Pancsi

Megnyílt az első kutyastrand a Balatonon

2016. június 1. 17:11
Régóta megvolt már az igény arra, hogy kijelöljenek olyan partszakaszokat a Balatonon, ahol a lakók és a nyaralók legálisan is beengedhetik kutyáikat a vízbe. Erre egészen szerdáig kellett várni, amikor is megnyílt az első kutyabarát fürdőhely Fonyódon.

Megnyílik az első kutyabarát fürdőhely Fonyódon szerdán. Balassa Balázs, a tóparti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke, Szigliget polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy a balatoni kutyafürdető helyek kijelölésével piaci igényre reagálnak az önkormányzatok. A kiemelt üdülőövezetben sok a kutyatulajdonos vendég, így arra számítanak, hogy a kutyás strandok létesítése kedvező hatással lesz a turizmusra – tette hozzá.

Mivel az emberi fürdőzésre kijelölt strandokon jogszabály tiltja a kutyák fürdetését, Fonyód és Balatonboglár azt a megoldást választotta, hogy külön partszakaszt jelöl ki kutyafürdető helyként. 

Hidvégi József, Fonyód polgármestere arról számolt be, hogy a Somogy megyei szakhatóságokkal folytatott egyeztetések során kiderült: azt nem tiltja jogszabály, hogy természetes vizek fürdőzésre ki nem jelölt részein kutyát fürdessenek. A polgármester jelezte: további két szakasz kijelölését is tervezik, amennyiben kedvező lesz az első fogadtatása. Ősrégi probléma a kutyafürdetés megoldása, ami iránt nemcsak a vendégek, hanem az állandó lakosok és üdülőtulajdonosok részéről is jelentkezett igény, ezért lépett Fonyód elsőként – mondta. 

Mészáros Miklós, Balatonboglár polgármestere arról tájékoztatott, hogy az állatok számára kijelölt fürdőhelyhez engedélyt nem kellett kérni, de bejelentették a népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálatnál, valamint a vízügynél. A polgármester rámutatott: a kutyák sok országban fürödhetnek az élővizekben olyan kutyastrandokon, ahol sokféle szolgáltatást nyújtanak a kutyatulajdonosoknak és kedvenceiknek egyaránt. „Véleményem szerint egy élővízben nincs nagyobb népegészségügyi kockázata az emberektől távolabb fürdőző kutyáknak, mint a sirályoknak, hattyúknak vagy egyéb madaraknak” – mondta.

Összesen 23 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hű, de jó!
Nem lenne egyszerűbb egy kutya-medence?

Nálunk külön kis tavacska van a kutyáknak. Ott ember nem fürdik.
Otthon sem a kutyával fürdünk .

Ebek hányadékára jutott.

De, menjenek! Csakhogy a mentőkutyának nincs felelőtlen gazdája, aki a beteg kutyát is bevinné a vízbe.

Ez igaz. De! A "közönséges" kutya, amikor kint szaladgál, belehempereg abba, amit az ember odacsinál.
Naponta látok egy csomó kutyát, bizony, mindegyik szívesen szagtalanítja (vagy inkább szagosítja) magát madárürüléktől kezdve a rothadó halban is.
Nem véletlen, hogy a lakásba, házba bejáró kutyáknak is lemossa az ember a talpukat, letörli az egész állatot és nem engedi be mindenhová.
A természetes vizek önfertőtlenítők, de ha valamit nagy adagban kapnak, azt képtelenek azonnal feldolgozni.
Értelmetlennek tartom a kutyastrandot, sokkal nagyobb veszélyt hordoz magában, mintha elszórtan be-bemegy egy kutya a vízbe.
Egyébként is bemennek a kóbor kutyák, mert szeretik elkapni a vízi madarakat.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában