MDIF

Ugyanaz az amerikai nonprofit finanszírozza a 444-et, mint a Magyar Narancsot

2014. május 24. 10:16
A 444 kiadójában tulajdonrészt szerző Digital News Ventures anyavállalatát a belgrádi B92 Rádió volt főszerkesztője alapította azzal a céllal, hogy segítse a független sajtó finanszírozását.

Tulajdonrészt szerzett a 444-et kiadó Magyar Jeti Zrt.-ben a Digital News Ventures alap, adta hírül a Kreatív. Kardos Gábor vezérigazgató elmondása szerint százmilliós nagyságrendű összeget fizettek a 20 százalék alatti részesedésért.

A Digital News Ventures a Media Development Investment Fund (MDIF) startupok korai fázisú finanszírozásával foglalkozó leányvállalata, önmeghatározása szerint egy globális, küldetés-központú alapról van szó: „Amikor befektetési döntéseinket meghozzuk, nem csak az üzleti megtérüléssel foglalkozunk. Arra is figyelemmel vagyunk, hogy befektetési célpontjaink hogyan tudnak hozzájárulni a sajtó kritikus kihívásainak megoldásához. Ez a filozófia teszi lehetővé számunkra, hogy olyan, mérsékelt növekedési kilátásokkal bíró projektekbe is beruházzunk, amik várhatóan jelentősen hatással bírnak a sajtóvállalkozások fenntarthatóságára és nyitott társadalmak építésére.”

Az MDIF egy New York-i nonprofit alap, ami az amerikai szabályok értelmében „nyilvános jótékonysági” státusszal bír. Olyan országokban fektetnek be, ahol a „szabad és független médiához való hozzáférést veszély fenyegeti”. Az eredetileg a Media Development Loan Fund (MDLF) nevet viselő alapot Saša Vučinić, a belgrádi B92 rádió korábbi főszerkesztő-vezérigazgatója és az azóta elhunyt Stuart Auerbach, a Washington Post korábbi szerkesztője hozta létre, hogy tőkével lássa el a független sajtót. Az MDLF indulásához Soros György adta a kezdőtőkét. Az MDIF jelenlegi tőkehátterét többek között bankok, alapítványok és fejlesztési ügynökségek biztosítják.

Az MDIF 2012-es jelentése szerint 90 százalékban nem, vagy csak részben szabad sajtójú országokban működő médiavállalkozásokat finanszíroznak. A magyar médiapiacon sem teljesen új szereplők, 2012 márciusa óta az MDIF a Magyar Narancsot kiadó Magyarnarancs.hu Kft. egyik résztulajdonosa.

Összesen 60 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szerinted -például- a CÖF-öt ki finanszírozza?
Mindenki így csinálja. A "gazdák" ritkán adják a nevüket a dologhoz.
sokkal egyszerűbb, ha más viszi el a balhét...

Mancs fgtlen a valóságtól

"Olyan országokban fektetnek be, ahol a „szabad és független médiához való hozzáférést veszély fenyegeti”.

LOL

Magyarra fordítva; Olyan országokban fektetnek be, ahol a közhangulat mind politikai, mind gazdasági tekintetben befolyásolható és erre a balliberális oldalnak szüksége van. Látszatra a függetlenség köpönyege mögé bújva befolyásolva és irritálva működnek. Részben amolyan CIA-és módszer.

Olaszországi eset. A média, gazdasági-politikai szereplők boszorkány vegykonyhája. A cél szentesíti az eszközt alapon. Legtöbbször sikerül, de néha nem. Olaszországban sikerrel jártak. Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy Ukrajnában is, bár ebből még akármi is lehet.

Emlékszem, hogy a rendszerváltást követő "mindent meg lehet írni" sajtót gyorsan lehengerelte a ballib médiafölény, volt ott minden, a másik oldal gúnyolása, az itt megírt, de nyugatabbra publikált cikkekre reagálás, mucsaizás, rettegés, és végül panaszkodás az árokásás miatti megosztottságra (természetesen ezt is mucsaizó, "bezzeg a művelt nyugaton" stílusban előadva.
Idén már úgy tűnt, ezek a módszerek elfáradtak, egyre kevesebb ember tudnak megszólítani, végre lesz lehetőség valami nemzeti minimum szerint építkezni, ahogy a legtöbb - a szomszédos - országokban is történik.
Ha jól látom, nem adták fel, úgy vannak vele, hogy ha a régi módszer kevésbé válik be, akkor emelni kell az adagot. Remélem, tévednek, és pont úgy össze fogják kovácsolni az embereket, ahogy Gyurcsány jelenléte tette 2006 után.

Jó lenne.
Az gond a hecc-sajtóval, hogy pl. a Határátkelőn nem a nagyobb kereset a leggyakoribb ok a külföldi munkára, hanem a hazai "hangulat", a folyamatos sárdobálás, az, hogy minden át van politizálva.

Tökételesen meggyőztél. Egy ilyen hatalmas horderejerű eset feltárására megérte már 1991-től felépíteni a ballib médiafölényt.
Gondolom, a 444-be is azért tolják a pénzt már most, mert előre látják, hogy 2021-ben a stop.hu fogja feltárni, ahogy kiskundorozsmai önkormányzat jobboldali képviselője áfa nélkül fog virágot venni.

Ugyanaz az alap?? Ki gondolta volna..

Hány éves vagy királyfi, hogy még hiszel a mesékben? Amúgy hivatalosan a felcsúti stadiont is a vállalkozók fizették...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés