Konferencia a mesterséges intelligencia új világáról

2016. december 01. 08:30

November 29-én, kedden rendezte a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) jubileumi, tizedik Digitális Esélyegyenlőség (DE!) konferenciáját a Gellért Szállóban. Az előadók teltház előtt beszéltek a jelen és a közeljövő arculatát leginkább meghatározó infokommunikációs technológiáról, a mesterséges intelligenciáról, elágazásairól, hatásairól.

2016. december 01. 08:30
Admin

Ismeretek, információ birtoklása hatalom, de egyben komoly felelősség, veszély is – figyelmeztetett bevezetőjében a konferenciasorozatot kitaláló és szervező Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója: „gondolkodom, tehát örülök a fejlődésnek. Gondolkodom, mégis lassan képtelen vagyok felfogni azt a sebességet, mellyel az infokommunikációs terület fejlődik. Gondolkodom, tehát látom a veszélyeket.”

Mesterséges intelligencia, másként

Öt-tíz éve még csak álmodoztunk mesterséges intelligenciáról, tudtuk persze, hogy nem feltétlenül az, ami, ahogy a szakterület alapítói és névadói 1956-ban, és az ősatya Alan Turing még korábban megálmodta, az meg pláne nem, aminek néhány üdvözítő kivételtől eltekintve Hollywood láttatja. Marvin Minsky és társai emberi értelemmel vetekedő, emberi módon gondolkodó, idővel a Homo sapienset túlszárnyaló gépeket, általános mesterséges intelligenciát képzeltek el, és az idő ugyan múlt, de mindig kb. 20 évre voltunk a nagyívű látomás valóra válásától. A kezdeti évek lelkesedését, részsikereit kiábrándulás, a feladat emberfeletti nagyságának lassú észlelése, az általános részekre bomlása, hideg telek, tavaszi ébredés, és az utóbbi évek koranyara követte. Az infokom óriások felvásárlásainak következtében feléledtek, újra beindultak, szédületes tempóra kapcsoltak a gépi tanulás/mélytanulás körül kikristályosodó szakterületi fejlesztések, és ismét felcsillant a remény, hogy egyszer a nagy általános MI-ben állnak közös nevezőre a részek. E részek, alkalmazások közelmúltjáról, jelenéről és közeljövőjéről hallhattunk izgalmas előadásokat: robotikáról úgy általában (Istenes Zoltán), majd speciálisan az együttműködő robotokról (Paplógó Zoltán), orvosi rendszerekről (Haidegger Tamás), önvezető autókról (Takács Árpád), drónokról (Zsedrovits Tamás), az IBM 2011-ben berobbant Watsonjáról és hasznosulásairól (Sepp Norbert), és természetesen a mindent meghatározó szoftverről (Charaf Hassan). Mert hiába látunk és vizionálunk monumentális fémkonstrukciókat, vagy kevésbé fémes, ám annál puhább, ügyesedő rugalmas szerkezeteket, a gépkülső, a hardver „csak” váz, a robot a környező világot észlelő, azzal interakciókat folytató, programvezérelt, program alapján tanuló, programját idővel író, átíró, korrigáló fizikai ágens.

Egyre több ilyen fizikai ágens és egyre több szoftverágens vesz körül, hálózza be világunkat. Robotika és mesterséges intelligencia a következő 15-20 évben csak a PC- és az internetforradalom hatásához fogható léptékű változásokat eredményez. A folyamat már beindult, gazdasági-társadalmi hátterét az első két előadó, Bőgel György és Csepeli György vázolta fel.

Tedek és Billek

Bőgel György buta és okos mezőgazdasági gépek példáján szemléltette a mesterséges evolúciót, a technológia fejlődését, amely az ipari forradalomtól kezdve és különösen a 20. században jólétet teremtett, ám olyan tempóra kapcsol, hogy hamarosan a tömeges munkanélküliség sem kizárt. Az állásvesztés nem a legalacsonyabb képesítésű vagy képesítés nélküli fizikai dolgozókat, hanem a polarizált világ úgynevezett Billjeit, a középfokú végzettségű alsó középosztályt fenyegeti, és a törvényszerű recesszió utáni talpraállás egyre húzódó időszakában is ők a legveszélyeztetettebbek, új munkahelyre nekik a legkisebb az esélyük. Velük szemben állnak a Tedek, a globalizáció és a permanens infokom forradalom nyertesei: csúcskategóriás fejlesztők, vállalatvezetők, üzletemberek, és a nyugati társadalmak szép lassan Tedekre és Billekre oszlanak. A megoldást senki nem tudja, Bőgel is csak opciókat villantott fel, például az egyre gyakrabban, legutóbb pont Elon Musk által hangoztatott, általános alapjövedelmet (ami lehetőségként más előadásokban is szóba került).

Azt az általános alapjövedelmet, amelyet elvi alapon rengetegen támadnak, a letűnő jóléti állam művi és a kapitalizmus alaptermészetével ellentétes csökevényeként tételeznek, csakhogy 15-20 évet ugorva az időben, és tömeges munkanélküliséget feltételezve, egyszerűen nem lesz más lehetőség, és nem jóléti juttatásként, hanem sokkal nagyobb rosszat megelőzendő, muszáj lesz bevezetni. Ódivatú alternatíva persze mindig adódik: Ludd tábornok kései utódai kaszát és kalapácsot fogva mindig szétverhetik a gépeket, véget vethetnek infokomnak, robotnak, MI-nek, és menetelhetünk vissza egy sosemvolt Árkádia 20. század közepi ipari változatába.

Ennyire azonban még ez a világ sem fog megbolondulni…

Csepeli György az evolúcióból kiindulva jutott el addig, hogy végpontjaként a Homo sapienset tételezzük. De valóban mi lennénk a végpont? Aligha, és el is hangzott a bűvös szó: Szingularitás, igaz nem pont a kurzweili értelemben, majd a Robot sapiens is, biztonsági kockázatokkal, félelmekkel: „az a kérdés, hogy a mesterséges intelligencia megjelenése, az önfejlesztő robotok munkálkodása kiszorítja-e vagy kiegészíti az embert, aki eleve befejezetlenül, meghatározatlanul, genetikai programokkal összehangolt környezet nélkül érkezett a világba, melynek alakítójaként meg kellett határoznia magát. Az emberarcú technostruktúra az evolúció új foka, vagy csupán az eredeti emberi meghatározatlanság kihívásaira adott kulturális folyamat új állomása?”

Együttműködés a kulcs

Istenes Zoltán és Charaf Hassan robotika, illetve szoftverrendszerek kapcsán hangsúlyozta az oktatás szerepét. A robotoktól nem félni kell, hanem meg kell ismerni őket, különben a velük felnövő generáció képtelen lesz megfelelően használni, kezelni és fejleszteni bármelyiket is, eljutni az ember-gép interakció mindkét félnek gyümölcsöző együttműködés szintjéig.

Ezek a robotok már a big datára reagáló, dolgok internetével (IoT) induló negyedik ipari forradalom termékei, amikor mobil és viselhető technológiáinkkal, majdani önvezető autóinkkal exponenciálisan növekvő mennyiségű adatot generálunk, és a soha nem látott adatmennyiség szűrésére és elemzésére csakis integrált rendszerek, folyamatosan fejlődő szoftverek képesek. Tervezésük és tudatos használatuk kulcsa az együttműködés-alapú fejlesztésre ösztönző oktatásban rejlik.

Együttműködés volt a központi témája Paplógó Zoltán You and Me szavakat összevonó YuMi robotokról és a robottechnika új korszakáról szóló előadásának is. A korszakváltás lényege, hogy korábban embertől függetlenített munkára, futószalag mellé stb. fejlesztettek ipari robotokat, ma viszont már az együttműködésen és az ahhoz nélkülözhetetlen biztonsági feltételek kielégítésén a hangsúly, akár humanoid, akár nem, de mindenképpen emberbarát gépekkel, amelyek nem (feltétlenül) elveszik, hanem kiegészítik a munkánkat, pluszt tesznek hozzá, például okostelefont szerelünk közösen össze. Az együttműködés másik szép példája a sörcsapoló robot.

„Vagyok, tehát gondolkodom”

2015 és 2016 a drónok áttörésének évei, az obligát szabályozás mellett számos megoldatlan kérdéssel. Zsedrovits Tamás ezekről, többek között akadályok, összeütközések elkerüléséről beszélt, és bemutatta a SZTAKI-BME-PPKE ezzel foglalkozó közös munkáját.

Pozsonyban például tesztelnek repülő autókat – Takács Árpád már címével (A jövő luxusa: húsvér sofőrök?) is komoly problémákat feszegető előadása az önvezető földi járművek lehetőségeit elemezte, képzavarral élve, beszédes videókkal szemléltetve, mit is lát a rendszert irányító mesterséges intelligencia, mikor keverhet össze természeti formákat ember alkotta gépekkel. Az előadó bemutatta az automatizálás öt szintjét, és megtudtuk, hogy a folyamat középső, harmadik állomásánál, a feltételes automatizálásnál tartunk: a rendszer még emberi felügyelet mellett működik, az MI-t korlátozott dinamikus helyzetfelismerés és döntés jellemzi.

A drónokat sokan külön szakterületnek, és nem a robotika részének tartják, orvosi rendszerekről, köztük a legismertebb, a két évtizeden keresztül egyeduralkodó Da Vinciről viszont senki nem állít ilyet. Haidegger Tamás róla és az elmúlt időszakban felrobbanó piacról, rehabilitációs, sebész és egyéb célokra használt közel 150 új rendszer megjelenéséről beszélt, felvillantva a mikro- és nanobotok, árnyaltabb és konstruktívabb orvos-gép együttműködés felé mutató jövőt. Rossz hír, hogy a magyar egészségügyben egyetlen Da Vincit sem használnak még…

A 2010-es évek – DeepMind melletti – legnagyobb MI-szenzációja az IBM Watsonja, Sepp Norbert a mára élő legendává vált rendszeren keresztül mutatta be a kognitív számítógépeket, a konferencia zárásaként Alföldi István pedig a címkérdésre is megadta az elhangzottakból logikusan következő választ: „vagyok, tehát gondolkodom” – a gondolkozás erejével, a károkat racionálisan minimalizálva próbáljunk alkalmazkodni a mesterséges intelligencia és automatizáció fémjelezte új világhoz.

(A beszámoló megírásához nyújtott segítségért Képes Gábornak szeretnék köszönetet mondani.)

Kapcsolódó cikkek

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2016. december 02. 15:38
Konferencia az emberiség öngyilkosságáról. Jó is az...
Bélus
2016. december 02. 15:38
Elég silány lehet az a konferencia, ahol a Csepeli György osztja az eszet informatikai témában.
GV0917
2016. december 02. 15:38
Hogy is van ez? A természetes intelligenciára születni kell. Akinek nincs, az csináltat magának.... Tessék elképzelni: Bunkókám,fusizz mán' össze egy fasza inteligencs image-t nekem, mer nem érek rá...By.By.
dakotasámán
2016. december 02. 15:38
"Elég silány lehet az a konferencia, ahol a Csepeli György osztja az eszet informatikai témában." nem informatikai témáról beszélt...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik