Meghosszabbítanák a szezont

2014. április 18. 11:01
„Nyitott Balaton – vendégül látjuk az országot a Balatonnál” elnevezéssel akció indul a balatoni szezon meghosszabbítására, amelynek keretében május 1. és 11. között kedvezményes ajánlatok és programlehetőségek várják a régióba látogató vendégeket.

Az akciót, amelyhez közel négyszáz balatoni vállalkozás, nonprofit szervezet csatlakozott, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. és a Balatoni Regionális (BR) TDM Szövetség kezdeményezte. Horváth Gergely, az MT Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese kedden, a programot bemutató sajtótájékoztatón elmondta: 2007-2013 között sok turisztikai fejlesztés, attrakció valósult meg az uniós forrásoknak köszönhetően, ma már számos szolgáltató képes egész évben fogadni a vendégeket. A Balaton a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma alapján a legnépszerűbb turisztikai régió a belföldi utazók körében, a külföldieket illetően pedig Budapest után a második leglátogatottabb turisztikai célpont, a forgalom azonban a nyári szezonra korlátozódik.

 
A nemzeti marketingszervezet évek óta arra törekszik, hogy a Balatont ne csak nyári desztinációként ismerjék a vendégek, ezért évekkel ezelőtt bevezették a Balaton7 programsorozatot, amelynek célja a négy évszakos balatoni kínálat népszerűsítése. A Nyitott Balaton program minden eddiginél nagyobb összefogással valósult meg – hangsúlyozta Horváth Gergely. Hoffmann Henrik, a BR TDM Szövetség elnöke hozzátette, az akcióban, amelyben a vendégeket 11 napon keresztül több mint kétszáz program várja, mintegy húsz balatoni település hangolta össze kínálatát. A kezdeményezéssel szeretnék elérni, hogy az egész Balatonra tekintsenek brandként. A régióban sokkal több lehetőség rejlik, mint amennyit most kihasználnak, ezért a három éve létrejött szövetség a jövőben szeretne minél több hasonló programmal előállni. A balatoni szövetség elnöke szerint régi dilemma, vajon azért nem mennek tavasszal a Balatonhoz, mert nincsenek nyitva a szolgáltatók, vagy fordítva: alig van kereslet ilyenkor a tó iránt, azért nem éri meg a szolgáltatóknak a nyitva tartás. „Úgy gondoltuk, egyszer próbáljuk ki, mi lenne, ha a Balaton-parti infrastruktúra teljes erejével működne már májusban is, nézzük meg, mennyi lesz így a vendég” - mondta.
 
A „Nyitott Balaton” programjai között kerékpártúrák, hagyományos és nordic walking túrák, gasztronómiai élmények is szerepelnek, s a kínálatban helyet kaptak a kiállítások, koncertek is. Számos program jó részét ingyenes vagy kedvezményes áron kínálják. A Nyugat-Balatonon például naponta indul ingyenes vezetett kerékpáros túra, amihez a kerékpárokat fél áron biztosítják a Tourinform irodák. Lesz többek között Kis-Balaton túra és Keszthelyi-öböl körtúra hajózással egybekötve, melyhez a „biciklijegyet” fél áron adja az akció alatt a balatoni hajótársaság. A szállásadók kedvezményes ajánlatokkal (például 2=3) igyekeznek maradásra bírni a vendégeket, a települések piknikekkel készülnek. Az akcióba nem parti településeket – Hévíz, Zalakaros – is bevontak. Arra a kérdésre, tervezik-e egységes Balaton kártya bevezetését, Hoffmann Henrik azt válaszolta, bíznak abban, hogy a jövőben kínálkozik majd pályázati lehetőség arra is, hogy régiós szintű kezdeményezéseket valóra váltsanak, ami jelentheti például a közlekedés vagy a kártyarendszer egységesítését. A fővárosiaknak április 26. és 28. között az Erzsébet téri Akváriumban ízelítőt adnak abból, amit a balatoni régió kínál majd májusban. Akinek nincs ideje ellátogatni a húsvét utáni hétvégén az Erzsébet térre, a www.nyitottbalaton.hu oldalon tájékozódhat az eseményekről, akciós szálláslehetőségekről. A portál alapján összeállítható terv segítségével két személy már húszezer forintból is megszervezheti három éjszakás programját.

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés