "ízesített"-ekkel sem, mert
azok sem sörök. A Gösserrel sem mert 4 dl-et
ad egy dobozban, ügyesen átverve a vásárlókat.

Kaiser, Steffl: halottakról vagy jót, vagy semmit.
Zlaty/Arany - van jobb ebben a kategóriában.
Sopronit nem szoktam inni, Buckler, Adambrau -
szintén nem.

Végül a Heineken: azt rendes ember nem issza,
mert vörös csillag van rajta.

A veszteség listán csak a Krusovice ás az
Edelweiss van. Ez azért az élet menedzselhető
problémái közé tartozik.

Kiváncs vagyok, hogy Izraelben lehetne-e
horogkeresztes indiai sört forgalmazni. Illetve
vennék-e az izraeliek. Ésmég: hogyan döntene
egy nemzetközi bíróság ebben a konkrét ügyben.

Én nem értem a multikat: tudják, hogy vannak
olyan országok, ahol az ötágú vörös csillag
disszonáns érzéseket kelt. Ők akarnak eladni:
hát vegyék le az ötágú vörös csillagot, vagy
tegyenek rá egy hatágú kéket, ha már annyira
ragaszkodnak a csillaghoz.

És még valami: ha egy keresztény országban
lehet olyan törvényt hozni, hogy a kereszt, mint
jelkép sérti egyesek személyiségi jogait, akkor
miért nem lehet alkalmazni ugyanezt az elvet
a volt kommunista országokban?

Apropó! A keresztények fordultak nemzetközi
bírósághoz?

A vörös csillag eredetéhez:
Fordítom angolból:
A csillag eredetét egy politikai tömegmozgalomra vonatkozóan az orosz polgárháborúban találjuk és az első világháború végénél, bár megteremtője ismeretlen. Leggyakrabban az merül fel, hogy az orosz katonák menekülve a német és az osztrák frontról Moszkvában találták magukat és keveredtek a moszkvai helyőrséggel. Hogy megkülönböztethetőek legyenek a moszkvai helyőrség katonái a visszavonuló oroszoktól, a tisztek pléh csillagokat adtak a helyőrségi katonáknak, hogy viseljék azokat a sapkájukon. Amikor ezek a katonák csatlakoztak a Vörös Hadsereghez és a bolsevikokhoz, befestették csillagaikat vörösre, a szocializmus színére, amivel megteremtették az eredeti vörös csillagot.

Forrás: Khvostov, Mikhail (1996), The Russian Civil War (1) The Red Army Published by Men-At-Arms, ISBN 1-85532-608-6

Válaszok:
Himalája | 2017. április 2. 10:40

Kezd megjönni a kedvem egy Heinekenhez, pedig eddig nem ittam. Egyrészt, mert nem ízlik, másrészt, mert nekem eddig is problémás volt a vörös csillag. Nem úgy, mint Bayernak, akinek csak mostantól.

De hát tudható, hogy Bayer pénzért pártfeladatot lát el. Ennélfogva "újságírói" tevékenysége nem értékelhető, az ilyeneket mindenhol megvetik.

Egy balliberálisnak újdonság, hogy egy újságíró, akit azért fizetnek ír?

Vagy ti reggel gombnyomásra dolgoztok?


Nem unjátok még a hülyeségeiteket?

Válaszok:
Gombóc XVI. Artúr | 2017. március 22. 9:54

fideszes vagyok, miben hazudtam?

és persze teljesen véletlenül a vörös pentagram a sátán jele...

"Európa" már a süllyesztőben.
Egyetlen célja van a gittegyletnek, hogy felszámoljon mindent (nemzetet, terméket, szolgáltatást), aminek gyökere van.
Európa , a "büszke nő" arra van kényszerítve, hogy megszülje torzszülötteit.

Vajon akkor ki nyomta a gombot, amikor Zsóti a Népszabadságnak dolgozott??

"1993 nyarán hosszas egyeztetéseket követően a
Népszabadság munkatársa lettem.
Ne kérdezzék miért,
ma már én sem tudom. Hirtelen jó ötletnek tűnt."


Zsóti meg a jó ötletek...

Válaszok:
Teknős | 2017. március 22. 10:15

Nem erről van szó, hogy milyen a Zsolti, olyan, amilyen, arról van szó, hogy azt csinálja, amiért fizetik.

Itt kezdődik a kettős mérce. Tótawétől miért nem kérdezi meg senki? Csak mondtam egy penetráns balos újságírót, aki ugyanazt csinálja, mint Zsolti.

Miért is? Mert nem vagyok ellensége magamnak? Röhejes vagy az általánosítgatásaiddal és a szűklátókörű világlátásoddal.

Elérkeztünk 1939-hez, a Náci-Szovjet paktumhoz. Ennek értelmében elfoglalták Kelet-Lengyelországot. Ekkor lett a történelemben először orosz-magyar közös határ a Kárpátokban. Röviddel ezután a szovjetek megtámadták Finnországot és elfoglalták egy részét.
Kelet-Lengyelországba úgy érkeztek, hogy szocialista forradalmat robbantsanak ki, ahogy a Kommunista Kiáltvány fogalmaz: „(a kommunisták) ... céljai csakis minden eddigi társadalmi rend erőszakos megdöntésével érhetők el.” Ez azonban az ott többségben lévő fehérorosz és ukrán parasztság lagymatagsága miatt nem ment. (Ezért adta Jan T. Gross erről szóló könyvének azt a címet, hogy Forradalom külföldről, Princeton University Press, 1988.) Ment viszont Besszarábia és Észak-Bukovina elfoglalása a románoktól, valamint Észtország, Lettország és Litvánia bekebelezése 1940-ben. Így érkeztünk 1941-hez.
Ennyi, amit egy ujdonsült szomszéd népnek, a magyarnak, érdemes volt, dióhéjban, tudni a szovjet-orosz történelem többévszázados trendjéről.

"Na, csak kibújt az MSZMP-s belőled. Sirasd csak a vörös csillagodat, vén komcsi..."

Ezzel nem cáfolod amit írtam. Érvelésnek pedig butaság. Ennél értelmesebbnek hittelek.

A téma elsősorban jogi kérdés. Másodsorban logika, értelmezés kérdése. Ezt kísérlem meg felszínre hozni.

Ahogy írtam a szimbólumoknak többféle jelentéstartama van. Mindig attól függ, hogy mire használják fel, mit akarnak vele megjelentetni. A Heineken esetében is erről van szó.
Egyetértek az önkényuralmi szimbólumok tiltásával, ha figyelembe veszik a célt. A kérdés az, hogy a Heineken estében ezt a védjegy leírása tartalmazza, vagy nem.

Te azonban - ahogy a szerző is - leragadt a komcsi szónál és szajkózzátok a blődséget. Aki pedig ezzel nem ért egyet az szerintetek csak komcsi lehet.

A másik, ami ezzel még kapcsolatos. Engem nem érdekel, hogy ki kicsoda, milyen szervezetnek volt a tagja, hanem az érdekel mit tett. Ennek alapján értékelek és ennek alapján ítélem el az önkényuralmat, legyen az baloldali, vagy jobboldali, esetleg egyikhez sem tartozó.

A gyakorlatban azt is tapasztalhatjuk, hogy a cselekedeteik alapján a szamizdatosok, a párton kívüliek között is voltak, vannak, csalók, zsiványok erkölcstelenek.
Akár azt is mondhatnánk; Nem a mundér teszi, hanem a cselekedet. Te vajon milyen mundért viseltél, viselsz?

"Zsolt! Mi van az árpádsávos zászlóval?" - írtam, melyre sorozatba kapom a diszlájkokat.

mégis igaz a PISA felmérés eredménye. Kedves diszlájkoló Fórumtársak rátok is igaz. Már csak Zsolti véleményére lennék kíváncsi, hogy Ő érti e.

:-)

Nekem semmi bajom az árpádsávos zászlóval. Sőt!

Elmagyarázom, hogy te is értsed miért hoztam fel.

A baloldal az árpádsávos zászlót támadta, nyilas szimbólumnak minősítve. Ugyanakkor szemre is megállapítható, hogy lényeges eltérés van a kettő között. Arról már nem is beszélve, hogy mindegyik mögött más-más tartalom van és más-más cselekmény kapcsolódik hozzá. E témában is kisajátításról és változtatásról van szó. A baloldal magyarázatával soha nem értettem egyet és ezt a gyakorlatban is bebizonyítottam. Ugyanez igaz a turul madárra, szoborra is.

Úgy vélelmezem, hogy a piros, vörös csillag esete is hasonló. Nem tagadom, hogy a kommunista önkényuralom nem használta, de ez nem jelentheti azt, hogy csak az önkényuralom társítható hozzá. A piros ötágú csillagnak számos más jelentéstartalma is van. Sőt az ötágú csillag és a piros szín is sokfélét szimbolizál. Ezekre példákat soroltam fel. Ezeknek a példáknak a figyelembevételével logikusan kikövetkeztethető a leírt magyarázatom.
Persze csak annak, akinek van némi logikai készsége és a leírtakat a helyén tudja értelmezni.

Akinek ilyen nincs, az komcsizik, nyilasozik, nácizik, fasisztázik.

"A Csíki sör címkéjén , félhold és csillag látható!
A félhold és csillag. Iszlám szimbólum !
Más szemében meglátja a szálkát, a magáéban a gerendát sem veszi észre!"

..és EZ perpillanat négy lájk vs öt diszlájk...


Háát peersze karyka, és iszlám szimbólum az a félhold,

Al_Masih_Isá-ibn-Maryam képe a Szentkorona tetején:


https://upload.wikimedia.org/w..

Én nem diszlájkolom ezt, és ha lehetséges egyáltalán még egészebbé tenni a te elemzésedet nyöhhehe ,én bátorkodnék mégegy talán vöröscsillag témában releváns linket ide a figyelmedbe ajánlani, habár te bizonyára ezt IS tudod a verescsillag szimbolikában! ;-D

http://mek.niif.hu/06800/06897..
( Alfejezet , in Dr. Drábik János: Világzsákutca )

Hogy téged Gagarin le-MSzMP-z eme kommentedre azt nyugodt szívvel ignorálhatod is, különösen ha fals, de

de egy másik kommentelő(d) azt állítja hogy "a heinecken fehér csillagot használt egészen 90-es évek végéig.".

És hát a Gugli valóban ki is dobja emezt ilyen keresőszóra: "logo evolution HEINEKEN"

https://s-media-cache-ak0.pini..

Legyen imígy újra a régi fehérterrorista logós a heineken, aztán meg megkóstolom a Soproni IPA-t!

Emezt nyárra az Origo-n promotálták a minap! :-D

Az at akkori politikai demagógia része volt. (Feltehetően kikényszerítették.)
Fenntartom, hogy ma a döglött kutya rugdosása, ráadásul valójában köze nincs a kettőnek egymáshoz.

Elítélem a ballib demagógiát és a jobboldalit sem támogatom.

...és bennünket is csak védtek 45 éven keresztül.
Hülye komcsi!

Migránsokat faji alapon? Elment az eszed?
Senki nem zár be senkit. Aki papír nélkül jön, az elbírálás alá esik, addig mehet vissza az úton, ahonnan jött, de előre nem.
Téged, meg a családod nőtagjait is védjük ezzel, hülyegyerek!

Neonácik mint valós politikai veszély. A nap poénja!
Albertre vagy Diánára tetszik gondolni?

Ne ostobáskodj itt nékem Tams, inkább máshol ostobáskodj:

Amit leírtam nem Lázár vagy bármelyik s bármilyen politikus
főemberek ötleteinek védelméről szól, hanem csak a

karyka nick és hasonszőrűek (alább itt lentebb föl is idézett) tudatlanságát oszlattam jó szívvel (és az a kemény tény ellenére le van diszlájkolva valami karyka nick-féle counter-idióták részéről) :

"A Csíki sör címkéjén , félhold és csillag látható!
A félhold és csillag. Iszlám szimbólum !"


ÉS nézz ide milyen hatalmas nagy lájk-diszlájk harcot kelt eme szólásom :-D

"Pedig teljesen igaza van. Ha a Heineken sörre bárkinek rá lehet fogni, hogy önkényuralmi szimbolúmnak tekinthető"

Pedig nincs igaza :) , ugyanis a "Heineken" önnönmaga tud arról hogy vöröscsillaga önkényuralmi szimbólumnak tekinthető és (illetve a helyes kötőszó: az "ugyanis") cselekedett is még/már ANNO kb. 1948-tól a vöröscsillagát kifehérítette helyes belátással azaz értsd: akkoriban még evolucióképesen , helyénvalóan és bölcsen.

A Gugli valóban ki is dobja a H. logó-képeit ilyen keresőszóra: "logo evolution HEINEKEN" , pl.:

https://s-media-cache-ak0.pini..

Értelemmel pedig BE KELL LÁTNIA az értelemmel bíró lényeknek hogy evolúciósan :) milyen logo miért lett olyan színű amilyen.

Oké, jó a pl. Converse- fölvetés, de van egy erre a miértkérdésedre releváns közel biztos sejtésem, hogy egyetlen sőt semmilyen törvénybe sem lesz a Heineken szó beleírva. T.i. a franc tudja ha vörös a csillag akkor a Converse is bírságolható lesz?

A Ciuc névtulajdonosa román törvénnyel illetve román bíráskodással kicsinálta az Igazi Csíki név használhatóságát , ebben a kontextusban a magyari kormány erdélyi magyar vállalkozások érdeksérelme miatt veszi fel a vöröscsilagossággal
a nagy vetélkedést.

Analógiaként lehetne említeni a Metro újság nevét, amelyet valakik jogvitája után Metropol névre kellett változtatni kishazánkban. Ehhez lehetne hasonló a Magyarországon esetleg pervesztés után :) vissza-fehérített Heineken pentagrammás logó ! :-D

Akkor kezdődött az ukrajnai Holodomor a vörös csillag égisze alatt.

"az orosz katonák menekülve a német és az osztrák frontról Moszkvában találták magukat és keveredtek a moszkvai helyőrséggel. Hogy megkülönböztethetőek legyenek a moszkvai helyőrség katonái a visszavonuló oroszoktól, a tisztek pléh csillagokat adtak a helyőrségi katonáknak, hogy viseljék azokat a sapkájukon. Amikor ezek a katonák csatlakoztak a Vörös Hadsereghez és a bolsevikokhoz, befestették csillagaikat vörösre, a szocializmus színére, amivel megteremtették az eredeti vörös csillagot."

Igen, így volt, csakhogy z nem magyarázza azt, hogy milyen jelentést tulajdonítottak a vörös csillagnak. A jelentése pedig ez:

A csillag öt ága öt kontinenst jelent (a világ összes munkását, parasztját), ahogy az olimpii játékok öt karikája. A vörös szín pedig a vért, melynek színe mindenkinél egyforma, fajtol, társadalmi rangtol függetlenül. Hogy ezt a csillagot önkényuralmi rendszer használta az egy dolog, jeletése pedig egy másik.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában